Birkózás: két év múlva elkészülhet az akadémia sportcsarnoka

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.05.31. 16:42
Címkék
Németh Szilárd, a Magyar Birkózószövetség elnöke szerint két év múlva elkészülhet a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia sportcsarnoka, melyet 2.4 milliárd forintból építenek fel.

Az MBSZ vezetője szerdai, az akadémia leendő, csepeli területén tartott sajtótájékoztatóján elmondta, nem csupán egy csarnokról van szó, hanem egy multifunkcionális, háromszintes létesítményről. A csarnok tervei és a szükséges engedélyek már megvannak, és reményei szerint június-júliusban kiírhatják a közbeszerzési eljárást is. A terület használatáért 35 millió forint plusz áfát fizetnek a csepeli önkormányzatnak.

Németh Szilárd kiemelte, hogy a csarnok megvalósítása az első lépése a projektnek, a csepeli Hollandi út 8. szám alatt ugyanis 130 fős kollégium is épül, illetve az edzésekhez és a tanulmányokhoz szükséges kiegészítő fejlesztések is megvalósulnak a területen. A teljes beruházás – mint mondta – 4–4.5 milliárdba kerülhet.

Az elmúlt napokban őt ért támadások kapcsán azt emelte ki, hogy visszautasítja a csalás vádját, egyúttal személyes felelősséget vállal a projektért, amely végig átlátható és ellenőrizhető lesz, mint ahogy az MBSZ valamennyi tevékenysége is az, mióta ő vezeti a szövetséget.

Ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy a Magyar Birkózó Akadémia létrehozása, felépítése és működtetése céljából létrejött alapítványhoz nincs már köze, azon túl, hogy ő alapította. Illetve azért az ő lakcímére lett bejegyezve, mert ezzel is gyorsítani kívánta létrejöttének folyamatát, ugyanakkor már beadták a papírokat, hogy a címet átírják a Hollandi út 8.-ra. Szintén kiemelte, hogy ő pénzt nem vehet ki az alapítványból, csak beletehet, és nem is szüntetheti azt meg.

Megjegyezte azt is, hogy személy szerint ő bírja a támadásokat, nem ez a probléma, hanem, hogy ez által a birkózókat is megtámadták.

Az akadémiáról ezúttal is elmondta, hogy a magyar birkózás eredményei, sikerekben gazdag múltja és jelene is megköveteli, hogy méltóan kezeljék, és minőségi feltételeket biztosítsanak a versenyzőknek. Az akadémiai rendszerben elsősorban a 14 és 23 év között fiatalok kerülnek a középpontba. Ebben a periódusban a legnagyobb a lemorzsolódás, amit szeretnének megállítani. Az akadémián minden feltétel biztosított lesz ahhoz, hogy minőségi munkát végezzenek és nyugodtan tanulhassanak is az odajárók.

Németh Szilárd azt is elárulta, hogy a későbbiekben akár a szövetségnek is otthont adhat a terület, és nem elképzelhetetlen a további bővítése és fejlesztése, ha a mostani projekt lezárul.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik