Csészényi világutazás

Teázunk.

Közben a legális és természetes teljesítményfokozók világába kalauzolnak, olyan területekre, népekhez vagy csoportokhoz, amelyeknél a „sport és a sportos létforma” a túlélés egyik záloga.

Összegzünk: ha tetszik, ha nem – bár utóbbi lehetőség a törzsek esetében fel sem vetődik –, férfiként törvényszerűen részese vagy a jó esetben évezredek óta művelt „játéknak”, amely végső soron az életben maradásért folyik.

Európában és Amerikában az ősi kaptafa mintájára túlélőversenyeket szerveznek, Cseke Eszter és S. Takács András, az On the Spot ismeretterjesztő sorozat ötletgazdája ugyanakkor az eredeti kulisszák között keres, kutat, és mutat autentikus utat két pályán párhuzamosan: a Spektrumon és az m1-en.

A törzsek részvételre jogosult (férfi) tagjai számára egy-egy erőpróba egyenlő az olimpiával. Sőt, több annál. Az emberi sokszínűségből fakadóan változatos versenyszámok győztesei nem a helyi körülmények között bizarrul hangzó életjáradékot kapnak – elismerés, tisztelet, adott esetben feleség, rajongás a jutalmuk.

Nincs romantika. A vér a valóság, például az Etiópiában élő szurik között, akik botharccal döntenek vitás kérdésekben életről, házasságról – halálról.

A vér dopping, emberi bőr alóli serkenése pedig a küzdelem végét jelentheti.

„A szuri harcos nyíllal meglövi a tejéért és véréért tartott szarvasmarha egyik nyaki erét, egy fél tökbe kifolyat fél liter vért, s mutatóujját a sebre helyezi. Fél perc múlva a marha ismét legel. A férfi megissza a vért, és készen is áll a botharcra” – idézi fel a ráhangolódás utolsó fázisait Cseke Eszter, aki az ütlegelésből nem kért (neméből adódóan nem is kaphatott), az állat véréből azonban neki is jutott egy korty.

„Bizonyos marhákat a férfiak jobban kedvelnek és tisztelnek feleségeiknél, amit a nők nem vesznek zokon. Mindketten az állat tejét isszák, tőle függenek. Érdekes és jellemző az egyik misszionárius nő története: amikor megnyitotta a klinikáját, a férfiak előbb és nagyobb aggodalommal vitték hozzá a marhát, mint beteg feleségüket – meséli S. Takács András, aki a Cseke Eszterével ellentétes utat bejárva a háromméteres husángokkal művelt botharcból nem, a vérivásból azonban kimaradt. (Eszteré az ízlelés ódiuma, ő a stáb kóstolóembere, ő pipálja ki az antropológiai, gasztronómiai udvariassági formulákat – miközben András forgat.) – Két srác hajlandó volt bevonni a felkészülésükbe. Befestettek, indákból font védőfelszerelést kaptam, a könyökre és a térdekre helyezendő kis fonott kosarakat. Izgalmas és vicces, nem pedig komolyan vehető élményként ragadt meg bennem a kísérlet – de csak magam miatt. A mozgáskultúra annyira távoli, idegen, sejtelmem sem volt, hogyan ütnek majd. Éles helyzetben esélytelen lennék, nem véletlen, hogy a vének kívülállót nem engednek harcolni. Bár verik egymást, és a cél a másik térdre kényszerítése, a harcolók nem gyűlölik riválisukat, bár más az eredő, mint a sportolóknál. Szükség van az ellenségre, különben nincs kivel verekedni.”

A riporterek mellesleg rendszeres testgyakorlók. Fogalmazzunk úgy: félprofi státusig vitték. András vérét adta a nemes ügy érdekében, ám az akció nem várt fordulatot hozott: egy vágás vetett véget vízilabdázó-karrierjének.

„Öcsém, Bálint már örökös magyar bajnok, a Vasasban vízilabdázik. Én a KSI-ben és a Matávban pólóztam, aztán a tanulás került a középpontba, tizenhárom éves koromtól pedig az újságírás. Otthon egy szeletelőgéppel levágtam egy darabot a hüvelykujjamból. Tíz hétig nem mehettem edzésre, utána is csak zacskóval a kezemen ugorhattam a vízbe. Macerásnak találtam a procedúrát. Pedig számomra is fontos volt a sikerélmény. Ha csak úsztunk, benne akartam lenni az első ötben” – jelzi az elhivatottság korai meglétét András, aki Bissau-Guineában, a bizsagók földjén háncsköteles pálmafamászásban vette gyakorlati hasznát hasizmának („Négy méterig bírtam, eszelős igénybevétel” – fűzi hozzá), az etiópiai erbore törzsnél pedig a botra támaszkodva űzött, perceken át tartó közös szökdelésben értette meg, mit is jelent ebben a kultúrában a nemzeti sport.

A legveretesebb kapocs az európai, kamerás fehér ember és a távoli vagy nagyon is közeli társadalmak között azonban a labda – pontosabban annak rúgása.

„A gázai palesztin vagy az etiópiai menekülttáborban, a johannesburgi gettóban, Sowetóban és az Afganisztánban szolgálatot teljesítő légiósok zárt világában is a futball nyitott kaput az emberek felé, különösen, ha bénáztam. A katonák között a pesti csenevész, puhány srácnak ez volt az egyetlen esélye, hogy be- és elfogadják, a sport minden esetben használható kommunikációs csatorna, mert például Lionel Messi a legeldugottabb zugokban is jelent valamit néhányak számára ” – sorolja a példákat András, egyetértőleg bólogatva Eszter megjegyzésére, miszerint ezeken a területeken a hétköznapi dolgok – az iskola vagy a futball – nagyobb közösségformáló erővel bírnak, mint az európaiak számára.

„A dél-afrikai világbajnokság idején Sowetóban, a johannesburgi gettóban laktam, gengszterek között, akiknek, bármilyen furcsán hat, a nemzeti érzés jelentett valamit, legalábbis a torna ideje alatt: nem rombolták az ország imázsát, megfogadták, hogy egy hónapig nem csinálnak balhét – utal a 2010-es rendezvény ideiglenes nevelő hatásaira Cseke Eszter, bal kezét felemelve. Ezzel ír, a labdát annak idején ugyanakkor gyakran a másikkal dobta kapura. – Kézilabdáztam, és ha a helyzet úgy kívánta vagy én akartam váratlant húzni, az egyikből a másikba kaptam a labdát, és úgy törtem kapura. A sportágnak már hátat fordítottam, átálltam a futásra, olykor a Gellért-hegynek is nekimegyek. Meditatív és gondolattisztító tevékenység, agy és láb egy ritmusra „mozdul”, és felkészülésnek is tökéletes, mert a holtpontoknál tudatosul benned, hogy minden az agyban dől el. Amikor a Himalájában ötezer-ötszáz méteren talpalva, kamerával a kezemben kellett beszélnem, ez a bizonyosság vitt előre, bár légszomjjal küszködtem, és porszemnek éreztem magam.”

Ebből a pozícióból fürkésszük a jövőt is, diskurálunk a két év múlva Brazíliában esedékes labdarúgó-világbajnokságról. Hibátlan terep, végszavaznak: esemény, törzsek, kultúrák kavalkádja.

Tervből, ötletből nincs hiány.

A tea ellenben elfogyott.

Az On The Spot: Törzsek következő adása szerda este 21:30-kor látható az m1-en.