Orbán Éva elsőre magyar csúcsot dobott, ami ezüstérmet ért

Vágólapra másolva!
2011.08.19. 17:27
null
Orbán Éva első dobásával szerezte meg az ezüstérmes (Fotó: masz.hu)
Bár csendesebb napnak ígérkezett, nem múlt el érem nélkül a péntek sem a kínai Sencsenben zajló nyári Universiadén: Orbán Éva női kalapácsvetésben második lett, mégpedig új országos csúccsal.

 

Az atléták igencsak kitesznek magukért: mielőtt elkezdődött volna a női kalapácsvetés fináléja, Baji Balázs olyan formában nyerte meg futamát (ötödik legjobb idővel jutott az elődöntőbe), hogy Szalma László csapatvezető megkockáztatta, akár érmet is szerezhet 110 gáton szombaton. Savanyú Péter a diszkoszvetőknél lett finalista – ezután következett Orbán Éva a női kalapácsvetők fináléjában.

Első kísérletére rögtön megdöntötte Divós Katalin tízéves országos csúcsát (71.33 méter – a régi rekord 70.79 volt) – igaz, ezt követően nem sikerült tovább javítania eredményét, bár nagyon szerette volna, svégül a második helyen végzett a moldovai csúcsot megjavító Zalina Margieva (72.93) mögött.

„Nagyon könnyed mozgással dobta az elsőt, aztán volt még egy kísérlete, ami ennél is jobb lehetett volna a látottak alapján, csak a hálóba vágódott a kalapács, de összességében nagyon jó ez az eredmény" – értékelt Szalma László.

Orbán Éva az eredményhirdetést követően elmondta, teljes mértékben elégedett az ezüstérmével:

„Az, hogy rögtön elsőre országos csúcsot dobtam, jó érzéssel töltött el. Azt egy kicsit sajnálom, hogy aztán nem tudtam javítani, bár nagyon szerettem volna. Az a baj, hogy egész nap fájt a fejem, frontérzékeny vagyok, valószínűleg ez az oka, és őszintén szólva ez zavart egy kicsit versenyzés közben. Úgy gondolom, a hálóba menő két kísérletem közül az egyik még jobb lett volna, mint az első dobás, de összességében nagyon örülök az ezüstéremnek. Ünneplésre azonban nincs idő, nemsokára világbajnokság, ott is meg akarom mutatni."

Ami a többieket illeti, az úszóversenyek záró napján a magyarok közül senki sem tudott fináléba jutni, és a sportlövőknél sem született kiemelkedő eredmény – míg a „magányos" szörfös, Cholnoky Sára a 13. helyen áll az egyéni versenyben.

CSURKA GERGELY jelenti Sencsenből

 

Legfrissebb hírek

Atlétika: visszavonul a női kalapácsvetés magyar csúcstartója

Atlétika
2021.04.28. 11:03

Atlétikai Eb: Gyurátz és Gyürkés bejutott a döntőbe

Atlétika
2018.08.10. 13:32

Atlétika: Baji Balázs harmadik lett a berlini versenyen

Atlétika
2015.09.06. 19:50

Atlétikai vb: Orbán és Gyurátz kiesett, Baji továbbjutott

Atlétika
2015.08.26. 08:03

Atlétika: Pars második lett a Gyulai-emlékversenyen

Atlétika
2015.07.07. 17:10

Atlétika: Márton Anita a 4., Orbán Éva a 8. a pekingi viadalon

Atlétika
2015.05.20. 17:11

Atlétikai Eb: Orbán Éva érvényes dobás nélkül zárt

Atlétika
2014.08.15. 22:24

Atlétikai Eb: Orbán Éva döntős, Gyurátz és Fertig kiesett

Atlétika
2014.08.13. 17:07
Ezek is érdekelhetik