A tavaly vb-bronzérmes Hatos a 3. helyért rendezett összecsapást három menetben nyerte meg, sikerét elsősorban annak köszönheti, hogy fizikailag felőrölte fiatal riválisát.
Az első menetben nem bírtak egymással a felek, két percig nem született értékelhető akció. A korongválasztásnál az azeri lett a kedvezményezett, így ő foghatta meg Hatos lábát, s ez szinte garantált pontot jelent, Hatos riválisa nem is szalasztotta el a lehetőséget. A folytatásban viszont Hatos már nem bízta véletlenre a dolgot, űzte-hajtotta ellenfelét, s a második felvonást egy mögé kerüléssel nyerte meg 1:0-ra, míg a harmadik, döntő két percet egy-egy mögé kerüléssel és ledöntéssel 2:0-ra.
A magyar birkózó a nyolcaddöntőben az osztrák Philipp Crepaz ellen „melegített be”, majd a legjobb nyolc között nagy küzdelemben kikapott a világbajnok és címvédő, egyúttal későbbi győztes orosz Gyenyisz Cargustól. A vigaszágon a francia Luca Ezio Lampis-t két menetben múlta felül, így küzdhetett meg az éremért Gulijevvel.
„Nagyszerű nap volt ez nyitánynak, Hatos végig kiválóan birkózott – mondta az MTI-nek Gulyás István, a szabadfogásúak szövetségi kapitánya. – Még az orosz ellen is nagy meccset vívott, szoros küzdelemben maradt alul, de Cargus nem véletlenül súlycsoportja klasszisa. A bronzmeccsen a korongválasztásnál már-már szokásosan balszerencséje volt, de a második menettől szinte csak ő volt a szőnyegen, így megérdemelten nyert.”
„Jó volt a sorsolásom, mert az első összecsapásom könnyű volt. Cargussal szorosabb meccset vívtam, mint a tavalyi vb-elődöntőben, ezúttal volt esélyem ellene. A 3. és 5. hely között nagy különbség van, ezért alaposan meghajtottam a riválisomat, s végül nyertem. Rövid pihenő után megkezdem a felkészülést az olimpiai kvalifikációs vb-re" – mondta Hatos az MTI-nek.
60 kg: |
1. Opan Szat (orosz) |
2. Sahit Prizreni (albán) |
3. Anatolij Guidea (bolgár) és Wassil Fedorisin (ukrán) |
74 kg: |
1. Gyenyisz Cargus (orosz) |
2. Musza Murtazalijev (örmény) |
3. HATOS GÁBOR és Davit Hucisvili (grúz) |
96 kg: |
1. Hetag Gazjumov (azeri) |
2. Vlagyiszlav Bajcajev (orosz) |
3. Nicolai Ceban (moldáv) és Pavlo Olijnyik (Ukraine) |