Rio 2016: 16 év után magyar bíró a tatamin az olimpián

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.04.18. 09:27
Magyar bíró is lesz majd a nyári riói olimpia cselgáncsversenyein.

A judoinfo.hu beszámolója szerint Jan Snyders, a nemzetközi bíróbizottság vezetője hétvégén, a lengyelországi európai szemináriumon jelentette be a névsort, amelyben szerepel Fridrich Annamária is. Fridrich Annamária is.

Európából hat – a magyar mellett spanyol, orosz, francia, grúz és cseh – bíró, Ázsiából és Amerikából három-három – japán, kínai, mongol, amerikai, mexikói és brazil – bíró, továbbá egy afrikai és egy ausztrál lehet majd ott az olimpián.

Magyar bíró legutóbb 16 éve szerepelt nyári játékokon. Sydneyben Tardos János tevékenykedhetett a tatamin.

„Minden idők legjobb bírócsapatát szeretnék összehozni a riói olimpiára a sportvezetők, ezért eddig sohasem tapasztalt intenzitással kellett végigcsinálnunk az utóbbi évek válogató versenyeit, hogy kellően összeszokjunk” – idézte Fridrich Annamáriát a honlap.

A magyar bíró – aki az olimpiai csapat egyetlen női tagja – évek óta ott van a legnagyobb versenyek porondján, érmes meccseket, világbajnoki döntőket vezetett, csak tavaly huszonnégy rangos nemzetközi viadalon – köztük az asztanai világbajnokságon – több száz mérkőzésén bíráskodott kiváló eredménnyel – emlékeztet a judoinfo.hu.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik