Négyesfogathajtó Eb: döntöttek a magyar csapat 3. helyéről

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.08.22. 20:33
Az óvások után is bronzérmes lett a Dobrovitz József, ifj. Dobrovitz József, Lázár Zoltán összetételű magyar csapat az Aachenben rendezett négyesfogathajtó Európa-bajnokságon.

A viadal honlapja alapján az utolsó, szombati szám, a maratonhajtás után a magyarok 354.030 hibaponttal zártak a harmadik helyen. A viadalt a világ- és Európa-bajnoki címvédő hollandok nyerték a házigazda németek előtt.

Egyéniben a német Michael Brauchle nyerte a kontinensviadalt. A legjobb magyar, Dobrovitz József a negyedik helyen fejezte be a versenyt, míg ifj. Dobrovitz József 10., Lázár Zoltán pedig 19. lett.

A hivatalos végeredményre hosszú órákig kellett várni, a negyedikként zárt belgák pontszámításánál ugyanis több hiba is felmerült. Mind a magyarok, mind a belgák óvtak, ám végül nem módosult a sorrend.

„Szó szerint nagyon meg kellett küzdenünk a harmadik helyért – értékelt Tóth Tamás szövetségi kapitány az MTI-nek. – Elégedett vagyok, bár a reményeink nagyobbak voltak. Szerettünk volna jobb eredményt elérni, ám voltak hátráltató tényezők. Ezeket figyelembe véve elégedettek lehetünk."

Legfrissebb hírek

Négyesfogathajtó-vb: ausztrál és holland címvédés, Dobrovitz József a legjobb magyar

Egyéb egyéni
2024.09.08. 17:54

Négyesfogathajtó-vb: Lázár Zoltán ötven hibapont alatt zárta a díjhajtást

Egyéb egyéni
2024.09.06. 16:58

Négyesfogathajtó-vb: „Közmegelégedés övezi a versenyt” – Cseri Dávid

Egyéb egyéni
2024.09.05. 15:49

Négyesfogathajtó-vb: „Nehéz fenntartani a motivációt” – Boyd Exell

Egyéb egyéni
2024.09.05. 14:56

Juhász László vb-győzelme után negyven évvel bakra ül Szilvásváradon

Egyéb egyéni
2024.09.04. 12:12

Négyesfogathajtó Eb: kettős holland elsőség

Egyéb egyéni
2023.08.27. 17:51

Négyesfogathajtó Eb: holland vezetés, javítottak a magyarok maratonhajtásban

Egyéb egyéni
2023.08.26. 18:46

Négyesfogathajtó Eb: német vezetés, Dobrovitz 20. díjhajtásban

Egyéb egyéni
2023.08.25. 18:00
Ezek is érdekelhetik