Sportlövészet: a 16 éves Gáspár Lalita nyert légpuskában

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.11.26. 22:24
A mindössze 16 éves Gáspár Lalita nyerte meg a női légpuskások versenyét szombaton, a Szekszárdon zajló 10 méteres Hungarian Open elnevezésű nemzetközi sportlövő versenyen.

Az idén csapatban felnőtt Európa-bajnoki címet szerzett tehetség – a verseny honlapja szerint – az alapversenyt 414.3 körrel az élen zárta, majd a fináléban 204.6 körös teljesítménnyel győzött, megelőzve a horvát Tanja Perecet, illetve Eb-győztes csapattársát, a riói olimpikon Miskolczi Juliannát.

A férfi puskások alapversenyében Somogyi Péter nemzetközi szinten is nagyszerű eredményt, 630.4 kört ért el, amivel nagy fölénnyel lett első, míg a riói olimpikon Péni István a szintén kiválónak számító 627.8 körrel végzett a második helyen. A finálé aztán már egyiküknek sem sikerült igazán jól, Somogyi 163.1 körrel a negyedik, míg Péni 101.9 körrel a hetedik pozícióban zárt. A versenyt a kisöbű szabad puska összetett versenyben olimpiai bronzérmes francia Alexis Raynaud nyerte meg, aki az alapból 625.3 körös eredménnyel került fináléba, ahol egészen kiválóan célzott, s 209.5 körrel győzött.

A pisztolyosoknál a férfi versenyben a riói olimpián is szerepelt Tátrai Miklós győzött, míg a nőknél a 2010-ben világbajnok szerb Zorana Arunovics volt a legjobb.

SPORTLÖVÉSZET, HUNGARIAN OPEN
Férfi légpuska
1. Alexis Raynaud (francia) 209.5 kör
2. Milenko Szebics (szerb) 206.6
3. Juho Kurki (finn) 183

Férfi légpisztoly
1. Tátrai Miklós 198.7 kör
2. Karri Turunen (finn) 197.6
3. Nagy László 176.3

Női légpuska
1. Gáspár Lalita 204.6 kör
2. Tanja Perec (horvát) 202.6
3. Miskolczi Julianna (magyar) 183

Női légpisztoly
1. Zorana Arunovics (szerb) 201.3
2. Nemes Adrienn 196.7
3. Brankica Zarics (szerb) 175.9

Legfrissebb hírek

Dénes Eszter a döntőt célozza meg az Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
2025.02.17. 07:26

Sílövő-vb: Johannes Thingnes Bö a 22. aranyérmét szerezte meg

Téli sportok
2025.02.16. 17:56

Légfegyveres Eb: tizennyolc magyar szerepel Eszéken

Egyéb egyéni
2025.02.04. 18:46

Péni István és Dénes Eszter nyert a légfegyveres Budapest-bajnokságon

Egyéb egyéni
2025.02.01. 15:17

Fábián Sára Ráhel és Pálfi Gábor nyerte a sportlövők idei első válogatóját

Egyéb egyéni
2025.01.04. 16:46

Pekler Zalán: Fokozatosan szeretnék visszajutni a csúcsra

Egyéb egyéni
2024.12.27. 10:32

Id. Péni István bekerült a nemzetközi szövetség futócélbizottságába

Egyéb egyéni
2024.12.05. 13:09

Sportlövészet: újabb négy évre Nagy György az elnök

Egyéb egyéni
2024.12.03. 16:51
Ezek is érdekelhetik