Sportlétesítmény: a fővárosi sportparkról egyeztetett a kormánybiztos

Vágólapra másolva!
2013.02.01. 13:01
Sportági szakszövetségek vezetőivel egyeztetett Vígh László kormánybiztos az új budapesti sport- és szabadidőpark építéséről. A szervezetek irányítói elmondták a javaslataikat, kéréseiket, és egyaránt bizakodóan várják a beruházásokat.

Szükséges, és lehetőleg minél hamarabb – röviden így foglalható össze az elmúlt hetek megbeszéléseinek lényege. Vígh László kormánybiztos azok után hívta egyeztetésre az olimpiai sportágak szakszövetségeinek vezetőit, hogy a kormány tavaly ősszel – nem sokkal a kiemelkedő magyar sikereket hozó londoni olimpia és paralimpia után – egy világszínvonalú sport- és szabadidőpark felépítéséről döntött. Amint arról korábban már beszámoltunk: az új létesítmények a jelenlegi Puskás Ferenc Stadion körüli területen épülnek fel a következő 6-8 évben.Amint arról korábban már beszámoltunk: az új létesítmények a jelenlegi Puskás Ferenc Stadion körüli területen épülnek fel a következő 6-8 évben.

„Egyetértettünk a sportvezetőkkel abban, hogy legalább harmincéves adósságát törleszti az ország ezzel a beruházással, ekkora a lemaradásunk a sportlétesítmény-fejlesztéseknél. A legeredményesebb magyar sportágak versenyzői, az olimpiai és világbajnok példaképeink, valamint a jövő bajnokai megérdemlik, hogy világszínvonalú körülmények között készülhessenek a nemzetközi viadalokra. Az is természetes, hogy szinte kivétel nélkül mindenkinek az volt a kérdése, próbáljuk felgyorsítani a tervezés és a kivitelezés folyamatát, hogy a lehető leghamarabb birtokba vehessék az új létesítményeket a gyerekek és a profi sportolók" – mondta az egyeztetések után Vígh László.

A kormánybiztos több mint tíz sportági vezetővel tartott megbeszéléseket. Gáspár Tamás, a Magyar Birkózószövetség főtitkára példaértékű beruházásnak tartja az induló projektet.

„Nemcsak hazai viszonylatban, hanem európai léptékben is óriási a tervezett fejlesztések jelentősége. A központi edzőtáborozás szerepe birkózásban a többi egyéni sportághoz képest is kiemelkedő, így ha ennek a feltételei az elképzeléseknek megfelelően javulnak, akkor a hatásait jól láthatjuk majd az eredményességben is" – fogalmazott a főtitkár.

Tóth László, a Magyar Judoszövetség vezetője azt emelte ki, hogy a cselgáncsozók nemzetközi riválisaikkal készülhetnek igazán hatékonyan, ha pedig megfelelő színvonalú helyszíneket tudnának kínálni, akkor Budapest az ígéretek szerint európai olimpiai központtá léphetne elő. Érzékeltette, hogy az ötkarikás felkészülés szempontjából óriási előrelépést jelentene, ha a tervezett projekt mielőbb megvalósulna, s ezzel párhuzamosan az utánpótlás képzésének és versenyeztetésének színvonala is emelkedne.

Csampa Zsolt, a Magyar Vívószövetség elnöke kiemelte, hogy sportágában itthon az elmúlt két évtizedben nem voltak érdemi beruházások, szerinte a fejlesztések az eredményességet is javíthatják.

„Fontos lenne, ha a leendő helyszínek egyikén világkupaversenyt, Grand Prix-t vagy akár még a riói olimpia előtt Európa-bajnokságot tudnánk rendezni" – tette hozzá.

Magyar Zoltán, a Magyar Tornaszövetség elnöke a Tornacsarnok felújításának szükségességére hívta fel a figyelmet. Hozzáfűzte, hogy világverseny rendezésére ebben a sportágban akkor van esély, ha egymás mellett ajánlanak két nagy sportcsarnokot. Kisebb versenyek előtt elég lehet, ha a Tornacsarnokban mobil lelátókat alakítanak ki.

Kovács Zoltán, a Magyar Jégkorongszövetség főtitkára pedig abban bízik, hogy egy legalább 4-5 ezer fő befogadására alkalmas jégcsarnok is lesz majd az új sportparkban.

Legfrissebb hírek

Szilvássy Erik és Szőke Alex bronzérmes Tiranában

Egyéb egyéni
2025.03.02. 21:02

Gyász: 49 évesen elhunyt a legendás szabadfogású birkózó, Buvajszar Szajtyijev

Birkózás
2025.03.02. 20:15

Dollák Tamara ötödik lett Tiranában

Birkózás
2025.03.01. 18:54

Kuramagomedov Zágráb után Tiranában is bronzérmes

Birkózás
2025.02.26. 20:16

Birkózás: Tiranában eldőlhetnek a válogatottságot érintő kérdések

Egyéb egyéni
2025.02.25. 18:25

A nemzetközi szövetség zászlaja alatt versenyeznek tovább az orosz és fehérorosz birkózók

Birkózás
2025.02.21. 12:07

Birkózó Eb: Somorja az új helyszín

Egyéb egyéni
2025.02.20. 17:19

Minden idők legerősebb rangsorversenyére utazhatnak a magyar birkózók

Birkózás
2025.02.18. 14:31
Ezek is érdekelhetik