Búvárúszás: uszonyosúszó-világkupa lesz a hétvégén Hajdúszoboszlón

Vágólapra másolva!
2010.03.05. 15:48
Március 5. és 7. között rendezik meg a CMAS világkupa magyarországi fordulóját a hajdúszoboszlói Árpád uszodában. A versenyt a CMAS Nemzetközi Búvárszövetség megbízása alapján a Magyar Búvárszakszövetség és a Debreceni Búvárklub közösen bonyolíthatja le, immáron ötödik alkalommal.

A nevezések alapján az eddigi legrangosabb viadalra kerül sor, mivel 16 ország 47 csapatának közel 300 sportolója jelezte az indulási szándékát. A csapatok péntek délután kezdik meg a programot – a regisztrációval és a felszerelések ellenőrzésével. Ekkor már edzési lehetősége is van a résztvevőknek.

Szombat 9 órától aztán a felnőtt és juniorversenyzők 11-11 számban mérik össze a tudásukat és gyorsaságukat. A világkupával párhuzamosan rendezik meg a 14. Europarty-viadalt is, amelyen további négy versenyszámban állhatnak rajthoz  a résztvevők.

A neves külföldi indulók mellett a teljes magyar válogatott is vízbe száll, több ígéretes sportolóval. A hajdúszoboszlói erőpróba – amelynek megtekintése az érdeklődők számára ingyenes – meghatározó állomása az idei világversenyekre történő felkészülésnek.

Legfrissebb hírek

Húsz magyar érem született a tájékozódási búvárúszó Európa-bajnokságon

Úszás
2024.09.08. 18:30

Tájékozódási búvárúszó Eb: magyar érmek Csehországban

Egyéb egyéni
2023.08.17. 18:07

Tenisz: Davis-kupa-kerettagot igazolt Marozsánék klubja

Tenisz
2023.08.11. 15:52

NB III: a Hajdúszoboszló visszalép a harmadosztálytól

Labdarúgó NB II
2023.06.07. 09:27

NB III: a Tiszaújváros legyőzte a Hajdúszoboszlót, és bent maradt

Labdarúgó NB II
2023.05.13. 19:20

Úszás: tizenhét magyar érem az uszonyos és búvárúszó világkupa záró napján

Úszás
2023.04.17. 13:41

NB III: döntetlent hozott a hajdúsági rangadó

Labdarúgó NB II
2023.03.16. 16:22

Tenisz: Marozsán Fábián a Hajdúszoboszló színeiben folytatja pályafutását

Tenisz
2023.02.24. 14:40
Ezek is érdekelhetik