Újabb állomásához érkezett a féléves rendszerességgel jelentkező Sportmarketing Újragondolva Meetup. A rendezvényen „Sportban az üzlet” címmel a sport gazdasági kérdései kerülnek megvitatásra. A neves szakemberek előadásai mellett a sporthoz kapcsolódó szervezeteknek bemutatkozási lehetőséget adó expo teszi teljessé a programot.
„A sportgazdaság nagyon sokrétű terület, amelyet Magyarországon még izgalmasabbá tesz a látvány csapatsportágak támogatására nyújtott társaságiadó-kedvezmény. Hazánk rengeteg gazdasági és marketingértékkel büszkélkedhet a sportban, viszont a nyugati üzleti gondolkodásmódot még nem sikerült meghonosítani, pedig szükség lenne rá a fejlődéshez. Másképpen nem fognak tudni megállni a sportszervezetek a saját lábukon, amikor eljön az idő, hogy valóban piaci alapokra helyeződik a magyar sport” – nyilatkozta Zsédely Péter, a rendezvény főszervezője.
A meetupon megtudhatjuk, hogyan gazdálkodnak a hazai élvonalbeli klubok, és ez mennyit ér nemzetközi összehasonlításban. Választ kapunk olyan érdekes kérdésekre, mint hogy hogyan hangolhatók össze a sport és az üzleti szféra érdekei, és milyen szerepet tölt be a marketing a sportgazdaságban.
A sport üzleti részéhez különböző területeken keresztül kapcsolódó szakemberek speciális tudása és egyéni tapasztalata alapján kerek képet kaphatunk a magyar sportgazdaság kulcskérdéseiről. Az eddig is formabontó kezdeményezést egy újabb különlegességgel gazdagítják: a meetup második alkalommal kerül kibővítésre egy expo típusú kiállítótérrel, ahol a sportszervezetek és az üzleti szféra szereplői kapnak megjelenési, bemutatkozási lehetőséget.
További részletek, jegyinformáció, regisztráció: sportsmarketing.hu/meetup
KORÁBBI MEETUPOK
A korábbi Sportmarketing Újragondolva Meetupok beszámolói, képeit és a Digi Sport Reggeli Start műsorában lement beszélgetések megtekinthetők az alábbi linkeken:
Az olimpia marketing szemmel - Sportmarketing Újragondolva Meetup 2011.05.17., Mu Színház
SportPR/Sport branding - Sportmarketing Újragondolva Meetup 2011.11.10., Mu Színház