Vizes vb: Kormos Villő visszatér a 3 méterre

Vágólapra másolva!
2017.01.30. 09:24
A júliusi budapesti vizes világbajnokságon 3 méteren egyéniben és Gondos Flórával szinkronban tervezi az indulást Kormos Villő műugró, aki a hétvégén 3 méteren megnyerte a budapesti világbajnoki válogatót.

Az M4 Sport hétfői Sportreggeli adásában a háromszoros Európa-bajnoki bronzérmes, négy olimpián szereplő versenyző elmondta, hogy a budapesti vb beharangozó filmjében ő ugrik a Lánchíd tetejéről, ám valójában „csak” ott állt a híd tetején, ami már önmagában nagy élményt jelentett számára, az ugrást a vágószobában illesztették a produkcióba.

„A világbajnokságon újra három méteren egyéniben szeretnék indulni, mint az első két olimpián. Már rég indultam ebben a számban, így a hétvégi válogató előtt nagyon izgultam. A válogató tapasztalatszerzésre jó volt, be tudtam lőni, hol tartok, mit kell kijavítani a következő válogatóig” – nyilatkozott Kormos Villő, aki nem titkolta, hogy a riói olimpián elért 27. helye nagy csalódás volt számára.

A budapesti világbajnokság műugró medencéjét még csak képeken látta, és nagyon várja, hogy terepszemlét tarthasson a létesítményben, mert a műugrásban nagy szerepe van a fénynek, a lámpák elhelyezésének.

A világbajnokságra új, látványos ugrásokkal készülnek szinkronbeli társával, Gondos Flórával, és ezeket az ugrásokat egyénileg kell begyakorolniuk, hogy aztán együtt is meglegyen az összhang. Kormos Villő szerint a magyar versenyzők egyelőre nem esélyesek világbajnoki éremre, az a következő generáció valós álma lehet.

„A következő generációt már segíthetik azok a feltételek, amelyek nekünk még nem álltak rendelkezésre, például a speciális tornatermi eszközök, mint a száraz deszk”" – mondta Kormos. Hozzátette, hogy Magyarországon jelenleg nagyon szűk a sportág mezőnye, mindössze nyolc-tíz sportoló alkotja a felnőttválogatottat, ugyanis csak a fővárosban lehet űzni ezt a sportot, illetve Szolnokon van még egy kis uszoda.

Kormos Villő elmondta, hogy a világbajnoki kvalifikáció egy hónappal a vb előtt zárul, addig felkészülési és nemzetközi versenyeken, illetve a nyílt országos bajnokságon lehet teljesíteni a meghatározott szintet.

Az előírtak szerint legalább egy nemzetközi viadalon „hozni kell” a szintet, és a nyílt országos bajnokság után dől el, ki milyen számban indulhat a világbajnokságon. A júniusi kijevi Európa-bajnokságon pedig már a vb-n szereplő versenyzők képviselik a magyar színeket.

 

Legfrissebb hírek

Pascal Jansen: Négy gólt szerezni a Dinamo Kijev ellen nagy dolog

Európa-liga
2024.11.07. 23:33

Megvan a 2025-ös vizes vb pontos időpontja

Úszás
2024.06.07. 16:02

Hajdú B. István: Nem voltak könnyű hetek, hónapok ezek

Labdarúgó NB I
2024.05.03. 14:48

Vízilabda: „Ugyanaz a jó csapat vagyunk” – Vámos Márton a vb-7. helyről

Vízilabda
2024.03.21. 19:50

Vizes vb: példátlanul értékes a magyar vb-sorozat

Úszás
2024.02.21. 16:18

Sportrádió: Leimeter Dóra szerint Fukuoka után az emberi kapcsolatokon kellett sokat dolgozniuk

Vízilabda
2024.02.20. 11:06

Címlapsztori: az olimpiáig tanulnia kell a vb kudarcából férfi pólóválogatottunknak

Vízilabda
2024.02.19. 08:34

Betlehem Dávid: „Sajnálom, Laci bá!”

Úszás
2024.02.18. 21:00
Ezek is érdekelhetik