Ajánló: Penge, a Mr. Olympia vár a visszavonulással

T. N.T. N.
Vágólapra másolva!
2020.12.07. 17:48
A világ legrangosabb testépítőversenyét bemutató sorozatunkból Dexter Jackson sem maradhat ki, aki korábban bejelentette, befejezi pályafutását, de a járványhelyzet megváltoztatta álláspontját.

Az aktív profi testépítők doyenje, Dexter Jackson állítólag utolsó Mr. Olympiájára készül, de ha a jövőben mégis újra látjuk a testépítés csúcseseményén, ne lepődjünk meg, Jackson már csak ilyen. A december 17. és 20. között Los Angelesben sorra kerülő Mr. Olympia nyílt kategóriájának mezőnyében az 51 éves testépítő lesz a legidősebb. Talán ezért gondolta úgy, itt az ideje, hogy búcsút intsen a földkerekség legjobb hivatásos testépítőit felvonultató eseménynek.

Dexter Jackson 2008-ban nyert, s Chris Dickerson (1982), Samir Bannout (1983), Shawn Rhoden (2018) és Brandon Curry társaságában (2019) az egyszeres Mr. Olympia-győztesek táborába került.

Lehet azonban, a nyáron pontosan ezért vonta vissza februárban tett kijelentését, amely szerint abbahagyja a versenyzést. A Penge becenevet viselő amerikai a télen jelentette be, a decemberi lesz az utolsó Mr. Olympiája.

További részleteket megtudhat a csupasport.hu weboldalon!

Legfrissebb hírek

Kós Hubert és Milák Kristóf is aranyérmes az ob-n; interjú az FK Csíkszereda edzőjével

E-újság
2025.04.10. 23:39

Már 30 derbi óta veretlen a Fradi; 70 éves Skaliczki László

E-újság
2025.04.06. 23:50

A statisztika nem a Fradi mellett szól; a vb-pótselejtező is kemény lenne

E-újság
2025.03.31. 23:30

Bruna de Paula: Sikerülhet bajnokságot és BL-t is nyerni; Portugálián át vezethet az út a vb-re

E-újság
2025.03.24. 23:35

Hétfői sportműsor: folytatódnak a vb-selejtezők, pályán az angol válogatott

Minden más foci
2025.03.24. 00:21

PSG–Liverpool: a legnagyobb gólgyárak csatája; Báder Márton: Nem vagyunk reálisak, ha kötelezőnek tartjuk az Eb-szereplést

E-újság
2025.03.04. 23:45

Exkluzív interjú Sallai Rolanddal; bemutatták Miskolcon a DVTK új edzőjét

E-újság
2025.02.27. 23:50

Rossi a pillanatnyi forma alapján dönt; Okorn szívesen maradna a kosárválogatott élén

E-újság
2025.02.24. 23:13
Ezek is érdekelhetik