EJ: Dénes és Szabó is vigaszágon birkózásban

Vágólapra másolva!
2019.06.26. 20:14
null
Dénes Mercédesz (kékben) és az ukrán Julija Havaldzsi a 2. Európa-játékok női birkózása 53 kilogrammos súlycsoportjának negyeddöntőjében (Fotó: MTI/EPA/Taccjana Zenkovics)
Dénes Mercédesz és a szabadfogású Szabó Mihály is a vigaszágon folytathatja csütörtökön szereplését a minszki Európai Játékok birkózóversenyén.

 

A szerdai versenynapon három magyar volt érdekelt, közülük Dénes (53 kg) tudott egyedül meccset nyerni, ám a negyeddöntőben ő is kikapott. Viszont legyőzője, a 2011-ben Európa-bajnok ukrán Julija Halvadzi az esti elődöntőben is nyerni tudott, így Dénes kapott egy újabb esélyt a folytatásra.

A két szabadfogású közül Szabó Mihály (97 kg) talán már a keddi sorsolásnál is tisztában volt vele, hogy szerdán egy meccse lesz, csütörtökön viszont a vigaszágon javíthat majd, mivel a világ jelenlegi talán legjobb birkózóját, az orosz Abdulrasid Szadulajevet kapta ellenfélnek a nyolcaddöntőben. A 23 éves kora ellenére már olimpiai és háromszoros világbajnok orosz aztán a papírformának megfelelően délelőtt könnyedén verte a magyar sportolót, majd simán menetelt el a fináléig.

A harmadik szerdai magyar, Vilhelm Zoltán (65 kg) nem volt ilyen szerencsés, az őt legyőző fehérorosz Georg Kolijev nem jutott döntőbe, így kiesett a versenyből.

Csütörtökön Dénesen és Szabón kívül Galambos Ramóna (57 kg), Sleisz Gabriella (62 kg) és Németh Zsanett (76 kg) lép szőnyegre Minszkben.

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítja: Lakner Gábor

Legfrissebb hírek

Pekler Zalán: Már a bemutatásnál olyan vagyok, mint egy zombi

Egyéb egyéni
2023.07.08. 10:16

Közelebb kerültünk Párizshoz az Európai Játékokon

Egyéb egyéni
2023.07.04. 07:56

Sportrádió: Schmidt Ádám mindent megtesz, hogy olimpiai selejtezőt rendezzünk női kosárlabdában

Egyéb egyéni
2023.07.03. 12:15

Vívás: Számolni kell velünk! – Kun Anna

Egyéb egyéni
2023.07.03. 09:56

Kialudt a láng Krakkóban, véget ért az Európai Játékok

Egyéb csapat
2023.07.02. 22:18

EJ: Maximálisan elértük a célunkat – Fábián László

Egyéb csapat
2023.07.02. 19:16

EJ: Magyarország nyolcadik az éremtáblázaton

Egyéb csapat
2023.07.02. 19:04

EJ, teqball: aranyérmes a Bányik Csaba, Katz Balázs páros

Egyéb egyéni
2023.07.02. 13:26
Ezek is érdekelhetik