Átalakul a taotámogatás a látványsportokban, de még így is jelentős, évi 50 milliárdos taopénzre számíthatnak a december 27-i Magyar Közlönyben nyilvánosságra hozott kormányrendelet alapján.
A rendelkezés szerint a korábbiaktól eltérően a 2019-es időszakra kiállított igazolások és támogatási igazolások összege 40, míg 2020-ban 60 milliárd forint lehet maximum.
FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁK, ÖSSZEGIGÉNYEK
Az összegeket előre szétosztja az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), amely a szövetségek fejlesztési stratégiái és a megvalósításukra szánt összegigények alapján dönt a részesedésről. A szükséges dokumentumokat január 15-ig kell elküldeni a sportpolitikáért felelős államtitkár részére, aki azállamháztartásért felelős miniszter véleményének kikérésével tesz le felosztási javaslatot a kormány elé – a végső döntésről február 15-ig értesítik a szövetségeket.
Az elosztás mellett az Emmi feladata lesz a minőségbiztosítási rendszer kialakítása is, amiben rögzítik, hogy az egyes jogcímeken mennyi támogatást lehet jóváhagyni. Ugyanakkor egyedi esetekben eltérhetnek az összeghatároktól, vagyis lehetséges lesz a „felfelé kerekítés” is. A jogszabály-módosítás alapján a korábbiaknál jóval szigorúbb lesz a pénz felhasználásának ellenőrzése.
Tehát a tao 2011-es bevezetése óta kedvezményezett labdarúgás, a jégkorong, kézilabda, a kosárlabda, a vízilabda, valamint a 2017-ben bevett röplabda lehetőségei szűkülnek, miután a rendszer két csúcsévében, 2016-ban, illetve 2017-ben összesen, 113.2, illetve 93.6 milliárd forintnyi taotámogatást könyvelhettek el. A legtöbb pénz a futballba áramlott, amely több mint 270 milliárd forinttal gazdálkodott az elmúlt hét idény során, de jelentős támogatáshoz jutott a kézilabda is, amely a 2011–2012-es idény óta több mint 149.5 milliárdot hívott le a jóváhagyott majd' 188 milliárdos támogatásból.
MEGLEPETT SZÖVETSÉGEK, EGYEZTETÉSI JAVASLATOK
A döntésről több szövetség is a médiából, például tőlünk értesült, azaz a módosítás váratlanul érte a vezetőket, így meglehetősen visszafogottan vagy még úgy sem kommentálták a helyzetet. A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége, valamint a Magyar Röplabdaszövetség vezetősége „a minisztériumi egyeztetés ideje alatt” nem kívánt reagálni a Magyar Közlönyben megjelentekre, viszont a labdarúgók, a kézilabdázók, a vízilabdázók és a jégkorongozók gyors helyzetértékelést adtak.
Hasonlóan vélekedett a változásról Vári Attila, a Magyar Vízilabda-szövetség elnöke is.
PROJEKTINDÍTÁSOKON TÚL, LEHETSÉGES VITÁK ELŐTT
A hokisok a létesítményfejlesztéssel kapcsolatos programjukat érzik veszélyben.
A taotámogatás átalakítása azért válhatott időszerűvé, mert a magyar sport „újraélesztéséhez” szükséges létesítmények elkészültek – igaz, új tételként bekerült a létesítményfenntartás támogatása. A látványsportágaknak jelentős mértékben át kell hangolniuk programjaikat, mivel lehetnek olyanok, amelyek több éven át futnak, az új rendelet szerint azonban nem feltétlenül jut rájuk annyi, amennyit megszavaztak rá. Információnk szerint labdarúgásban a már jóváhagyott projektek taoigénye majdnem 50 milliárd forint.
Az összeállítást készítette: Babják Bence, Bodnár Zalán, Lipiczky Ágnes, Roska Emese Boglárka, Simon József, Szűcs András, Zsoldos Barna