Öttusa: magyar ezüst- és bronzérem az ifjúsági vb-n

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.09.05. 19:56
Címkék
Zs. Tóth Anna a harmadik helyen végzett az ifjúsági korú öttusázók világbajnokságán, Buenos Airesben.

Jutott még egy érem a magyaroknak a női versenyben: a Zs. Tóth, Boros Alexandra, Simon Sarolta összeállítású csapat második lett.

Kállai Ákos utánpótlás szövetségi kapitány elmondása szerint – amint az a hazai szövetség honlapján olvasható – a magyarok a verseny végén teljesen biztosak voltak benne, hogy elsők lettek, végül kiderült, egyetlen ponttal maradtak el a győztes oroszoktól.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik