Gyász: elhunyt Melbourne olimpiai bajnoka, Köteles Erzsébet

Közeledett a 2012-es olimpia, mi pedig kitaláltuk, hogy felkeressük az 1948-as, szintén londoni olimpia érmeseit. Erzsi néni már a telefonbeszélgetésünk során közvetlen és kedves volt – ismeretlenül is. Aztán a személyes találkozó során el is varázsolt minket: mosolyogva mesélt a korabeli időkről, felidézte azt a bizonyos londoni olimpiát, aztán persze a helsinki és a melbourne-i játékokat is, az akkori viszonyokat, nevetve legyintett a nehéz évek történetei mesélése közben. Fitt volt és talpraesett, naprakész minden téren, a szíve pedig mindig a tornasport felé húzta, a maga módján még Berki Krisztián aranyérméhez is hozzájárult: „Jaj, nemrég kint voltam a Tornacsarnokban az országos bajnokságon. Szép, szép Krisztián gyakorlata, de mondtam neki, hogy a spicce még nem az igazi!”

És ekkor a 88 éves Erzsi néni kiegyenesedett a fotelban, és megmutatta, milyen is a gyönyörűen leszorított spicc – a lábát szemmagasság fölé emelte! Első pillanatban azt hittem, a fotós kolléga kiejti a gépét a kezéből, de mivel Erzsi néni mindezt olyan magától értetődő módon csinálta...

„Hogy mi a titok? Minden reggel öt perc torna, még az ágyban, kérlek, ígérd meg, hogy mostantól csinálni fogod!” – így búcsúztunk, persze csak azután, hogy régi családi és tornászképeket nézegettünk, és Erzsi néni beavatott abba is, mennyire szerette a második férjét, a szintén tornász Reviczky Jánost.

Innentől hol gyakrabban, hol „csak” évente kétszer-háromszor felhívott, és a köszönés után mindig megkérdezte: „Erikám, ugye ma is megcsináltad az ötperces tornát? Jaj, ne hagyd ki, hidd el, egyszer még hálás leszel nekem emiatt!”

Erzsi néni, vasárnap reggel edzettem – csak hiába várom az újabb hívást, hogy ezt elmondhassam.