Amikor a 17 éves Barna Viktor megcsillogtatta a tehetségét

Azok után, hogy az első londoni (1926) és a második stockholmi (1928) asztalitenisz-világbajnokság összesen tizenegy aranyérméből kilenc és felet a magyarok nyertek meg – a fél úgy jön ki, hogy a svéd fővárosban Mednyánszky Mária az osztrák Fanchette Flamm oldalán lett női párosban első – törvényszerű volt, hogy a sportág harmadik vb-jének 1929-ben Budapest adott otthont. Az előre borítékolható hazai sikerek ellenére nem volt nagy felhajtás a verseny körül, a rendezési költségek például alig valamivel haladták meg a londoni vb-n a szervezők által elköltött 350 fontot. Az eseményt a Vasasok székháza dísztermében rendezték meg, s ugyan előzetesen hatezer pengő veszteséggel kalkuláltak, végül nullszaldóra sikerült kihozniuk a költségvetést, bár az is igaz, hogy akadtak szervezésbeli hiányosságok. A rajt előtti napon, január 13-án megjelenő Nemzeti Sport például az egyik svéd játékos hányattatásairól számolt be.

„Pénteken este már el akartak távozni a Clarusból a trenírozók, mikor megszólalt a telefon csengője.

– Itt a főkapitányság beszél. Kérem, egy fiatalember már három órája itt sétál fel és alá. Csak svédül tud, és azt hajtogatja állandóan: Matcs, ping-pong! Meg tudtuk, hogy önök a Clarusban treníroznak, ide telefonáltunk. Tessék átvenni az egyént.”

A litvánok sem jártak sokkal jobban. Miután nem várta őket senki, „a pályaudvaron lődörögtek, majd elmentek Mechlovits Jégverem-utcai lakására, ahol nem volt otthon senki. Visszamentek a pályaudvarra, onnan a verseny színhelyére. Itt végül telefonáltak a MOATSz-nak, amely a litvánokért is gyorsan députációt küldött”.

Végül tizenhárom ország részvételével kezdődött meg a világbajnokság, amely előtt a magyar keret összeállítása kapcsán éles vita alakult ki. Az egyik tábor a korábbi vb-ken már bizonyított idősebb játékosokat preferálta, a másik inkább a fiataloknak adott volna bizalmat. Végül mindkét oldal elégedett lehetett, hiszen a rutinosabbnak számító Mechlovits Zoltán, Jacobi Roland és Mednyánszky Mária mellett az újhullámot képviselő Barna Viktor, Szabados Miklós, Kelen István és Sipos Anna is bekerült a keretbe.

Az egyik fő attrakció a férfiak csapatversenye volt (a nők ekkor még csak egyesben, párosban és vegyes párosban szerepelhettek), ebben a számban a mieink mellett az angolok és az osztrákok számítottak esélyesnek, éppen ezért volt érdekes, hogy az első napon – miközben a mieink gond nélkül intézték el a jugoszlávokat, a németeket és a letteket – az osztrákok 5:4-re legyőzték az angolokat.

„Ma Magyarország és Anglia áll a csapatmérkőzések homlokterében, Anglia a magyarokon akar revánsot venni – mi csak akkor lehetünk világbajnokok, ha győzünk!” – harangozta be a másnapi rangadót a sportlap. Hogy milyen kiélezett párharcról volt szó, jól mutatja, hogy a Nemzeti Sport rögtönzött felmérése szerint „a külföldi csapatok vezetői közül öten Magyarország, négyen pedig Anglia győzelmére esküsznek az asztali tennisz csapatvilágbajnokságon”.

A hangoláshoz képest csalódást hozott a nagy rangadó – legalábbis az angolok számára, miután a magyar együttes, elsősorban a két ifi, Barna Viktor és Szabados Miklós remek teljesítményének köszönhetően 5:2-re győzött, így a csapatversenyek utolsó napja előtt már csak az volt a kérdés, hogy a két veretlen, a magyar és az osztrák válogatott közül melyik szerzi meg a világbajnoki címet. Ivor Montagunak, a nemzetközi szövetség angol elnökének mindenesetre már a meccs előtt megvolt a tippje:

„Én meg mertem volna esküdni, hogy megnyerjük a csapat-világbajnokságot. Annyira ismertem az én fiaimat és annyira ismertem az Önök nálunk járt versenyzőit. Ma láttam azonban játszani az önök fiataljait és mindent visszavonok. Kenterben fogják megnyerni a csapatvilágbajnokságot, könnyen fogják legyőzni Ausztriát is. És csak annyit mondhatok még: az Önök Angliát járt játékosairól azt hittük, hogy már megtanultunk tőlük játszani és nincs mit tanulnunk többé. Azonban az Önök csodálatosan játszó fiataljait látva arra kell kérnem Önöket, hogy küldjék ki most ezeket a fiatalokat hozzánk, hogy újból alkalmunk legyen tanulni és ennek a fiatal gárdának is méltó ellenfeleivé válni.”

Ami mondandójának első felét illeti, igaza lett: a magyar csapat simán, 5:0-ra győzte le Ausztriát úgy, hogy a fináléban mindössze egyetlen játszmát bukott el, összessé-gében pedig nem csupán veretlenül, hanem ráadásként imponáló, 45:5-ös mérkőzésaránnyal szerezte meg sorozatban harmadszor is a világbajnoki címet.

A verseny további részében még öt szám küzdelmeit rendezték meg, s a mieink ázsiója, ha lehet, még tovább nőtt. A Nemzeti Sport a résztvevő országok kapitányait ezúttal is megszavaztatta, ez alapján férfi egyesben (Mechlovits Zoltán), női egyesben (Mednyánszky Mária), női párosban (Mednyánszky, Sipos Anna) és vegyes párosban (Mechlovits, Mednyánszky) magyar sikerre érkezett a legtöbb voks, csak a férfi párost adták a címvédő osztrák Alfred Liebster, Robert Thum kettősnek. Magyar győzelmeknek tényleg nem voltunk híján, bár csak Mednyánszky Mária aranyérmét találták telibe, igaz, ez volt a legkevésbé kockázatos: a magyar játékos ezt megelőzően 1926-ban és 1928-ban, 1929-et követően pedig 1930-ban és 1931-ben is győzött, azaz a sportág első öt vb-jét megnyerte! Budapesten például olyan fölénnyel, hogy egyesben egyetlen szettet sem vesztett, még a fináléban sem tudták megszorítani, a helyenként líraira sikerült beszámoló szerint az osztrák Gertrude Wildamnak esélye sem volt.

„Döntőnek nem elég nívós, annyi bizonyos. De most nem a magyar világbajnoknő a hibás. Wildamné alig jut támadáshoz, s ha nem támadhat, nem komoly ellenfél. Mednyánszky ezúttal ütni is mer, sok szép drejve érintetlenül röppen el a fekete selyem kosztümös, igen graziőz osztrák hölgy oldala mellett.”

A csapat után a második legfontosabb számnak tekintett férfi egyes viszont elúszott, miután kiderült, hogy a címvédő Mechlovits gyengélkedése a csapatversenyek során nem pillanatnyi kisiklás volt: az elődöntőben öt játszmában kikapott az új generáció egyik legjobbjától, Szabadostól, akit a hosszúra nyúlt csata miatt már előre féltettek az angol Fred Perry elleni döntőtől: „Ha Szabados győz az elődöntőben, győzelme Phyrrusi győzelem lesz. Egy kemény ötszettes küzdelem után még egyet kiállani…?” Mint kiderült, az aggodalom nem volt alaptalan, az első megnyert játszma után kisebb betegséggel bajlódó Szabados elfáradt, a jóval pihentebb Perry pedig négy szettben győzött.

„Montagu háromszoros hip-hip-hurrát vezényel. A nézőtér lovagias: viharosan tapsol, Szabados sír, Miss Haydon elájul, csak az orvos téríti magához. A terem nyüzsgő hangyabolyhoz hasonló… Az izgalomtól fáradt arcokról is leolvashatjuk: Elvesztettük a világbajnokságot…”

A keserűség érthető, elvégre az első két világbajnokságon ebben a számban (is) magyar siker született, Jacobi és Mechlovits aranya után most meg kellett elégedni az ezüsttel. De hogy mégse rossz szájízzel emlékezzünk a kilencven évvel ezelőtti első budapesti vb-re, tegyük gyorsan hozzá, hogy férfi párosban (Barna Viktor, Szabados Miklós) és vegyes párosban (Kelen István, Sipos Anna) született még magyar arany, ami pedig az összesített mérleget illeti, a hat számból négyet a mieink nyertek meg, s a megszerezhető 23 éremből 14-et itthon tartottak. Ja, és azt se feledjük, hogy a nagyvilág előtt itt csillantotta meg először kivételes tehetségét a még csak 17 esztendős Barna Viktor, aki a csapatban és a párosban szerzett aranyérme után így nyilatkozott: „Nagyon örülök a világbajnokságnak és remélem, hogy legközelebb az egyénibe is beleszólok”.

Nos, olyannyira beleszólt, hogy pályafutása során mindmáig világrendkordnak számító 22 világbajnoki címet szerzett, ebből ötöt férfi egyesben, az elsőt mindjárt a következő évben, 1930-ban Berlinben.