Négyesfogathajtó-vb: ausztrál és holland címvédés, Dobrovitz József a legjobb magyar

PATAI GERGELYPATAI GERGELY
Vágólapra másolva!
2024.09.08. 17:54
Ismét Boyd Exell nyert (Fotó: Dömötör Csaba)
Az akadályhajtással befejeződött a szilvásváradi négyesfogathajtó-világbajnokság, amelyet egyéniben az ausztrál Boyd Exell, csapatban Hollandia nyert meg. Legjobb magyarként Dobrovitz József a 13. helyen végzett.

 

Úgy tartják, lovas nemzet a magyar, a régi igazságokkal pedig nem érdemes vitatkozni. Nem is nagyon lehet, elvégre negyven évvel minden idők legsikeresebb négyesfogathajtó-világbajnoksága után ismét telt házas vb-t rendezett Szilvásvárad – aki jegy nélkül érkezett a vasárnapi akadályhajtásra, be kellett érnie a Szalajka-völgy látványával.

A Lipicai Lovasközpont lelátóján ugyanis egy gombostűt sem ejthettünk volna le, a hangulatról mindent elmond, hogy még csitítani is kellett a nézőket, mert néhányan már akkor tapsoltak, amikor a fogatok még át sem haladtak a fotocellán. Mire ifjabb Dobrovitz József hajtott a pályára, mindenki tudta a dolgát: amint megszólalt a csengő, elcsendesült a közönség, még a vonat zakatolását és a motorok berregését is lehetett hallani.

VÉLEMÉNYEK
DOBROVITZ József, 13. helyezett egyéniben: – Már díjhajtásban és maratonhajtásban is jól mentek a lovaim. Ezúttal a legrutinosabb lovam nem akart átmenni a dobogón, amiből adódott némi bonyodalom, időtúllépés is. Nagyon sokat köszönhetek a csapatomnak és a nézőknek, ilyen közönség nincs máshol, csak Magyarországon, hálásak vagyunk a szurkolásért.
ifj. DOBROVITZ József, 17. helyezett egyéniben: – Ritkán hajt az ember ilyen közönség előtt, fantasztikus érzés volt, sohasem felejtem el. Ahogy ráfordultunk a végén az összetett akadályra, a két első lovam megilletődött, pedig addig jól álltam az idővel. Nehéz volt a pálya, kicsit csúszott is, de az egyestől a tizenhetes akadályig megvalósítottam, amit elterveztem.
LÁZÁR Zoltán, 18. helyezett egyéniben: – Minden nap hajszál választott el a jobb szerepléstől. Ez volt az ötödik és valószínűleg az utolsó hazai vébém, nem vagyok csalódott, mert az előző négyen sikerült dobogóra állnom. Tudtam, hogy ezúttal nem leszek világbajnok, így is igyekeztem élvezni a versenyt, de eredménycentrikus sportolóként azért van bennem hiányérzet.

Aztán hirtelen hangrobbanás következett, a magyar csapat legfiatalabb hajtója ugyanis jó pályát ment, csupán az utolsó összetett akadályban esett le a labda az egyik bójáról, miután a bal első lova rálépett. Az időtúllépés kissé bosszantotta ifjabb Dobrovitzot, mert sokáig nagyszerű tempóban haladt, ám a nagy hőség, a száraz homok próbára tette a lovait.

Amint leszállt a fogatról, szaladt is a korláthoz szurkolni, elvégre egymás után következtek a magyar hajtók. Lázár Zoltánnak is csupán a rendkívül nehéz, kanyargós összetettek okoztak nehézséget, a két verőhiba mellett kicsit megakadt, így alapidőn túl teljesítette a pályát. Alighanem a 13 hibapontnál kevesebbet remélt, de kilencszeres világbajnokként neki már nem kell bizonyítania – tudta ezt a közönség is, nemcsak az idei szereplésének, hanem szenzációs pályafutásának is szólt a taps.

Legjobb magyarként Dobrovitz József a 13. helyen végzett. (Fotó: Dömötör Csaba)

„Nyugi, ne kapkodj” – kiabálta ifjabb Dobrovitz édesapjának, Dobrovitz Józsefnek, aki nagy lendülettel kezdte az akadályhajtást. Noha a híd előtt megtorpantak a lovai, verőhibát nem követett el, csupán azért kapott öt hibapontot, mert ő is kifutott az időből. Hidegrázós pillanatok voltak: a hajtó állva ünnepelt, fia örömében ugrált a pálya szélén, a lelátóról zúgott a vastaps.

A 187 másodperces alapidő feladta a leckét a mezőnynek, mindössze hárman teljesítettek hibátlanul. Egyikük a holland Bram Chardon volt, aki a maratonhajtás után a harmadik helyen állt, az utolsó számban viszont gyors lovaival nagyszerűen ment, így bejelentkezett az ezüstéremre. Sokáig úgy tűnt, hogy az amerikai Chester Weber bírja a nyomást, ám a végén kettőt is hibázott, így be kellett érnie a bronzzal. Az arany „természetesen” az ausztrál Boyd Exell nyakába került, aki sorozatban hetedszer lett világbajnok, és a holland csapat is megvédte vb-címét.

A magyar trió ötödikként zárt, míg egyéniben a mieink közül a 13. helyezett Dobrovitz József volt a legjobb, aki nem győzte hangsúlyozni, mennyire élvezte, hogy gyönyörű környezetben, tömött lelátók előtt versenyezhetett. A visszajelzések alapján így voltak ezzel a külföldi hajtók is – Szilvásvárad ismét ámulatba ejtette a világot.

Szilvásvárad ismét ámulatba ejtette a világot (Fotó: Dömötör Csaba)

NÉGYESFOGATHAJTÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, SZILVÁSVÁRAD
Egyéni
Világbajnok: Boyd Exell (Ausztrália) 146.93 hibapont
2. Bram Chardon (Hollandia) 157.74 hibapont
3. Chester Weber (Egyesült Államok) 159.13 hibapont

13. Dobrovitz József 178.53 hibapont

17. ifj. Dobrovitz József 186.11 hibapont
18. Lázár Zoltán 187.09 hibapont

25. Papp János 208.47 hibapont

27. Váczi István 210.60 hibapont
28. ifj. Galbács Ferenc 222.51 hibapont

30. Juhász Péter 229.66 hibapont

34. Galbács Ferenc 246.22 hibapont
35. Tóth-Simon Sándor 247.03 hibapont

Csapat
Vb: Hollandia (Bram Chardon, Ijsbrand Chardon, Koos de Ronde) 322.69 hibapont
2. Németország (Michael Brauchle, Mareike Harm, Georg von Stein) 330.33 hibapont
3. Ausztrália (Boyd Exell, Tor van den Berge) 340.77 hibapont

5. Magyarország (Dobrovitz József, ifj. Dobrovitz József, Lázár Zoltán) 354.71 hibapont

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik