Vitorlázás: Berecz szerint ennek köszönhető a mallorcai sikere

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.04.06. 11:52
A vitorlázó Berecz Zsombor úgy véli, a riói olimpia előtti felkészülésének is köszönhető, hogy a múlt héten ezüstérmet nyert Finndingiben az olimpiai hajóosztályok számára Palma de Mallorcán rendezett nemzetközi vitorlásversenyen, a 48. Trofeo Princesa Sofián.

Az ötkarikás játékokon 12. magyar versenyző számára ez volt az első komoly erőpróba augusztus óta. Az M4 Sport csütörtöki, Sportreggeli című műsorában elmondta: januárban kezdte meg a 2017-es felkészülést, s nagyon jó formában érkezett a Zsófia hercegnőről elnevezett viadalra, amelyen tavaly hetedik lett.

„Ilyen jól még nem sikerült soha ez a verseny. Az olimpiára nagyon jól sikerült a felkészülés, ezt a tudást vittük tovább. Alapvetően ez egy technikai sport is, a hajót kezelni tanultuk meg nagyon jól, a beállításokat és a taktikai elemeket is remekül tudtam alkalmazni” – mondta Berecz Zsombor, aki azt is elárulta, hogy kislánya után Anna névre keresztelte a hajóját.

A magyar vitorlázó a teljes mezőnyös alapfutamok során első és második helyet is szerzett, a döntő futamban pedig a svéd Max Salminen mögött végzett, így lett ezüstérmes a 27 ország 57 versenyzőjét felvonultató számban.

Berecz elmondta, két hét múlva világkupa-futamot, majd májusban Európa-bajnokságot rendeznek Franciaországban – utóbbit Marseille-ben –, s ő most már érzi annyira magabiztosnak magát, hogy esélyesként induljon minden idei versenyen. A tavalyi, barcelonai Eb-n ezüstérmes volt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik