Torna: az ötvenes mohikán – interjú Supola Zoltánnal

– Mi jut eszébe, ha azt mondom: Supola Zoltán, félszáz.
– A minap beszéltem egy volt csapattársammal, Verbóczky Kolossal, aki arról mesélt, hogy felújítják a Dunaferr tornacsarnokát. A fél életünket ott töltöttük, mondta, és mostanra szó szerint igaz lett ez az állítás, hiszen huszonöt esztendőt húztam le a sportágban – mondta az Európa-bajnok, vb-ezüst- és bronzérmes, három olimpián induló Supola Zoltán, aki 2001 óta Las Vegasban él és dolgozik, s pénteken tölti be az ötvenet. – Most már tudom azt is, miért mondják, hogy ez a mérföldkő mást jelent a kívülállónak, s megint mást annak, aki éppen megéli. Örömteli, ugyanakkor kissé ijesztő is egy ilyen határpont.

BÜSZKÉK AZ OLIMPIÁT MEGJÁRÓ EDZŐKRE

– Lehet-e a jelen körülmények között nagyobb bulit szervezni?
– Az eredeti terv az volt, hogy hazautazunk Magyarországra, s Dunaújvárosban összegyűlik a család, édesanyám, a két fivérem és az Egyesült Államokban élő húgom, aztán majd külön ünnepelünk a barátokkal is. A koronavírus-járvány felülírta az elképzeléseket, a látogatást elhalasztottuk, de nincs tragédia: ötven és félnél is boldogság lesz találkozni a szeretteimmel. Nem vagyok híve a meglepetésbuliknak, nem szeretek középpontban lenni, de megértettem, hogy egy ilyen alkalom nemcsak nekem fontos, hanem azoknak is, akik megtisztelnének azzal, hogy felköszöntenek. Így aztán szombatra összehoztunk egy kerti partit, ahová az itteni ismerősök, barátok hivatalosak.

– Amikor először szerződött a világhírű cirkuszhoz, a Cirque du Soleilhez, azt nyilatkozta, egy évre ír alá. Hogy lett ebből – egy esztendő híján – immár két évtizedes amerikai tartózkodás?
– Nem voltak hosszú távú terveim, úgy vágtam neki az artistalétnek, hogy csinálom, amíg az egészségem engedi s erővel bírom. Nem volt benne semmi kényszer. Aztán valahogy mindig beesett egy újabb lehetőség. Beilleszkedtem az itteni világba, családot alapítottam, otthont teremtettem, és egyszer csak elröppent ez a tizenkilenc esztendő.

– A Go For It USA nevű egyesület edzője. Mennyire tipikus tornászklub ez arrafelé?
– Három éve szerződtem ide, előtte hét és fél esztendőt töltöttem el a Desert Gymcatsnél. A Go For It USA ízig-vérig az amerikai modell megtestesítője. Magánvállalkozás, amely hat és tizennyolc év közötti gyerekekkel foglalkozik. Egy esztendeje vettem át a női program irányítását, a lányoknál vezetőedzőként dolgozom, de tovább foglalkozom a fiúkkal is. Mi a gyerekeinket a Junior Olympic Program keretében versenyeztetjük, a többség a középiskola befejezésével a tornának is búcsút int. Ugyanakkor kikerült már a kezem alól olyan sportoló, aki ösztöndíjat kapott egy, a hallgatóktól egyébként több százezer dolláros tandíjat beszedő egyetemen.

– Tudják-e a tanítványai, hogy a mesterük versenyzőként milyen jeles eredményeket ért el?
– Nyolc-tíz hasonló magánklub működik Las Vegasban, s összesen három olimpikon van az edzők közt, közülük kettő a mi klubunkban. Ezt számontartják, büszkék ránk, s rám is másként néz a gyermek, ha a tanítás közben elmondom neki, hogy ezt vagy azt az elemet én is sokat gyakoroltam, amikor olimpiára készültem.

ÚJ ESÉLYT KAPOTT „A NAP CIRKUSZÁTÓL”

– Belecsempészi a gyakorlatokba saját kedvenc elemeit? Egyáltalán: mennyire szabadidős sport arrafelé a torna, s mennyire fontos az élversenyzők kinevelése?
– A terem lehetőségeitől, üzleti filozófiájától függ, ki milyen célokat tűz maga elé. Én elsősorban jó emberré szeretném nevelni a hozzám kerülő fiatalokat. Persze a szakma sem mellékes, hiszen a szülők sok pénzt, havi százötvenezer forintnak megfelelő dollárt fizetnek azért, hogy a gyermekükkel foglalkozzunk. Jómagam az állami bajnokságig viszem a tanítványaimat, akik számos korosztályos aranyéremmel büszkélkedhetnek. Ha a régiós válogatottnál felfigyelnek valakire, azt kiemelik a klubból, és egy másik szakmai stáb keze alá kerül. Nekem a nyújtó volt a kedvenc szerem, azzal együtt is, hogy a legjobb olimpiai eredményemet, a barcelonai ötödik helyet ugrásban könyvelhettem el, Európa-bajnok pedig korláton lettem. Az utóbbi nemcsak nehéz, félelmetes szer is. Vannak nekem kedves elemek, amelyeket tanítok, de ezzel is óvatosan kell bánni. A minap e-mailt írt egy szülő, aki azt kérte számon, hogy a csemetéje bizonyos mozdulatsort miért nem sulykolhat. Meg kellett értetnem vele, hogy nincs szó megkülönböztetésről, a gyermek testi épsége érdekében engedtük el az adott gyakorlatot.

– Ha már az ötkarikás játékokat említette: milyen emlékeket őriz három olimpiájáról?
– Barcelona volt a kezdet, huszonkét évesen, erőm teljében és legjobb formámban versenyeztem. Ugrásban ötödik lettem, de visszatekintve az egyéni összetett tizenkettedik helyére is büszke lehetek.

– Nem véletlenül emlegetik önt a sportág utolsó hazai mohikánjaként, az utolsó hatszeres magyar férfi tornászként.
– Jólesik, ha így emlékeznek rám... Atlantáról inkább csak egy-egy villanás él bennem. Sydney azért is szép emlék, mert harmincévesen már az indulási jog kiharcolása is kemény próbatételt jelentett. A két kiadó hely közül az egyik értelemszerűen Csollány Szilvesztert illette meg. A lólengés hatodik helye megkoronázta a karrieremet, nincs hiányérzetem.

– Visszavonulása után a Cirque du Soleil szerződtette, a Bellagio Hotel előadásaiban lépett fel. Az egykori műugró Lengyel Imre jóvoltából volt szerencsém megnézni az O című produkciót: fenomenális volt. Önnek mennyi volt ebben a sport, s mennyi a művészet?
– Még a szerződtetésem előtt én is láttam több előadást, s ma is megborzongok, ha azokra az élményekre gondolok. Cirkuszban korábban csak gyerekként jártam, amikor valamelyik utazó társulat eljött Dunaújvárosba. A Cirque du Soleil új esélyt adott nekem azt követően, hogy búcsút intettem a versenysportnak. Újra volt miért dolgozni, edzeni, izzadni. Megtisztelő volt ehhez a társulathoz tartozni, s belülről is úgy éltem meg, hogy a csoda részese lehetek.

– Megmaradt-e a kapcsolat azt követően, hogy 2009-ben befejezte az artistaéletet?
– A társulat alelnökének két fia több mint öt éve tanítványom, s mostanra az apukával barátok lettünk. Tartom a kapcsolatot néhány egykori, elsősorban magyar kollégámmal.

KÉTMILLIÓ LAKOS, 42 MILLIÓ LÁTOGATÓ

– A Cirque du Soleil a kaszinóváros egyik emblematikus attrakciója. Mi magyarázhatja, hogy Las Vegas bekapcsolódott a sportbizniszbe, s immár profi hoki-, amerikaifutball- és WNBA-csapata is van?
– Az agglomerációt is figyelembe véve kétmillió ember él Las Vegas Valleyben, rajtuk kívül tavaly negyvenkét és fél millió látogató érkezett „Sin Citybe”. Ez már olyan üzleti lehetőségeket rejt magában, amelyekre a befektetők is felkapták a fejüket. Olyan multifunkciós központok épültek, mint a focistáknak otthont adó, majdnem kétmilliárd dollárért felhúzott csodapalota, az Allegiant Stadium vagy a hokisok fészke, a T-Mobile Arena.

– Gondolkodott már azon, hogy miként festene Las Vegasban egy Supola-sportcsarnok?
– Nemegyszer téma volt, de jobbára nem én hoztam szóba. Sokan bátorítottak már eddig is, ám én még nem érzem, hogy eljött volna az ideje. Egy saját tornacsarnok működtetése óriási felelősség, s fájdalmas csalódás lenne, ha netán nem mennének rendben a dolgai.