Öttusa Eb: olimpikonjaink csak váltóban versenyeznek

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.06.13. 13:14
Az olimpiai résztvevő Marosi Ádám, Demeter Bence, Kovács Sarolta és Földházi Zsófia csak váltóban versenyez a közelgő szófiai öttusa Európa-bajnokságon – jelentette be Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány.

A hétvégi székesfehérvári országos bajnokság hétfői sajtótájékoztatóján a kapitány elmondta, hogy a július 3-án rajtoló Eb egyéni számaiban az olimpiára ki nem került versenyzők, valamint az ob-n jó teljesítményt nyújtó fiatalok indulhatnak. Hozzátette, az országos és az Európa-bajnokság kiváló erőfelmérő lesz a riói olimpia előtt.

Pálvölgyi Miklós szólt arról is, hogy múlt hét eleje óta Tatán készülnek az öttusázó olimpikonok, ennek keretében igyekeznek minél többször közösen edzeni a szintén ott készülő vívóválogatottal.

Megjegyezte, hogy az olimpiai felkészülés hajrájában további három hétig lesznek Tatán, majd augusztus 10-én elutaznak Rio de Janeiróba, ahol 18-ától rendezik az öttusaversenyeket.

A hétvégi országos bajnoksággal kapcsolatban a házigazda Volán Fehérvár szakosztály-igazgatója, a korábbi olimpiai bajnok Vörös Zsuzsanna elmondta: ez lesz az utolsó magyarországi verseny az olimpia előtt. Jelezte, hogy összesen 70 induló – 36 férfi, 34 nő – nevezett az ob-ra.

Kármán Sándor versenyigazgató szerint a hazai élmezőnyből szinte mindenki rajthoz áll, és az olimpiai résztvevő ausztrál Chloe és Max Esposito is indul. A női versenyt szombaton, a férfiakét vasárnap rendezik meg a városi uszodában és a Volán sporttelepén.

Réczei Géza, a Magyar Öttusaszövetség elnöke és Cser-Palkovics András polgármester gratulált az olimpiára kijutott magyar versenyzőknek és reményüket fejezték ki, hogy érmekkel térnek haza Rióból.

Legfrissebb hírek

Belák János: Az akadálysport még a pálya mellett futó versenybíróknak is nagy kihívás

Egyéb egyéni
2 órája

Öttusa-vk: az egyiptomi Halil 14 évesen nyert a nők közt Kairóban, Gulyás 4.

Egyéb egyéni
2025.03.01. 12:07

Öttusa: Bizakodva várjuk a döntőt – Belák János

Egyéb egyéni
2025.03.01. 07:21

Öttusa vk: Egy magyar jutott döntőbe a férfiaknál Kairóban

Egyéb egyéni
2025.02.28. 18:13

Négyből négy magyar döntős a nőknél a kairói öttusa-világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2025.02.27. 20:06

Mindhárom magyar továbbjutott az elődöntőbe a férfiaknál a kairói öttusa-világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2025.02.26. 19:19

Mind a négy magyar elődöntős az öttusázók kairói vk-versenyén

Egyéb egyéni
2025.02.25. 17:57

Öttusa: a felnőttek is átállnak az akadályversenyre – kezdődik a világkupaidény

Egyéb egyéni
2025.02.25. 09:51
Ezek is érdekelhetik