Darts: kilencnyilas az elődöntőben, vereség a döntőben – videó

Vágólapra másolva!
2020.07.11. 19:30
null
James Wade megállíthatatlan volt a negyedik versenynapon (Fotó: PDC Darts/Twitter)
A Milton Keynes-i Marshall Arénában zajló PDC Summer Series-sorozat negyedik versenynapján Rob Cross kilencnyilast dobott a Mensur Suljovic elleni elődöntőben, majd a fináléban simán, 8–2-re kikapott James Wade-től.

 

A negyedik versenynap legnagyobb meglepetésére nem kellett sokat várni, Joe Murnan 88.4-es átlaggal 6–3-ra legyőzte Michael van Gerwent, így az első és a harmadik napot is megnyerő világelső ezúttal már az első fordulóban búcsúzott.

A 2018-as világbajnok Rob Cross jól kezdett, majd három rendkívül szoros mérkőzés (mind a háromszor 6–5-re nyert) után az elődöntőben is hengerelt: Mensur Suljovic ellen kilencnyilast dobott (két 180-as kör után 141-ről, tripla 19, tripla 16, dupla 18-cal szállt ki), és végül 110-es átlaggal 7–2-re nyert.

Cross lendülete azonban a döntőre elfogyott: a fináléban az egész nap jó teljesítményt nyújtó, három mérkőzését is 100 fölötti átlaggal megnyerő honfitársától, James Wade-től kapott ki 8–2-re.

Cross kilencnyilasa Suljovic ellen:


DARTS, PDC SUMMER SERIES, 4. NAP
DÖNTŐ

James Wade (angol) (95.8)–Rob Cross (angol) (95.7) 8–2

A KÉT JÁTÉKOS DÖNTŐIG VEZETŐ ÚTJA
ROB CROSS
JAMES WADE
1. forduló Jitse van der Wal 6–0 (100.2)
Dirk van Duijvenbode 6–0 (102.5)
2. forduló Lisa Ashton 6–2 (93.7)
Harald Leitinger 6–3 (96.7)
3. forduló Danny Noppert 6–5 (93.3)
Jeffrey de Zwaan 6–3 (99.5)
Nyolcaddöntő Callan Rydz 6–5 (97.1)
Nathan Aspinall 6–4 (102.9)
Negyeddöntő Jamie Hughes 6–5 (101.5)
Michael Smith 6–0 (98.0)
Elődöntő Mensur Suljovic 7–2 (110.1)
Ian White 7–4 (103.2)
Zárójelben a győztes átlagokat tüntettük fel.
Legfrissebb hírek

Luke Littler megállíthatatlan, szenzációs játékkal a UK Opent is megnyerte

Egyéb egyéni
2025.03.02. 22:47

Videó: beleállt a dartsos lábába a saját visszapattanó nyila

Egyéb egyéni
2025.03.02. 13:49

Nagy meccset játszott egymással a világ legjobb férfi és női dartsosa

Egyéb egyéni
2025.03.01. 09:36

Szülővárosa díszpolgára lesz Luke Littler

Egyéb egyéni
2025.02.26. 09:54

Újabb PDC European Tour-tornán lesz magyar induló

Egyéb egyéni
2025.02.15. 14:45

Luke Littler döntő legben, 100 feletti átlaggal verte meg Humphriest, ő nyerte a 2. fordulót a PL-ben

Egyéb egyéni
2025.02.14. 00:02

Van Gerwen visszavágott Littlernek, de Humphries nyerte a darts Premier League belfasti állomását

Egyéb egyéni
2025.02.07. 00:06

Stadiont neveznek el Luke Littlerről – hivatalos

Egyéb egyéni
2025.02.04. 17:10
Ezek is érdekelhetik