Szilágyi Áron: Az egész sportkarrieremhez való hozzáállásom megváltozott

– A budapesti világbajnokság egyéni versenye után azt mondta, át kell gondolnia a felkészülését, mert a harminckettő közti kiesése azt jelenti, valami nem volt jó. Átgondolta?
– Ugyan már újra edzésbe álltam, de ez még nem felkészülés, a közeljövőben nincs különösebb cél, és a világkupa-sorozat is csak novemberben indul. Ráadásul most azt hiszem, hogy azt a versenyt kihagyom, vagyis az idény nekem csak január végén kezdődik. Az edzőmmel, Decsi Andrással azt beszéltem meg, hogy ezeket a mostani erőnléti edzéseket is nyugodtan, nem az idényre ráfeszülve végzem, és ahogy közeledik az első verseny, egyeztetünk.

– Az nem baj, hogy hónapokig nem fog versenyezni?
– Őszintén szólva az előző évad második fele nagyon sokat kivett belőlem, és főleg mentálisan. Döntőkbe jutottam, amelyekben egytusos vereségeket szenvedtem, ez történt a hazai vébén is egyéniben és csapatban is. Volt rajtunk nyomás, hogy Budapesten érmet szerezzünk, közben elkezdődött az olimpiai kvalifikációs időszak is – nagy volt a teher a vállunkon, ráadásul eléggé megnyomott, hogy a csapattal sikeresen szerepeljünk, így csak gyűlt bennem a feszültség… Ezek után nagyon jólesett a hosszabb pihenő, és az is, hogy nincs előttem verseny a következő hónapokban.

– A pihenés alatt sikerült feldolgoznia a világbajnokság egyéni küzdelmeit?
– A csapatdöntő utolsó percei sokkal inkább bennem maradtak. Alaposan belém mart a dél-koreai O Szang Uk elleni utolsó csörte, hogy a kezemben volt az esély, és hogy végül egy tussal kaptunk ki… Többször eszembe jut, mint az egyéni – az sem sikerült. A csapatezüst viszont mostanra kifejezetten örömmel tölt el.

– Ugyanígy van az Európa-bajnoki ezüsttel is? A németekkel szemben elveszített döntő után úgy fogalmazott, annak nem fog örülni később sem.
– Három héttel később következett a világbajnokság, amelynek árnyékában eltűnt az Eb… Nem vagyok vele sehogy. Megtörtént, különösebb érzelmek nem kötnek az Eb-ezüsthöz.

– Már a világbajnokságon emlegette, hogy még nagyobb hangsúlyt kell fektetnie a mentális felkészülésre.
– A vébé után két nappal már ott voltam Faludi Viktóriánál, a sportpszichológusomnál, és elkezdtünk dolgozni – biztos, hogy ez az olimpiai felkészülésem neuralgikus pontja lesz.

NEM BIZTOS, HOGY FOLYTATJA…

– Mennyiben más a mostani Szilágyi Áron, mint a London, majd a Rio előtti volt?
– Nagyon. London, de még Rio előtt is azt éreztem, a pályám fölfelé ível, fiatal vagyok, leszek még sokkal jobb is. Most egészen más érzéseim vannak: itt van egy újabb olimpia, amelyet szeretnék jól megvívni, de hogy utána folytatom-e, van-e még a pályafutásomban újabb négy év, azt nem tudom. Az egész sportkarrieremhez való hozzáállásom megváltozott. Nem akarok melankolikus lenni, de tényleg máshogy állok ehhez az olimpiához, mint az előző kettőhöz.

– Ha most valaki megígérné, hogy Tokióban aranyérmet szerez, csak éppen nem egyéniben, mit mondana?
– Teljesen másként gondolkozom a két versenyről. Egyéniben van már két aranyam, persze hogy foglalkoztat, sikerül-e történelmet írnom. Ez nem jelenti azt, hogy a csapat kapcsán nem vagyok motivált, sőt, de ott mást érzek: végre itt a lehetőség, hogy szerezzünk egy olimpiai érmet, ilyenem még nekem sincs, és ki tudja, lesz-e még rá sanszunk a későbbiekben.

– Tokió talán azért is lehet más, mert ezúttal a csapat is ott lesz az olimpián, vagyis két versenyre kell figyelnie.
– Alapvetően nem lesz más, én az egyénire fogok készülni, és igyekszem hasonlóan, mint a másik két sikert hozó olimpiára. Az egyéni után jön a csapatverseny, ha az előbbi során jó formában leszek, át kell mentenem az utóbbira. Ennyi. Mindannyian egyénileg készülünk, persze vannak közös edzéseink is, de a csapatverseny napján kell összeállni, és a lehető legtöbb tust adni, év közben nem kell egymás kezét fognunk.

ELVONULNI A ZAJBÓL

– Edzőjében, Decsi Andrásban töretlen a bizalma?
– Abszolút. Biztos, hogy együtt készülünk a továbbiakban is. Nem is gondolkoztam el a változtatáson, az évek során kiváló szakmai stáb alakult ki körülöttem, velük képzelem el a folytatást. Amikor azt mondtam, valamit elrontottunk a felkészülés során, nem személyekre gondoltam, inkább a mentális felkészülésre és a hozzáállásunkra. A vébé előtt megpróbáltunk csak a versenyre fókuszálni, kivonni magunkat a zajból, a reflektorfényből. Elvonultunk egy csendes helyre, ám az ingerszegény környezet az ellenkezőjét váltotta ki: teret adott a szorongásnak, ezt nem szeretném átélni Tokió előtt… Meg kell törnünk a monotonitást aktív hétvégékkel, azzal, hogy hódolok a hobbijaimnak, azzal, hogy másfajta impulzusokat is kapok.

– Furcsa az ön szájából hallani a szorongás szót, hiszen rendszerint a magabiztos harcost látjuk a páston.
– Mindenki szorong, az a kérdés, ki mit kezd ezzel az érzéssel. A teljesítményszorongást nekem eddig jól sikerült feldolgoznom, hiszen két olimpiát is erővel, kellő önbizalommal vívtam végig, nem inogtam meg egyszer sem. A budapesti világbajnokságon éreztem először, hogy van bennem egy gát, nem tudom azt vívni, amit kell.

– Ehhez viszont a mentális felkészülés során ki kell mondania mindent őszintén. Képes lesz rá?
– Dolgozom rajta. Őszintének lenni magammal szemben nehéz. Nehezebb, mint egy vívóedzés.

VAJON LESZ-E ÚJABB CSODA?

– A jövőt illetően viszont nyilván rendre megkérdezik: jön-e a harmadik olimpiai arany?
– Valóban sokaktól megkapom, akár vélemény formájában, akár kérdésként, hogy megnyerem-e a harmadikat is.

– Már az első győzelme is csoda volt, a címvédés még inkább. A harmadik…
– Nehéz erre mit mondani, tényleg úgy van, ahogy mondja – hogy lesz-e harmadik alkalommal is csoda, nem tudom, ez ott, aznap dől el. Érzem, sokan szurkolnak nekem. Jólesik, hogy ez foglalkoztatja az embereket, tudják rólam, hogy kétszeres olimpiai bajnok vagyok, és el tudják képzelni, hogy megnyerem a harmadikat is, főleg az egyéniben rosszul sikerült világ- és Európa-bajnokság után…

– Előny vagy teher, hogy már van két olimpiai aranya?
– Mindkettő. A felkészülés során az lesz a feladatom, hogy előnyt kovácsoljak belőle.