Szilágyi Áron: Számíthatok arra, hogy még inkább felkészülnek belőlem

– Félbe kell harapni a „gratulálok” szót a varsói világkupa-viadal kapcsán? Az egyéni versenyt megnyerte, a csapattal hatodikok lettek – módosított valamit az örömén utóbbi eredmény?
– Nem. Persze a csapatversenyben nem volt minek örülnünk, de már eleve úgy indultunk el Varsóba, hogy tudtuk, akadnak válogatottak, amelyeknek fontosabb ez a verseny, mint nekünk, ráadásul nem épült fel teljesen a műtétje után Szatmári András sem – a hatodik hely nem vágott minket a földhöz, reméljük, ez lesz a rangsor zárásakor a kieső legrosszabb eredményünk.

– Varsó kapcsán más tekintetben is előjöhet a hatos szám: régen nyert egyéni versenyt.
– Olvastam én is, hogy állítólag hat éve szereztem legutóbb világkupa-viadalon aranyérmet. Egy biztos: alapvetően régen nyertem versenyt… Talán ez a nyolcadik elsőségem a pályafutásom során.

TOKIÓNAK EHHEZ NINCS KÖZE

– Már a két olimpiai győzelmét és az Európa-bajnoki aranyát leszámítva…
– Igen, a megállapítás a világkupa- és Grand Prix-sorozatokra vonatkozik, de nem jellemző rám, hogy elmerülök a statisztikában, nem is ez a feladatom.

– Vannak, akik azt mondják, ha az év elején képes volt letarolni a mezőnyt, ez így lesz Tokióban is, mások meg azt, túl korán jött ez a diadal, elég lett volna az olimpián nyerni.
– Az olimpiai siker nem függ az év közbeni eredményektől, nem Tokió jegyében, vagy ha úgy tetszik, fejében nyertem Varsóban. Ez egy önálló, az olimpiától független verseny volt, a győzelem nem predesztinál semmire, és persze az sem jelentett volna semmit, ha már az első körben kiesem.

– Nem esett! A vívásban oly fontos „számít az adott nap” kitétel kapcsán azt szokta mondani: csak ne egy szürke kedd délutánra essen… Mikor érezte, hogy a varsói nap „az a nap”?
– A nyolcaddöntőig biztos nem, addig csak küzdöttem. Amikor meg abban az asszóban a dél-koreai Ku Bon Gil nyolc-háromra vezetett, tényleg mozgósítanom kellett minden erőmet. Azt éreztem, akarom a győzelmeket, végig az hajtott, hogy szükségem van arra, hogy megverjem őt – meg őt, meg őt, meg őt… Hogy miért éreztem ezt, fogalmam sincs, mindenesetre felszabadított, energiát adott, és aztán a nyolcas táblán már jött az a bizonyos flow-érzés is.

– A varsói győzelme után úgy fogalmazott, kellett az önbizalmának a siker – egy kétszeres olimpiai bajnok is képes elbizonytalanodni?
– A szakmai önbizalom néha csökkenhet, fontos volt, hogy lássam, milyen a vívásom a többiekhez képest. A győzelmek megerősítettek, jó érzés volt úgy zárni a versenyt, hogy elmondhattam: a világranglista élmezőnyéhez tartozókat sorban megvertem.

BEJELENTKEZETT A SZEZONRA

– Erődemonstrációt is tartott Lengyelországban!
– Nem az a fontos, hogy folyamatosan megverjem a mezőnyt, hogy biztosítsam a dominanciámat, az viszont tény, hogy ezzel a sikerrel bejelentkeztem a szezonra, innentől a vetélytársak számolnak velem. Mindez felelősséggel is jár, hiszen számíthatok arra, hogy még inkább felkészülnek belőlem.

– Talán ezért vannak, akik féltik, mondván, korán jött a siker ebben az évben.
– De engem ez is motivál! Amellett, hogy a többiek látták, mire vagyok képes, én is sok tapasztalatot szereztem. Igen, év közben rengeteget beszélgetünk a vetélytársakról, sokat elemezzük őket, ám a legtöbbet mindig egy-egy ellenük vívott asszóból tanulok, hiszen olyankor egészen közelről figyelhetem meg őket. Bízom annyira magamban, hogy azt remélhessem, ebből a páston kívüli csatából én jövök ki jobban, én fejlődöm jobban. Azt sem hiszem, hogy el kellene bújnom: lássák csak a többiek, hogy itt vagyok!

– Tudott örülni ennek a vk-aranynak, volt rá ideje?
– Ha azt kérdezi, tudtam-e örülni, a válaszom, hogy nagyon, ha azt, hogy tudtam-e ünnepelni, akkor az, hogy nemigen, hiszen másnap várt rám a csapatverseny – de ez mindig így van, már hozzászoktunk. A dobogó felső fokán állni nekem elég volt, beteljesítette az élményt.

AZ OLIMPIAI ÉREMSZERZÉS A CÉL

– A júliusi budapesti világbajnokság egyéni versenyétől túl korán elbúcsúzott, az akkori szomorú tekintete sokunkba beleégett – hol van már az a Szilágyi Áron?
– Őt otthagytam 2019-ben. Azért is örülök különösen ennek a sikernek, mert új perspektívákat nyitott. A tavalyi volt az ezüstév, amikor már majdnem sikerült minden, ha úgy tetszik, az volt a főpróba, ám az igazi előadásra ezt az esztendőt szánom. Nap mint nap azért küzdök, hogy minél többször legyőzzem az ellenfeleimet, ám mindannyian rangsoroljuk a versenyeket, egyértelmű, idén a tokiói olimpia a legfontosabb.

– …ahol előbb az egyéni, majd a csapatversenyen is pástra lép. Mehet egyszerre, egymás után mindkettő jól?
– Erre mindenképpen készülnöm kell – mentálisan is. Különleges helyzet lesz, egyelőre nemigen modellezhető, hogy is néz majd ki számomra az a néhány nap. De azon vagyunk, hogy addigra elsajátítsak egy metódust, amely képes elfeledtetni velem az egyéni versenyt, bárhogyan is sikerül. Biztos, hogy nem lesz könnyű.

– A csapatkvóta majdhogynem a kezükben van, ezért nyilatkozta nemrég, hogy a kardcsapat valójában nem a kvalifikációs versenyekre készül, hanem az olimpiai éremszerzésre?
– Olyan célt kell magunk elé tűzni, amely motivál minket. Minek valami olyasmit magunk előtt görgetni, amit valójában már teljesítettünk? A világbajnoki ezüstérem óta a tokiói felkészülés áll a középpontban, köztes állomások a világkupaversenyek, örülünk is minden jó eredménynek, de a szemünk előtt már valóban az olimpiai éremszerzés lebeg.