Súlyemelő-vb: új csúcs, száz ország sportolói indulnak

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.09.17. 21:47
Még el sem kezdődött a súlyemelők világbajnoksága a thaiföldi Pattayában, máris megszületett az első világrekord: soha nem látott mezőny, száz ország, köztük Magyarország sportolói szerepelnek a szerdán rajtoló és tíz napon át tartó eseményen.

Az eddigi „leg" a 2015-ös vébéhez kötődik, akkor 94 nemzet sportolói léptek pódiumra, ezt sikerül most felülmúlni. Kevés hiányzott ahhoz, hogy megdőljön a részvételi rekord az emelők számát illetően is: az idei világbajnokságra – több mint száz előnevező visszaléptetése után – végül 606-an jelentkeztek be, ennél csak a húsz évvel ezelőtti vb-n voltak többen, 626-an.

A vb-t megelőző keddi kongresszuson Aján Tamás, a nemzetközi szövetség (IWF) magyar elnöke örömmel jelentette be, hogy a 193 tagállam közül száz ország küldött versenyzőt Pattayába, amely az olimpiai selejtezősorozat egyik jelentős állomása is egyben. A 101. maga Thaiföld lehetett volna, amely a rendező szerepét megtarthatta, viszont az IWF elnöksége nem járult hozzá hazai súlyemelő indulásához, mivel az ország túl sok doppingesetet produkált az utóbbi egy évben, és nem sokkal a vébé előtt heten is rajtavesztettek a thaiok közül a meg nem engedett szerek használatán.

Viszont ez a tény sem tántoríthatta el az IWF-et attól, hogy a változatlan szigor jegyében a pattayai világbajnokságon is hatalmas ellenőrző programot valósítson meg.

„Csaknem a teljes mezőny felét megszűrjük, közel háromszáz emelő esik át doppingvizsgálaton. Nem hiszem, hogy lenne még egy ilyen világszövetség, amely ennyit áldoz és ilyen nagy számú kontrollt végezne, mint a miénk" – nyilatkozta az MTI-nek Aján Tamás.

Friss hír, hogy az egyiptomi válogatott tagjai szintén nem léphetnek pódiumra a thaiföldi eseményen. Az észak-afrikai ország súlyemelői a nevezési listában még szerepeltek, de – az állami média beszámolója szerint – közelmúltbeli doppingvétségek miatt az indulást végül nem engedélyezik számukra. Az egyiptomi olimpiai bizottság főtitkára közölte, a büntetés két évre szól, ezért attól félnek, hogy a jövő nyári tokiói olimpiát is érinti majd.

A thaiföldi vb-n négy magyar indul, de nevezési eredményük alapján egyikük sem fér be a legjobbakat tömörítő A csoportba. Igaz, ennek különösebb jelentősége nincs, mivel B, vagy akár C csoportos teljesítménnyel is be lehet kerülni az első tízbe, mivel a produkció rangsorol, nem pedig a csoportbeosztás.

Mindenesetre az első magyar fellépő Boros Viktória lesz, aki jövő kedden, a 87 kilósok C csoportjában mutatkozik be, a rendkívül magas létszám miatt igen sűrű program késő esti szakaszában, helyi idő szerint 22.30-tól. Szeptember 25-én kora délelőtt jut szóhoz Szuromi Tímea a 81 kg B csoportjában, és ugyancsak pénteken – magyar idő szerint délután fél háromtól – jön a 87 kg másik magyarja, a B csoportban érdekelt Magát Krisztina. Végül pedig Nagy Péter következik: ő 27-én, a zárónapon a plusz 109 kilogrammosok között versenyez a B csoportban.

Legfrissebb hírek

Nagy Péter: Még a vaknak is szemet szúr, mekkora a baj

Egyéb egyéni
2025.02.24. 06:38

Súlyemelés: Nagy Péter bejelentette, hogy megpályázza a szövetség elnöki posztját

Egyéb egyéni
2025.02.21. 09:09

„Lényegében kitessékeltek” – Mitykó Veronika a klubváltásról

Egyéb egyéni
2025.01.24. 11:27

Lalajan két ezüst után a manamai súlyemelő vb-n felért a csúcsra

Egyéb egyéni
2024.12.15. 18:23

33 éves versenyző döntött világcsúcsot a súlyemelő-vb-n

Egyéb egyéni
2024.12.15. 12:29

Súlyemelő-vb: Mitykó Veronika országos csúcsokat állított fel

Egyéb egyéni
2024.12.14. 13:08

Horváth Laura egyéni csúcsot ért el szakításban, összetettben 18. lett

Egyéb egyéni
2024.12.12. 21:12

Szerdán megtört az észak-koreai egyeduralom a súlyemelő-vb-n

Egyéb egyéni
2024.12.11. 21:23
Ezek is érdekelhetik