Legalább rövid nap lesz.Legalább rövid nap lesz.
Próbáltam tartani magamban a lelket – a számomra – hajnali hetes keléskor. Éreztem, hogy a 2019-es budapesti vívó-világbajnokság ötödik napja minden szempontból a holtpontot jelenti. Egy hosszú világverseny alatt egyébként is nagyjából ekkor érkezik el az első olyan pillanat, amikor pokolba kívánod az egészet, pedig még a fele sem telt le – aztán ezen persze gyorsan átlendülsz. Ehhez jött még, hogy a forró nyári melegben a BOK-csarnokban ezerrel fújatták a légkondit, így a szokásos utolsó napok helyett a verseny első hetében ért el az úgynevezett „fesztiválbetegség”. Ezt egy-egy átbulizott, többnapos fesztivál után már tapasztaltam, ezúttal a vívó-vb-n is rettenetes nátha kapott el.
Az Örs vezér tere és a Puskás Ferenc Stadion közötti metrószakaszon Pircs Anikó kolléganőmmel újfent konstatáltuk, hogy bár nagyon szeretnénk, ha a férfi párbajtőrözőink közül valaki valami nagyot dobna Budapesten, a realitások talaján maradva – és a női tőrözők egyéni versenyét is ideértve –, a sorsolásra pillantva továbbra sem hisszük, hogy nem végeznénk a munkával késő délutánig.
Itt jegyezném meg, hogy előző este Szatmári András döntőt vívott a férfi kardozóknál, amire este nyolc után került sor, így nem csoda, ha néhány óra alvás után kicsit reménykedtünk is, hogy azon a július 19-i, pénteki napon rá tudunk pihenni a folytatásra.
Nem így lett, és ezt egy cseppet sem bánjuk!
Láttam én már Siklósi Gergelyt „flowban” vívni, de amit a BOK-csarnokban művelt azon a napon… Abban a párbajtőr minden szépsége és a 21 éves vívó zsenialitása egyaránt benne volt!
Nagyjából egy kört jósoltunk neki, és nem is elsősorban tőle vártuk a csodát. Bár az idényben a párizsi világkupa-versenyen bronzérmes lett, kívülről nézvesemmi más nem szólt amellett, hogy Budapesten nagyobb sikert ér el. Bár előzetesen azt is sikerként, óriási bravúrként könyveltük volna el, ha a 32 között legyőzi Rio olimpiai bajnokát, Pak Szang Jungot.
Elkönyvelhettük: aranytussal nyert az Imre Gézát az olimpiai aranytól elütő dél-koreai ellen!
Tudtam, hogy Gergő mennyire jó az aranytusok adásában, de azért ez orosz rulett a javából. Ha nem lett volna elég bajom az után, hogy a náthától nem kaptam levegőt, s időközben kifogyott az orrspraym, még a szívem is majdnem kiugrott a helyéről – kétszer egymás után, hiszen a 16 között a japán Jamadát is aranytussal verte. Az interjúfolyosón érdeklődtem is mesterénél, Dancsházy-Nagy Tamásnál – aki szintén törölgette a homlokáról az izzadságot: „Gergő még hány asszót szeretne ily módon megnyerni?”
Egy lépésre volt attól, hogy a legjobb négy közé kerüljön, s érmet szerezzen a vb-n! Én meg egy körre attól, hogy kiszaladhassak a Kerepesi út és a Hungária körút kereszteződésében álló patikába orrsprayért. Akkor már nagyon is bíztam benne, hogy hosszú lesz még a nap, és tényleg csak kiszaladok, aztán rohanok is vissza az elődöntőre. Nos, így lett, hiszen a korábbi izgalmakhoz képest simán „elsöpörte” az útjából a holland Verwijlent.
Amit az elődöntőben, majd a döntőben művelt, azt sosem felejtem el. A döntőért vívott csörtében 4:1-re még Andrea Santarelli vezetett, de ami utána történt, olyat talán még az olasz sem élt át, én pedig ha nem a saját szememmel látom, talán el sem hiszem. Gergő 12 (!) tust adott zsinórban, úgy állva hagyta ellenfelét, hogy attól biztosan lehettek álmatlan éjszakái: csak akkor lett volna esélye megfordítani az asszót, ha produkál egy 11:1-es szériát…
Nem hiszem, hogy lehetett volna jobb forgatókönyvet írni a döntőnek.
A jó kezdés ellenére a második harmadban Szergej Bida 6:1-es sorozattal8:5-re vezetett az utolsó három perc előtt. A sajtópáholyban a kollégákkal egymástól kérdezgettük, vagy inkább biztattuk egymást,„innen még lehet fordítani?!”.
Gergő gyors választ adott a szünet után, hiszen a hajrá félidejében 9:9 volt az állás. De a vezetést nem tudta átvenni, és az orosz elment 13:10-re. 33 másodperc volt vissza, Anikóval egymásra néztünk, és szavak nélkül is értettük egymást: „ez elment, nem létezik, hogy innen is van visszaút…”
Erre Gergő a páston adott választ: „nem láttatok ti még mindent!” Három másodperc pörgött le az órán, 13:13-at mutatott az eredményjelző. Ezt már nem lehetett ülve bírni a sajtópáholyban sem. Igazán hozhattam volna az orrspray mellett nyugtatót is a patikából – futott át az agyamon. De végülis Siklósi Gergőnek kellett nyugodtnak maradnia, hogy bevigye a 14. találatot, majd egy együttes után eldobja a sisakját, és kicsit hitetlenkedve nézzen ki a közönségre: ő a világbajnok! Ezeket a pillanatokat csak a képeken láttam, hiszen néhány pillanatig egymás nyakában ugráltunk a sajtópáholyban, hogy aztán kötelességünket teljesítve rohanjunk az interjúfolyosóra a friss világbajnokhoz.
Estére minden fáradtságunk, betegségünk köddé vált, s miután lezártuk a laptop fedelét, Anikóval úgy döntöttünk, hogy Gergő sikerére koccintanunk kell.
Az sem érdekelt már, hogy másnap hatkor kelünk, mert nyolcra megyünk a szállodába interjúzni a világbajnokkal.
KORÁBBI ÍRÁSAINK
Várjuk olvasóink hasonló személyes történeteit, a legérdekesebbeket megjelentetjük a Nemzeti Sport Online-on! A történeteket egy azokhoz kapcsolódó személyes emlékről készült fotó kíséretében az[email protected]e-mail címre várjuk! Szabó Áron:„Gascoigne piás nyolcas (volt), de vizesnyolcas soha!” Farkas Péter:„No, kisfiam, hiába üvöltöztél, jönnek haza az aranylábúak!” Tisza Gábor:„Autogram? Majd később. Előbb egy közös kép!” Dr. Nagy Zoltán: „Magyar-szovjet 0–6... Soha nem éreztem magam annyira egyedül!” Juhász Krisztián:„Cristiano Ronaldo azt sem tudta, honnan virrad” |
Kun Zoltán: Fradi–Ajax ezerötért – életre szóló élmény
Smahulya Ádám:Ilyen volt Ronaldinho szabadrúgásgólja Emma néni portáján
Malonyai Péter: Telexsokk Havannában – nem megyünk az 1984-es olimpiára
Ritz Balázs:„A román szurkolók, amit tudtak, közénk hajítottak”
Marosi Gergely: „Brazil szurkolók ezrei ülnek. Mint a zombik”
Ballai Attila: vb-szereplést ért az osztrákverés 35 éve
Szűcs Miklós:„A lelátó még percekkel később is a veszteseket ünnepelte”
Kocsmár-Tóth István:„Szalaaaiiii! Nem kapok levegőt! Kit érdekel! Szalaaaaiiii!”
Szeli Mátyás:„Attól féltem, hogy rám esik egy világsztár”
L. Pap István:„Olimpiai arany valahol a Bakonyban”
Somogyi Zsolt:„Senki sem mondta, hogy a futballbarátság ilyen fájdalmat okozhat"
Őri B. Péter:„Felkaptam a széket, és szinte önkívületi állapotban üvöltöttem”
Nagy Zsolt:„Akkorát csaptam az asztalra, hogy kiborult a paprikás krumpli”
Ilku Miklós:„Az asztalon táncoltak, és azt énekelték, összetörünk mindent”
Tóth Anita:„Életemben először elpityeregtem magam”
Thury Gábor:Amikor egy újpesti is a Fradiért szorított
Csillag Péter:„Érzem a pillanat súlyát” – mondta Iniesta a Nemzeti Sportnak
Bodnár Zalán: Könnyes búcsú Tottitól Rómában
Huber Tamás:„Mi a fenét ér egy sportoló aláírása? Egy gyereknek rengeteget!”
Voleszák Gábor:„Nemcsak a csapat égett, hanem a zománcozott lábas füle is”
Somlóvári Dávid:„Szlovák–magyar: valami nagyon elpattant bennem”
Pusztai Viola:„Vigasztalhatatlan voltam, órákon át sírtam”
Rusznák György:„Üvölteni akartam...” – tíz magyar gól néma csendben
Rácz Péter:Szomorú végjáték a Maggiore-tó partján
Marosi Gergely:„Azt sem tudom, hol vagyok” – Zava és életem gólja
Kun Zoltán:Hömpölygős gólöröm, kis szépséghibával
Vincze Szabolcs:„Hiába láttam a saját szememmel, még másnap sem hittem el”
Kocsmár-Tóth István: Hogyan dobj fel egy Újpest–Vidit? Olimpiai arannyal!
Thury Gábor:Balczót kísérve megindult a domboldal
Szűcs Miklós:„Annál a kis papírdarabkánál nagyobb kincsem nem lehetett volna”
Borbély László:„Fater mondta, a végén úgyis a németek nyernek. Fogadtunk”
Vincze Szabolcs:„Olyan 2. félidőt magyar válogatottól még tévében sem láttam”
Borbély László:Még a macska is táncra perdült – minden idők legnagyobb fordítása!
Kocsmár-Tóth István:Oslótól 100 kilométerre a rádió elhallgatott. El kellett hallgatnia