Sportrepülés: jövőre júniusban jön Budapestre az Air Race

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.08. 16:31
null
A 2018-as versenynaptár
A Red Bull Air Race világbajnokság 2018-ban vadonatúj és klasszikus, közönségkedvenc helyszíneket is meghódít majd. A jövő évi, nyolc állomásból álló szezon versenynaptárában most először francia helyszín is szerepel.

A 2018-as szezon február 2–3-án startol, szokás szerint Abu-Dzabiban, az Arab Emírségekben, ahol immáron 11. alkalommal rendezik meg a világ leggyorsabb motorsportversenyét. A száguldás április 21–22-én folytatódik egy vadonatúj helyszínen, a francia Riviéra egyik legszebb tengerpartja felett, Cannes-ban.

Francia állomás most először szerepel a Red Bull Air Race versenynaptárban: a helyiek olyan sztárpilótáknak szurkolhatnak majd élőben, mint Francois le Vot, Nicolas Ivanoff, Mikaël Brageot és a sorozat első női pilótája, Mélanie Astles.

Május 26–27-én aztán egy újabb európai helyszínre érkezik a mezőny, a harmadik állomás pontos részleteit a későbbiekben jelentik be. A szezonfelező futamot idén újra Budapesten rendezik meg, a pilóták június 23–24-én repülnek majd át az ikonikus Lánchíd alatt. A magyar állomás után, augusztusban elköszön a Red Bull Air Race az öreg kontinenstől, és Ázsiában folytatódik a verseny, majd a hónap végén, augusztus 25–26-án Kazanyban szállnak versenybe a pilóták a másodpercekért.

Az utolsó két állomás az USA-ban és Ázsiában lesz: a szezonzáró előtti futamot Indianapolisban rendezik október 6–7-én, míg a döntőre Ázsiában kerül sor novemberben.

A 2017-es szezon talán az eddigi legizgalmasabb volt, az utolsó pillanatig kérdéses volt, melyik élen álló pilóta lesz a világbajnok. A mezőny most visszavonul télre, a csapatok új stratégiával és még gyorsabb gépekkel készülnek, hogy megszerezzék a jövő évi világbajnoki címet” – mondta Erich Wolf, a Red Bull Air Race GmbH ügyvezetője. – „A világ legjobb pilótái egyre jobbak lesznek, ráadásul a helyszínek, melyek jövőre otthont adnak a versenynek, egyszerűen csodálatosak. Nem tudom megjósolni, ki fog nyerni jövőre, de egy biztos, érdemes lesz követni a világbajnokságot.”

A Red Bull Air Race 2018-as versenynaptára:
Február 2–3: Abu-Dzabi, Arab Emírségek
Április 21–22: Cannes, Franciaország
Május 26–27: Európa
Június 23–24: Budapest, Magyarország
Augusztus 4–5: Ázsia
Augusztus 25–26: Kazany, Oroszország
Október 6–7: Indianapolis, USA
November: Ázsia

 

Legfrissebb hírek

Műúszás: tizenkettedik lett a Barbócz, Bastianelli kettős rövidprogramban a vk-szuperdöntőn

Úszás
2024.07.05. 13:12

Budapest rendezi az új atlétikai világversenyt 2026-ban

Atlétika
2024.06.03. 11:32

Schneller Domonkos a Magyar Kerékpáros Szövetség új elnöke

Kerékpár
2024.05.30. 16:10

Közérdekű munkára ítélték az atlétikai világbajnokságot megzavaró férfit

Atlétika
2024.05.30. 15:08

Budapest vagy Bécs lehet a helyszín, ha elviszik Athénból az Ekl-döntőt – NS-infó

Európa-konferencialiga
2024.05.11. 17:22

Varázslatos, talán sosem volt világ

Egyéb egyéni
2024.05.09. 19:19

Elkezdődött a regisztráció a budapesti sakkolimpiára

Egyéb egyéni
2024.04.18. 13:37

„A mai öttusa krémje biztosan ellátogat hozzánk” – közeledik a budapesti világkupaverseny

Egyéb egyéni
2024.04.18. 12:48
Ezek is érdekelhetik