Szilágyi Áron: Természetesen bánt, ami most történik

– Mi a baj?
– Mondhatnám, hogy mentális probléma állt elő, azt is, hogy a vívásom nem olyan, mint korábban, azt is, hogy túl sokat vagy éppen túl keveset edzek, de ha őszinte akarok lenni, azt kell mondanom, hogy nem tudom… – válaszolta Szilágyi Áron kétszeres olimpiai bajnok kardvívó, aki amellett, hogy szokatlan helyzetbe került azáltal, hogy Szatmári András világbajnok lett, és már nem csak róla szólnak a hírek, még azzal is küzd, hogy az egyéni versenyeken nem képes azt a teljesítményt nyújtani, amelyet elvár magától, és amelyet korábban megszoktunk tőle. – Természetesen bánt, ami most történik. Nehezen élem meg, hogy a júliusi világbajnokság óta elkerülnek az egyéni sikerek, ezt kétségtelenül nehéz feldolgozni. Tulajdonképpen a londoni olimpia óta nem volt ilyen hosszú időszak, amikor egyéniben ne tudtam volna érmet szerezni a világversenyeken.

– Vagyis egyelőre nem tudja, mi a baj?
– Kérdőjelek vannak bennem. Egyelőre azzal nyugtatom magam, hogy az igazán fontos versenyek messze vannak, a világbajnokság júliusban, az olimpia két és fél év múlva.

– Analizálja magát, vagy segítségre van szüksége?
– Elsősorban Betti, a feleségem segít sokat, akivel gyakran beszélgetünk erről, másodsorban az edzőmmel, Decsi Andrással és már a pszichológusaimmal is elkezdtünk dolgozni ezen a kérdésen, hiszen bár nincs nagy baj, foglalkozni kell azzal, hogyan jövök ki ebből a helyzetből.

– Az edzője mit mond?
– Andris mindig a vívás felől közelít a problémákhoz, míg a többiek inkább a lelki oldalról. Sokat beszélgetünk, keressük a megoldást, de nem hiszem, hogy egyik pillanatról a másikra találjuk meg, lehet, hogy hónapokig, sőt, lehet, hogy az egész szezonban ilyen döcögősen megy majd a versenyzés. Most azt érzem, hogy türelmesnek kell lennem magammal szemben.

– Az sosem könnyű…
– Nem mondom, hogy könnyű elfogadnom, hogy nem jönnek az érmek a világkupákon, azt viszont el kell fogadnom, hogy ha nincs is eredmény, nekem hosszabb távú céljaim vannak.

– Az edzéseken sem megy a vívás?
– Azokon mindig nagyon jól megy! Azért is gyanakszunk mentális problémákra, mert a csapatversenyeken is megy – kiélezett szituációkban is. Nem felejtettem tehát el, hogy mikor kell azt a tercet vagy éppen kvartot megvennem, és hogyan, de valamiért azt a tudást, ami bennem van, az egyéni versenyen most nem tudom előhozni.

– Mivel kimondta, hogy a júliusi világbajnokság óta van porszem a gépezetben, óhatatlanul található összefüggés: Szatmári András világbajnoki címet szerzett – nem ebben gyökerezik a gond?
– De abszolút lehet, hogy így van, sőt, nagyon is álszent dolog lenne azt állítani, hogy ennek nincs köze hozzá, amellett, hogy sokszor elmondtam már, tényleg örülök Andris sikereinek. Ezzel együtt ez számomra teljesen új helyzet, hiszen én 2011 óta úgy versenyeztem, hogy az esetek kilencvenöt százalékában én voltam a legeredményesebb magyar még akkor is, ha nem nyertem érmet. Most meg, ha nekem nem jön ki a lépés, akkor is van egy másik magyar kardvívó, aki világbajnoki aranyat szerez, aki érmes a világkupákon, vagy legalábbis rendre ott van a nyolcas táblán, és aki megver engem az országos bajnokság döntőjében… Ez hirtelen jött szokatlan helyzet, amely, úgy látszik, hatással van rám. Azt nem mondanám, hogy nehezen barátkozom meg vele, tiszta tudattal azt mondom: teljesen természetes. Versenyzünk, és néha legyőznek engem is – sohasem gondoltam, hogy én vagyok a vívás Hosszú Katinkája vagy Roger Federerje, azt viszont ki kell mondanom, hogy Szatmári András sikerei hatással vannak a versenyzésemre.

– Azt is mondta, hogy türelmesnek kell lennie önmagával szemben. Gyanítjuk, jó adag erőre is szüksége van most. Honnan meríti?
– Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy sikeres pályafutás áll mögöttem, abból mindig tudok erőt és magabiztosságot is meríteni. Ha esetleg beugrik az a gondolat, hogy már soha többé nem leszek érmes világkupán, mert nincs meg hozzá a kvalitásom, rögtön eszembe jut az is, hogy én nyertem két olimpiai bajnoki címet! Ez hatalmas erőt ad, másrészt személyiségemből fakadóan is hiszek az elvégzett munkában, és ha valaki, én pontosan tudom, mennyit dolgozom azért, hogy továbbra is sikeres legyek – lehet, nem a következő versenyen, az is lehet, hogy nem ebben a szezonban, de előbb-utóbb meg fog mutatkozni.