Karate vb: pontszerzés a végére a fiatal magyar csapattól

Vágólapra másolva!
2014.11.09. 09:13
Pontszerző helyen végzett a Brémában megrendezett karate világbajnokságon Bartha Nikola, aki ötödik lett a +68 kg-os súlycsoportban. A fiatal magyar válogatott ugyan nem szerzett érmet a sportág legrangosabb versenyén, de szereplése előrelépés a két évvel ezelőtti párizsi vb-hez képest.

A nehézsúlyú nők 49 fős mezőnyében Bartha Nikola még a világbajnokság első, szerdai napján harcolta ki – négy győzelem után egy elődöntőbeli vereséggel – a spanyol Palacio elleni szombati bronzmeccs jogát. A helyosztó esélyese az ellenfél volt, aki korábban mindkét találkozásuk alkalmával győzött.

A 21 esztendős magyar lány jól kezdte a csatát, ám egy vitatható bírói ítélettel mégis a spanyol rivális szerezte meg a vezetést, majd csakhamar 2–0-ra elhúzott. Ettől kezdve Barthának egyre több kockázatot kellett vállalnia a felzárkózás reményében, ez Palaciónak kedvezett, aki végeredményben 8–3-ra nyerte az összecsapást.

Vereségével a BVSC-Zugló Fighter sportolója az ötödik helyen végzett, azonban így is minden elismerést megérdemel, hiszen a 2013-ban egyéniben és csapatban szerzett két Eb-bronzérme után egy évvel a világbajnokságon is kis híján dobogóra állhatott.

A 15 fős magyar válogatott többi tagja és a kumite csapatok is helyezetlenül zártak, azonban hozzá kell tenni, hogy egy generációváltáson átesett fiatal magyar csapat utazott ki Németországba, amelytől a következő években várhatóak egyre komolyabb eredmények. A mieink szereplése így is felülmúlja a legutóbbi világbajnokságon nyújtott teljesítményt, ahol a bronzmérkőzésig sem jutottak el legjobbjaink. Ráadásul Brémában sportágtörténelmi rekordot jelentő létszám, 116 ország versenyzői vettek részt.

Legfrissebb hírek

Karate: Eb-érem nélkül végeztek a mieink Lengyelországban

Utánpótlássport
2025.02.09. 17:15

Karate: megalapozott éremremények az utánpótlás Európa-bajnokságon

Utánpótlássport
2025.02.06. 15:46

Négy magyar karatés nyert érmet Marseille-ben

Egyéb egyéni
2025.01.21. 12:09

Nem jutott tovább a női kumiteválogatott a karate csapat-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2024.11.24. 09:48

A magyar női válogatott is indul a pamplonai karate csapat-vb-n

Egyéb egyéni
2024.11.21. 14:30

Karate: a 18 éves Halász Jázmin aranyérmes a kyokushin Eb-n

Utánpótlássport
2024.11.05. 12:48

Karate: Fodor Amira szerezte az első magyar aranyat a Gymnasiadén

Utánpótlássport
2024.10.26. 09:08

Karate: gigamezőnyben jutott vb-érem Magyarországnak is

Utánpótlássport
2024.10.14. 09:05
Ezek is érdekelhetik