Huhh, végre megnyugodtam. Nem volt könnyű, tegnap alig jött álom a szememre, egész éjjel csak forgolódtam, mert aggódtam, hogyan tud majd elosztani a NOB tisztelt tagsága két kandidáló között ugyanennyi nyári olimpiát. Hiszen ezek a nyakas franciák ragaszkodnak 2024-hez (juj!), azok az anyagias amerikaiak meg – természetesen a fiatalok sportolásának támogatására… – pénzt kérnének azért cserébe, hogy szemlesütve bevállalják 2028-at (jaj!). Ilyen iszonyatos feszültség közepette alig merem felvetni, ugyan miről dönt majd az ötkarikás szervezet szeptemberi limai kongresszusa, ha közben a háromoldalú megbeszélések a NOB, Párizs és Los Angeles között eredményre vezetnek. (Nem tudom, ráutaló magatartásnak számít-e vagy csak okos figyelemelterelésnek, hogy a döntéshozó és a két ádáz rivális vezetői összekapaszkodva, egymás kezét emelgetve fotózkodtak?)
A szívverésem csak akkor állt vissza a normális ritmusba, amikor Thomas Bach, a NOB elnöke kijelentette, miután eldöntötték, hogy egy füst alatt két olimpiát is kiosztanak, ott, Lausanne-ban azon melegében elkezdődtek a felek közötti informális tárgyalások, mégpedig stílszerűen kaliforniai chardonnay és bordeaux-i vörösbor mellett. Ezek hiányában jómagam otthon egy tokaji sárgamuskotályt bontottam meg (2013-as évjárat, szőlő- és virágillat, elegánsan száraz), miközben azon morfondíroztam, ha év elején szűk látókörű belpolitikai indíttatásból nem vágjuk el a saját nyakunkat a pályázat célegyenesére fordulva, most mi magunk is világszintű magyar nedűkkel vehetnénk részt ezeken az egyeztetésnek álcázott „bortúrákon”, nem csak itthon búsulunk a pohár mellett.
Persze minden további nélkül előfordulhatott volna, hogy a NOB ebben az esetben kigolyóz bennünket a „nagyok” mellől, sutba dobva a visszafogottabb, takarékosabb rendezés, a kisebb méretű pályázó városok ideáját, s egyben a saját Agenda 2020 programját, de ha jobban belegondolunk, mindez már a mi asszisztálásunk nélkül megvalósult. Két világhatalom, két metropolisz, két olimpia, tiszta helyzet, nem is értem, hogy a 2022-es téli játékokról szóló 2015-ös döntésnél a győztes Peking mellett Almati miért nem kapta meg 2026-ot. Ha csak úgy nem, hogy a kazah sportdiplomácia még egy hangyányival gyengébb, mint a francia és az amerikai együtt.
Apropó, sportdiplomácia! Azért azt a száz NOB-tagot most nem irigylem. Eddig a jól bevált szokás szerint lobbiztak náluk a pályázók ezzel-azzal, most meg legfeljebb egy-egy pohár bor jut nekik a tárgyalások alatt.