Táncsport: Savaria 48-adszor, egy magyar pár a tíztánc Eb-n

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.06.04. 16:18
Szombathelyen 48-adszor rendezik meg a Savaria Nemzetközi Táncversenyt, melynek keretében szombaton WDSF Tíztánc Európa-bajnokságra kerül sor, egy magyar párossal.

Az esemény keddi sajtótájékoztatóján Sági István, a Magyar TáncSport Szakszövetség elnöke kifejtette, ez a verseny 1966 óta igazi sikerrendezvény a vasi megyeszékhelyen, s idén az esti programra már garantált a telt ház az AGORA Művelődési és Sportházban.

Horváthné Berta Ágota, a Savaria TSE művészeti vezetője elmondta, a 2006-os latin és a 2009-es tíztánc után ez lesz a harmadik Eb Szombathelyen.

„A tíztánc a legnehezebb és leglátványosabb válfaj, hiszen öt standard és öt latin táncban kell egyszerre remekelni, és a döntősök 40x2 percet töltenek el a parketten. A 31 résztvevő párból nyolcan ott vannak a világranglista első 24 helyezettje között" – mondta a nívódíjas koreográfus.

Magyarországot a 2008 óta együtt dolgozó Kis Violetta és Hegyes Bertalan János képviseli, akik idén megnyerték a hazai felnőttbajnokságot.

„Tizenkilenc évesen a célunk a középdöntőbe, azaz a legjobb 12-be kerülés, a döntő még nem lenne reális" – jelentette ki Kis Violetta, aki elárulta: hónapok óta speciális étrenddel készülnek a szombathelyi versenyre.

Hegyes Bertalan János hozzátette, 13-as rajtszámuk nem zavarja őket, mivel az elmúlt években általában szerencsét hozott nekik.

Legfrissebb hírek

Tánc: magyar címvédés a latin táncok Eb-jén

Egyéb egyéni
2023.10.16. 10:20

Táncsport: Európa-bajnok a Rónyai-Busa páros

Egyéb egyéni
2023.05.08. 12:06

Táncsport: győzelemmel zárta az évet a Silvestri, Váradi páros Bangkokban

Egyéb egyéni
2022.11.22. 14:17

Táncsport: Európa-bajnok lett a Silvestri, Váradi táncpáros

Egyéb egyéni
2022.09.19. 09:56

Táncsport: Zsámboki Marcell maradt a szövetség elnöke

Egyéb egyéni
2019.05.17. 13:47

Táncsport: a Silvestri, Váradi páros kettős diadalt aratott

Egyéb egyéni
2019.02.04. 11:26

Táncsport: ötödik lett a magyar bajnok a debreceni Eb-n

Egyéb egyéni
2018.05.13. 18:24

Táncsport: Eb-bronzérmes a magyar standardcsapat Szocsiban

Egyéb egyéni
2018.02.26. 09:35
Ezek is érdekelhetik