Birkózás: Módos és Bácsi arannyal, Deák Bárdos bronzzal zárt

Vágólapra másolva!
2010.07.18. 18:08
Címkék
Sastin Marianna szombati győzelme után vasárnap a kötöttfogásban Módos Péter és Bácsi Péter is imponáló birkózással szerezte meg az aranyat, míg Deák Bárdos Mihály bronzérmes lett a birkózó Golden Grand Prix-sorozat bakui záró versenyén. A héttagú magyar küldöttség három első helye, négy érme biztató előjel a szeptemberi moszkvai világbajnokság előtt.

Fantasztikus napot tudhat maga mögött Módos Péter (55 kg) és Bácsi Péter (74 kg) a Golden Grand Prix-sorozat kötöttfogású versenyén. Módos négy győzelemmel jutott el az első helyig és az azzal járó 10 ezer dollárig, menetet sem vesztett, és az akciópontokban 13:0-ra bizonyult jobbnak vetélytársainál. Bácsi az öt találkozóján 31(!) pontot ért el, és csak 4-et szereztek ellene. Abból hármat a grúz olimpiai bajnok grúz Kvirkvelija, aki 3:0-ra hozta az első menetet, a másik kettőben viszont egyaránt 5:0-ra maradt alul a magyar Európa-bajnokkal szemben.

A vigaszágon három vereséggel kezdtek a mieink, Lőrincz, Fodor és Németh is kikapott, utóbbi az orosz olimpiai bajnok Aszlanbek Hustovtól. Deák Bárdos azonban nyert, majd a bronzmérkőzésen ismételten igazolta rutinját és példamutató küzdőképességét.

Németh Iván végül a 7., Fodor Zoltán a 9., Lőrincz Tamás pedig a 10. helyet szerezte meg súlycsoportjában.

GOLDEN GRAND PRIX, BAKU 
VIGASZÁGI MÉRKŐZÉSEK
1. FORDULÓ
66 kg: Judzsi Okamoto (japán)–Lőrincz Tamás 2:0, 1:0
84 kg: Davod Abedinzade (iráni)–Fodor Zoltán 1:0, 0:1, 1:0
96 kg: Aszlanbek Hustov (orosz)–Németh Iván 3:0, 1:0
120 kg: Deák Bárdos Mihály–Uladzimir Berdzik (fehérorosz) 1:0, 1:0
 
BRONZMÉRKŐZÉS
120 kg: Deák Bárdos Mihály – Sohruddi Ajubov (orosz) 3:0, 1:0
 
DÖNTŐ
55 kg: Módos Péter – Kohei Haszegava (japán) 1:0, 4:0
74 kg: Bácsi Péter – Giorgij Cirekidze (grúz) 1:0, 3:0

 

Legfrissebb hírek

Lévai Levente: Még mindig libabőrös vagyok, hihetetlen!

Birkózás
2 órája

A Nemzeti Színházban emlékeztek meg a KIMBA növendékei a holokausztról

Birkózás
13 órája

Kötöttfogásban holtversenyben a negyedik legjobb Eb-eredmény a somorjai

Birkózás
14 órája

Losonczi Dávid: Egyszer meg kell nyernem az olimpiát!

Birkózás
23 órája

Lőrincz Viktor szerint jó úton járnak a magyar birkózók

Birkózás
2025.04.14. 10:05

Lévai Levente 19 évesen Európa-bajnok!

Birkózás
2025.04.13. 19:08

Alekszanjan visszalépett, Szőke Alex Európa-bajnoki bronzérmes!

Birkózás
2025.04.13. 17:34

Szőke Alex bronzmeccses – három birkózónkért szoríthatunk helyosztón vasárnap!

Birkózás
2025.04.13. 16:15
Ezek is érdekelhetik