Cselgáncs-vb: „Nem sikerült megfelelni az elvárásoknak"

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.08.31. 18:10
Az előzetesen megfogalmazott elvárásokhoz képest sikertelennek értékelte a magyar csapat teljesítményét a Rio de Janeiróban zajló cselgáncs-világbajnokságon Pánczél Gábor, a szövetség szakmai alelnöke.

„Részemről egy érem és egy pontszerző hely volt a cél, azaz nem sikerült megfelelni az elvárásoknak. Nagyon nehéz volt ez a vb, és nekünk nem jött ki a lépés” – kezdte összegzését a Kossuth Rádiónak.

„Ez a világbajnokság nehezebb, mint az olimpia, mert itt súlycsoportonként egy-egy erősebb országból két versenyzővel is lehet találkozni, emellett az olimpián a sorsolás is másként megy. Hiba lenne temetni a magyar dzsúdót, a csapat gerince továbbra is nagyon erős, és a következő versenyeken bizonyítani fogja, hogy van helye a világ élmezőnyében.”

A KSI trénere kifejtette, az edzőknek értékelniük kell versenyzőik munkáját, hogy hol hibáztak, és írásban el kell juttatniuk a szövetségnek, amely kiértékeli azokat, és iránymutatást ad a folytatáshoz. A magyar dzsúdó sajátossága a jövőben sem változik, azaz minden versenyző a saját klubjában készül, és nem várható központosítás.

„A sokszínűség és a tagoltság a sport ereje, nálunk sok kis klub van, ezeknek a megerősítése a cél. A centralizálással csak leszűkítenénk a kört, és aki nem tud oda bejutni, az lemorzsolódik. Fontos, hogy sok helyen legyünk sok emberrel.”

A 2016-os, szintén Rióban sorra kerülő olimpiára vonatkozóan Pánczél Gábor elmondta, akkor két érem és két pontszerző hely megszerzése lesz a célkitűzés. A 14 tagú delegáció a 90 kilogrammos Tóth Krisztián révén egy ötödik hellyel tér haza Brazíliából, így 2005 óta ez volt az első érem nélküli világbajnokság a magyarok számára.

 

Legfrissebb hírek

Olimpiai bronzérmes cselgáncsozó hosszabbított az MTK-val

Egyéb egyéni
2025.02.14. 14:28

A cselgáncsozó Tóth Krisztián idén már a 100 kilósok között versenyez

Egyéb egyéni
2025.01.02. 13:44

„A szívem azt mondja, hogy induljak” – Mészáros Anett a cselgáncs-vb-ről

Egyéb egyéni
2024.11.29. 13:17

Azerbajdzsán rendezi a 2026-os cselgáncs-vb-t

Egyéb egyéni
2024.10.15. 18:50

Tóth Krisztián egyelőre a jövő évi, hazai világbajnokságig tervez

Egyéb egyéni
2024.09.26. 13:27

Párizs 2024: francia címvédés a cselgáncsozók csapatversenyében

Párizs 2024
2024.08.03. 19:00

Párizs 2024: sorozatban negyedik olimpiáján is aranyérmes Teddy Riner

Párizs 2024
2024.08.02. 18:24

Párizs 2024: elvesztette a bronzmeccset, az 5. helyen végzett Pupp Réka

Párizs 2024
2024.07.28. 18:42
Ezek is érdekelhetik