Cselgáncs-vb: Csoknyai után Krizsán is a legjobb 32 között

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.08.27. 10:22
A 81 kilogrammos Krizsán Szabolcs bejutott a 32 közé az olimpiai kvalifikációs asztanai cselgáncs-világbajnokság csütörtöki napján, a 63 kilós Szabó Franciska viszont egy vereséggel, helyezetlenül zárt.

Az Európa-bajnoki bronzérmes Krizsán erőnyerőként a második körben kapcsolódott be a küzdelmekbe a 76 fős súlycsoportban, s elsőként a szerb Nemanja Majdovval csapott össze. A junior Eb-aranyérmes riválist kétszer is intették, majd a hajrában a Honvéd 26 éves versenyzője leszorította őt, de ekkor letelt a mérkőzésidő, így a világranglistán 17. Krizsán hivatalosan intésekkel nyert. A 32 között már jóval nagyobb „falat”, az olimpiai harmadik, világbajnoki ezüstérmes és a kvalifikációs rangsorban is második kanadai Antoine Valois-Fortier vár rá.

A férfiaknál így két magyarnak szurkolhatunk a legjobb 32 között, mivel az ugyanebben a súlycsoportban induló Csoknyai László már korábban továbbjutott.

Az U23-as Európa-bajnok Szabó Franciska, aki 66. a világranglistán, a nála 34 hellyel előrébb álló, dél-koreai Bak Dzsi Junnal akaszkodott össze. A négy perc csak két-két intést hozott, így jöhetett az első értékelt akcióig tartó hosszabbítás. Ebben egy perc elteltével az Ázsia-bajnoki harmadik rivális leszorította a békéscsabai versenyzőt, aki így helyezetlenül zárta a vb-t.

Az olimpiai kvótához a kvalifikáció május végi zárultakor a férfiaknál az első 22-ben, a nőknél az első 14-ben kell végezni a rangsorban.

Legfrissebb hírek

Olimpiai bronzérmes cselgáncsozó hosszabbított az MTK-val

Egyéb egyéni
2025.02.14. 14:28

„A szívem azt mondja, hogy induljak” – Mészáros Anett a cselgáncs-vb-ről

Egyéb egyéni
2024.11.29. 13:17

Azerbajdzsán rendezi a 2026-os cselgáncs-vb-t

Egyéb egyéni
2024.10.15. 18:50

Tóth Krisztián egyelőre a jövő évi, hazai világbajnokságig tervez

Egyéb egyéni
2024.09.26. 13:27

Párizs 2024: francia címvédés a cselgáncsozók csapatversenyében

Párizs 2024
2024.08.03. 19:00

Párizs 2024: sorozatban negyedik olimpiáján is aranyérmes Teddy Riner

Párizs 2024
2024.08.02. 18:24

Párizs 2024: elvesztette a bronzmeccset, az 5. helyen végzett Pupp Réka

Párizs 2024
2024.07.28. 18:42

Tóth Krisztián: Éremmel a nyakamban lennék teljesen elégedett

Egyéb egyéni
2024.07.05. 07:17
Ezek is érdekelhetik