A Balaton Kékszalagja – a két fő esélyest kérdeztük

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2018.07.21. 10:39
null
A két fő esélyes: Litkey Farkas PreVitalja (balra) és Józsa Márton Opel Fifty-fiftyje (NSO-montázs, fotó: Tumbász Hédi)
Volt idő, amikor a tengerek leggyorsabb vitorlása köthette árbócára a kék szalagot, majd a hagyományt továbbvitték a gőzösök, a vitorlássport elterjedésével pedig az európai tavakon is megszülettek azok a versenyek, amelyek győztesei feltűzhették a szalagot. Hazánkban 1934-ben rendezték meg először a Kékszalagot, s azóta is a Balatont leggyorsabban körbevitorlázó hajó nyeri el a rangos díjat. Az utóbbi évtized két főszereplőjének, Litkey Farkasnak és Józsa Mártonnak ugyanazokat a kérdéseket tettük fel a július 26-án rajtoló 50. Kékszalag előtt.

Nemzeti Sport: Mit jelent önnek a vitorlázás?
Litkey Farkas (PreVital, 13-szoros Kékszalag-győztes): Lételemem a vitorlázás. Nincs emlékem arról, amikor még nem vitorláztam, nem is tudnám nélküle elképzelni az életemet. Igazából meg sem próbáltam, mert egyszerűen nem opció. Ha tehetem, a víz közelében vagyok, az utóbbi tíz évben már télen is nagyon sokat vitorlázom, és tudatosan úgy alakítom az életemet, hogy minden ehhez kapcsolódik, és boldog vagyok benne. S hogy mit szeretek benne a legjobban? Amikor a hajó könnyen és gyorsan utazik, és a csapat is jól mozog együtt.
Józsa Márton (Opel Fifty-fifty, 2-szeres Kékszalag-győztes): Vízparton nőttem fel, mindig a vizes sportok vonzottak, sőt, gyerekkoromban apám segítségével építettem vitorlás hajókat is. Először egy kiszuperált gumicsónakra szereltünk árbócot, majd pedig egy négyméteres katamaránt építettünk, de a versenyszerű vitorlázás eleinte kimaradt az életemből, mert elkezdtem szörfözni, és ez eltartott vagy húsz évig. Meg is határozta egyébként a jövőt, hiszen azáltal, hogy a szörfből jöttem, a sebesség adja nekem az adrenalint, ezért aztán folyamatosan kerestem a gyors hajókat, sőt, csak ezekben a hajókban éreztem igazán jól magam.

A KÉKSZALAG SZÁMOKBAN
160
kilométer a verseny össztávja légvonalban
1.
alkalommal az Ugron Gábor kormányozta 30-as cirkáló, a Rabonbán nyerte meg a Kékszalagot
2
ízben nyerte meg női kormányos a versenyt: 1940-ben és 1942-ben Kulcsár Istvánné Gordon Evelyn (Tramontana 8R)
57
évig tartotta a Kékszalag rekordját 10 óra 40 perces idővel a Nemere, 2012-ben a Fifty-fifty hat percet, 2014-ben pedig több mint három órát(!) faragott le belőle. Az új rekord: 7:13:57 óra
13
Kékszalag-sikerével Litkey Farkas az abszolút rekorder

NS: Hogyan fér össze, hogy ez egyrészt csapatsport, másrészt viszont a kormányos döntései miatt bizonyos szempontból egyéni is?
L. F.: A különböző posztokon másképpen kell dolgozni és más mentalitásra is van szükség. A kormányos közben ezen belül is kicsit egyéni sportot űz. Mi nagyon jól dolgozunk együtt: én megkapom az információkat és meghozom a döntéseket – a srácok szeretik ezt, jól érzik magukat, ugyanúgy, ahogyan én is. A bizalom maximális: ha valaki valamit mond, én száz százalékig elhiszem, és az alapján döntök, a fiúk pedig elhiszik, hogy amit csinálok, az a végén jó lesz. Nagyot hibázni is én tudok, de nagyot nyerni is. Azt szoktam mondani, ha hetven százalékban jó döntéseket hozok, már az eredmény sem lehet rossz. Egyébként a hibákon is hamar túlteszem magam: kezelem a helyzetet, amelybe kerültünk, és próbálok új utakat találni. Úgy vélem, higgadt kormányos vagyok.
J. M.: Mivel szörfözőként kezdtem, meg kellett tanulnom a csapatvitorlázást. Egy Nautic 330-assal tanultam, amelyet még azzal a céllal vettem, hogy jó lesz versenyezni és a családi vitorlázáshoz is, de mivel a lendület egyre inkább a versenyzés felé vitt, átalakítottunk egy 44 lábas Nauticot, amellyel már a Balatonon versenyeztünk. Majd tengeri hajó lett belőle, s két vagy három szezont végigcsináltunk vele a tengeren. Utána jött a Wild Joe, és teljesen más dimenzióban kezdtünk el vitorlázni – kezdetben mindig voltak velünk profi vitorlázók, ausztrálok, dél-afrikaiak, tőlük sokat tanultunk. S hogy miként jött a Fifty-fifty? Félig kész állapotban volt már, amikor megismerkedtem Dinivel (Paulovits Dénes hajótervező és -építő), és a hajó 2012-re megszületett. Azóta folyamatosan fejlesztgetjük, kétszer nyertünk vele Kékszalagot, mindkétszer megjavítva a rekordot.

NS: A katamaránok megjelenésével kicsit háttérbe kerültek az egytestű hajók. Mi a fő különbség a két típus között technikai és versenyzői szempontból?
L. F.:
Technikailag nagy a különbség az egytestű hajók és a katamaránok között. A gyorsaság titka a vitorlázásban, ha minimálisra csökkentjük a nedvesített felületet, vagyis azt a részt, ahol a hajó a vízhez kapcsolódik, mert az a visszafogó erő. Ha megnézünk egy kenut: vékony testű hajót látunk, amely keskeny felületen kapcsolódik a vízhez – gyors, de billenékeny, térdelni is alig lehet benne borulásveszély nélkül. A tiszai ladikban meg a horgász bátran feláll és megküzd a csukával. A katamaránok építésekor a kettő közötti kompromisszumot keresték. Polinéziában már nagyon régen felfedezték, hogy ha két kenut egymás mellé kötnek, stabil, de nagyon könnyen úszó szerkezetet kapnak. Így született a katamarán. S ha vitorlázástechnikai szempontból nézzük, például meg kell említeni, hogy a katamaránt szabad megdönteni, mert akkor is gyors. Meg kellett ezt is szokni, és bár szeretem az egytestű hajókat is, tetszik a katamaránok kiforrottsága, magas technikai színvonala, nagyobb sebessége. Utóbbi miatt egyébként a taktika kissé háttérbe szorul, de elfogadjuk, ez ezzel jár.
J. M.: A katamaránok egészen más stílust képviselnek, mint az egytestűek: gyorsabbak, sportosabbak, bár ma már a víz alatti szárnyak segítségével utóbbiak szintén elmentek a sebesség irányába. A fentiek miatt gyors döntésekre van szükség – ez egyébként főleg a pályaversenyekre igaz, de még a hosszú távú versenyeken is kalkulálni kell azzal, hogy pillanatok alatt utolérnek. Egy ilyen hajóval percek kérdése átérni a Balaton egyik partjáról a másikra, úgyhogy ezt is bele kell építeni a taktikába.

„Ezekkel a katamaránokkal nem is kell vihar ahhoz, hogy veszélyesre forduljon a helyzet” (Fotó: Tumbász Hédi)
„Ezekkel a katamaránokkal nem is kell vihar ahhoz, hogy veszélyesre forduljon a helyzet” (Fotó: Tumbász Hédi)

NS: A rohanógépek érkezése jelentős sebességnövekedéssel is járt. Hozott ez magával veszélyes helyzeteket?
L. F.:
Előfordult, igen. Két évvel ezelőtt az egyik edzésen már nem volt kontroll alatt a hajó. Visszajött, kedvesen, de nem rajtunk múlt. Próbáltuk megfejteni, hogy mi miért történt, és hogy mit kell másként csinálni, mert szeretnénk elkerülni az ilyen és ehhez hasonló helyzeteket. Többek között azért, mert nagyon drága mulatság egy ilyen esés. A minimumkár a szélmérő jeladó egy balatoni borulás esetén, mert az biztos odavész, és akkor arról még nem beszéltünk, hogy a négy méter mély vízben a 21 méteres árbóc is veszélyben van. Szóval nem célunk borulni. A kockázatot minimálisra szorítjuk vissza, és nagyon figyelünk.
J. M.:
Ezekkel a katamaránokkal nem is kell vihar ahhoz, hogy veszélyesre forduljon a helyzet. Míg a tizenöt-húsz csomós szél az egytestűeknek kiváló, ezeknek a hajóknak már nagy kihívást jelent, mert olyan sebességgel megyünk, hogy bármi megtörténhet. Főleg az olyan hosszú versenyen, mint a Kékszalag. Minden azon múlik, hogy idejében le tudjuk szedni a vitorlákat, mert ha felborul a hajó, összetörik az árbóc, s az emberek bekerülhetnek alá, vagy esetleg leeshetnek tíz méter magasból – ilyen széles a hajónk. Ennek az esélyét próbáljuk minimalizálni.

NS: Különleges jelentőségű önnek a Kékszalag a többi versenyhez képest?
L. F.:
Kékszalagból csak egy van, nincs vetélytársa. Magyar bajnok évente harmincöt osztályban lehetsz, s több világbajnoki címért is megküzdhetsz, de Kékszalagot csak egy csapat nyer, és ez teszi különlegessé a díjat. Nem feltétlenül ez a legértékesebb szakmai díj, nem feltétlenül e mögött van a legtöbb szakmai munka, és mégis... Talán azért, mert ez a verseny viszonylag jól közvetíthető, szemmel látható, hogy ki vezet, úgyhogy attól is értékes ez a díj, hogy a nagyközönség számára is érthető. Nincs túl sok ilyen a vitorlázásban.
J. M.:
A Balatonon ez a legfontosabb verseny – s a mi hajónk kifejezetten e tókerülő verseny megnyerésére épült, arra, hogy ezen eredményesek legyünk vele. Tegyük hozzá: a Fifty-fifty száz százalékig magyar tervezésű és építésű hajó, s miközben egyre több a külföldről behozott rohanógép, ez a hajó még mindig ott van a legjobbak között. De visszatérve a Kékszalagra: kihívás mindenkinek – azoknak is, akik egészen lassú hajóval indulnak el –, egyszerűen csak mások a célok. Míg mi a győzelemre hajtunk, nekik az a nagy céljuk, hogy szintidőn belül teljesítsék a távot.

Litkey Farkas és csapata nem tudja megunni a Kékszalag-győzelmeket (Fotó: Tumbász Hédi)
Litkey Farkas és csapata nem tudja megunni a Kékszalag-győzelmeket (Fotó: Tumbász Hédi)

NS: Miről ismerszik meg a jó kormányos?
L. F.:
Alapvetés, hogy a jó kormányos jól kell vezesse a hajót. Tudjon bánni a csapattal, legyen egy kicsit edző és egy kicsit pszichológus. Persze, vannak fájdalmas pillanatok is, például amikor hét emberrel végigdolgozod a tréningidőszakot, és az egyiknek meg kell mondanod, hogy ő lesz a tartalék. Nehéz helyzet, mert én mindenkit szeretek, azt is, aki végül nem jön velünk a Kékszalagra.
J. M.:
Ahhoz, hogy valaki jó kormányos legyen, mindenképpen jó vitorlázótudás és nagy gyakorlat szükséges. A taktikai döntéskor a tapasztalat aranyat ér. És az is fontos szerintem, hogy a kormányos higgadt legyen, nem hiszek abban, hogy a hangoskodás célravezető a hajón. Meg kell még említeni, hogy a skipper a felelős az egész csapatért, így létkérdés, hogy higgadt, felelősségteljes döntéseket hozzon.

NS: Mi lehet a győztes taktika a Kékszalagon?
L. F.:
A győztes taktika mindig más. Vannak versenyek, amelyeken egyértelmű, mely ellenfelekre kell figyelni, de a Kékszalag egészen más – ott másra kell figyelni az erős, a közepes és a gyenge szélben. S mivel éppen emiatt az ellenfél egyáltalán nem kontrollálható, csak saját magunkkal kell foglalkozni, a saját taktikánkkal és tempónkban vitorlázni. Ha valaki elmegy a mezőnytől, tudni kell, miért történt, és hogy miként lehet utolérni. Érdekes, hogy fordítva mindig nehezebb: ha előnyre tesz szert az ember és utolérik, azt nehezebb feldolgozni.
J. M.: A győztes taktika mindig szélfüggő. A sebesség persze alapvetően fontos, így arra készülünk, hogy bármilyen szélviszonyok között ki tudjuk hozni a hajóból a maximumot. Az is fontos persze, milyen irányt választ az ember, az északi vagy a déli part felé indul-e – főleg gyenge szélben –, s közben figyelni kell az ellenfelekre is. Egy szó, mint száz, nagyon összetett játék ez.

Litkey Farkas csapatában egy „külsős” vitorlázó is lesz (Fotó: Tumbász Hédi)
Litkey Farkas csapatában egy „külsős” vitorlázó is lesz (Fotó: Tumbász Hédi)

NS: Mit jelentett önnek, amikor sikerült megnyernie Európa legnagyobb tókerülő versenyét?
L. F.:
Nem tudom megszokni a győzelem érzését. A katarzis tavaly és tavalyelőtt is ugyanakkora volt, mint 2013-ban, amikor legutóbb nyertük meg a versenyt egytestű hajóval. Úgy érzem, a Kékszalag-győzelem mindig jól fog esni, mindig nagy örömet szerez majd.
J. M.: Felemelő érzés nyerni a Kékszalagon, főleg az első volt nagyon emlékezetes, mert olyan hihetetlennek tűnt, hogy sikerült. A hajónk a rajt előtti napon készült el, alig néhány órát vitorláztunk vele, s ezek után ott lenni a célban győztesként... Nos, az hihetetlen élmény volt. Ráadásul a végére még egy kis izgalom is maradt, hogy sikerül-e megdönteni a rekordot. A tihanyi csőben még volt 15-20 percünk a rekordig, de olyan szerencsénk volt, hogy a végén megjött a szél, így ha néhány perccel is, de meglett a rekord. Két évvel később pedig az adta a pillanat varázsát, hogy viszonylag erős szélben több mint három órával döntöttük meg a saját rekordunkat.

NS: Hogyan sikerült a csapatuk felkészülése?
L. F.:
Úgy érzem, sikeres volt a felkészülésünk: sokat vitorláztunk és mindenféle szélben. Mivel részt vettünk az Erste Higgy magadban! kampányban, az idén velünk jön egy olyan vitorlázó is, aki nem a csapatunk szerves része. Ő Bartos Zoltán, százegy ember közül választottam ki. Ennyi életrajzot kaptam, úgyhogy nagyon nehéz dolgom volt, de rá esett a választásom.
J. M.: Tavaly elég sok új fejlesztést próbáltunk ki, és voltak köztük olyanok, amelyek nemigen váltak be, emiatt sok időnk elment a szerelésekkel, átalakításokkal, és kevesebb időnk maradt a vitorlázásra. Ennek is tulajdonítjuk, hogy nem sikerült nyernünk. Az idén ezzel nem volt gond: az edzésekre helyeztük a hangsúlyt, s ha minden igaz, a hétvégére lesz új vitorlánk is, de a Kékszalagra biztosan elkészül. Ebben is látunk lehetőséget a további gyorsulásra.

Meglenne annak a romantikája, ha az 50. Kékszalagot a Fifty-fifty és idén ötvenéves kormányosa, Józsa Márton nyerné meg (Fotó: Tumbász Hédi)
Meglenne annak a romantikája, ha az 50. Kékszalagot a Fifty-fifty és idén ötvenéves kormányosa, Józsa Márton nyerné meg (Fotó: Tumbász Hédi)

NS: Jelent pluszmotivációt a jubileum? Az, hogy az idei Kékszalag az ötvenedik lesz?
L. F.:
Egyértelműen látszik, hogy különleges jubileumához érkezik a verseny, hiszen nagyon sok róla a híradás, még inkább a figyelem középpontjába került. Ahogy elnézem az időjárást, jó esély van rá, hogy meglegyen a rekord létszámú nevező – szurkolok ezért –, hiszen jó idő lesz, az nem lehet visszatartó erő. A mi célunk a győzelem, de inkább az, hogy jól vitorlázzunk és tegyünk meg mindent. Tudjuk, van olyan időjárási körülmény, amelyben nincs esélyünk, de ezt minden hajó elmondhatja magáról. Mégis, ha mindenki mellé oda kellene írni egy számot, hogy mennyi esélye van a végső sikerre, akkor a Fifty-fiftyvel az elsők között lennék, s ez jó érzés.
J. M.: Az, hogy ez az ötvenedik Kékszalag, egy kicsit más megvilágításba helyezi az egyébként is mindenkinek fontos versenyt. Jönnek olimpiai bajnokok, külföldi hajók és magyar hajókon külföldi kormányosok, szóval erős mezőny gyűlik össze. Mi ennek ellenére bízunk a győzelemben, már csak a számmisztika miatt is, hiszen az 50. Kékszalagot a Fifty-fiftyvel megnyerni úgy, hogy én idén vagyok ötvenéves... Nos, nagyon szép lenne, ha sikerülne.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik