Birkózás: Farkas Péter újra szabadlábon, Rióra készül

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.22. 08:49
Újra szabadlábon Farkas Péter. Olimpiai bajnok birkózónk (1992, Barcelona) vadkenderterjesztés miatt került börtönbe. A Venyige utcai Bv. intézet előtt családtagjai és rokonai várták. Farkas legendás humorérzéke az évek alatt nem kopott meg, a Blikk Tv-nek arról nyilatkozott, hogy jövőbeli tervei között szerepel a riói olimpiára való felkészülés, az „edzőtábor” pedig, ahol szemmel jól láthatóan megerősödött, csodálatos volt.

A 46 éves Farkas igazi őstehetségnek számított birkózásban, bár ennek megfelelően nehezen kezelhető volt már versenyzőként is. Nyolc éven át volt meghatározó tagja a magyar kötöttfogású válogatottnak, legnagyobb sikereit 82 kg-ban érte el, de 90 kg-ra váltva is megállta a helyét a legjobbak között. Olimpiai győzelme mellett kétszeres világbajnok (1990, Róma és 1991, Várna), valamint egyszeres Európa-bajnok (1991, Aschaffenburg), pályafutása csúcsán háromszor választották meg az Év birkózójának (1990, 1991, 1992).

Vagabund stílusa miatt többször került összetűzésbe a hatóságokkal. 2001-ben két év felfüggesztett börtönbüntetést kapott, miután autóval nekihajtott annak a rendőrnek, aki szabálytalan parkolás miatt el akarta szállíttatni a gépjárművét. Három évvel később azért tartóztatták le – öccsével együtt –, mert édesanyja ingatlanán marihuánaültetvényt és kábítószert előállító laboratóriumot találtak. A bíróság 2006-ban nem jogerősen felmentette ugyan, ám 2008-ban öt és fél év, letöltendő fegyházbüntetésre ítélték. Az ítélethirdetés közben kikéredzkedett a mosdóba, de megszökött. Egy év múlva Andorrában fogták el, korábbi büntetési tételét hét évre emelték.

Legfrissebb hírek

Szilvássy Erik és Szőke Alex bronzérmes Tiranában

Egyéb egyéni
2025.03.02. 21:02

Gyász: 49 évesen elhunyt a legendás szabadfogású birkózó, Buvajszar Szajtyijev

Birkózás
2025.03.02. 20:15

Dollák Tamara ötödik lett Tiranában

Birkózás
2025.03.01. 18:54

Kuramagomedov Zágráb után Tiranában is bronzérmes

Birkózás
2025.02.26. 20:16

Birkózás: Tiranában eldőlhetnek a válogatottságot érintő kérdések

Egyéb egyéni
2025.02.25. 18:25

A nemzetközi szövetség zászlaja alatt versenyeznek tovább az orosz és fehérorosz birkózók

Birkózás
2025.02.21. 12:07

Birkózó Eb: Somorja az új helyszín

Egyéb egyéni
2025.02.20. 17:19

Minden idők legerősebb rangsorversenyére utazhatnak a magyar birkózók

Birkózás
2025.02.18. 14:31
Ezek is érdekelhetik