Szumó: hét magyar érem a brandenburgi Európa-kupán

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.05.29. 19:42
Hét érmet, köztük Forgó Fruzsina és Molnár Tamás révén két aranyat nyertek a magyarok a szumó Európa-kupán Brandenburgban.

A Nemzeti Versenysportszövetség (NVESZ) sajtószolgálatának keddi tájékoztatása szerint Molnár a 100 kilogrammosok között nem talált legyőzőre, míg Forgó előbb saját súlycsoportjában (65 kg) bronzérmes lett, majd a súlycsoportoktól független open kategóriát is megnyerte.

A nyolcfős magyar különítményből Sipos Boglárka a junioroknál 60 kilogrammban, míg a felnőtteknél 55 kilogrammban lett ezüstérmes. Ugyancsak második helyen végzett Szilágyi Erik (92 kg) és Délczeg József (85 kg) is.

Ancsin László, a magyar szövetség elnöke kiemelte: mozgalmas Európa-kupán van túl a magyar válogatott, amelynek tagjai több meglepetést is szereztek.

„Ilyen volt például Szilágyi Erik produkciója, aki az utánpótlás-korosztályban hamar kiesett, de a felnőttek között odatette magát és ezüstérmes lett. Forgó Fruzsina aranyérme pedig egyszerűen szenzációs. Az érmeseken túl értékes pontszerző helyeket is elcsíptek a mieink, többek között Kerstner Róbert és Pap Arnold révén” – értékelte a magyarok szereplését az elnök.

A sportágban – a világversenyeken kívül – a világjátékokra külön kvalifikációs viadalokat rendeznek. Az ott szerzett pontokat a kvalifikációs időszak végén összesítik, és akkor derül ki, hogy kik indulhatnak a 2021-es birminghami játékokon. A következő kvalifikációs versenyt – amely szintén egy Európa-kupa lesz – a lengyelországi Krotoszynban tartják

Legfrissebb hírek

Eb-rendezéssel ünnepli fennállása harmincadik évfordulóját a Magyar Sumo Szakszövetség

Egyéb egyéni
2025.03.06. 13:22

Szigetszentmiklóson rendezik meg az idei szumó Eb-t

Egyéb egyéni
2025.02.12. 18:18

Vízilabda: két pontot érhetnek a távoli gólok

Vízilabda
2025.01.22. 06:28

Két ötödik helyet szerzett a magyar válogatott a szumó-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2024.09.09. 09:22

Szumó: tizenöt magyar érem az utánpótlás Eb-n

Utánpótlássport
2024.06.26. 20:01

Negyvenkilenc magyar a görögországi szumó Eb-n

Egyéb egyéni
2024.05.23. 12:37

Elhunyt Akebono, a szumó hawaii óriása

Egyéb egyéni
2024.04.11. 14:27

Szőnyegen és agyagon ír sporttörténelmet – Elekes Enikő, a szumó első magyar női világbajnoka

Egyéb egyéni
2023.11.07. 16:32
Ezek is érdekelhetik