Evezés: Rakonczay Gábor ismét nekivág az Atlanti-óceánnak

MTI, N. T.MTI, N. T.
Vágólapra másolva!
2020.12.12. 11:08
null
Rakonczay Gábor a januári, sikertelen kísérlete előtt (Fotó: Bánkuti Sándor/Bors)
Rakonczay Gábor extrémsportoló a januári sikertelen kísérletét követően decemberben az általa tervezett és épített speciális SUP-pal ismét nekivág az Atalanti-óceánnak.

Rakonczay az M4 Sport Sporthíradó című műsorában elmondta: december 17-én utazik a Kanári-szigetekre, majd körülbelül tíz nappal később, rövid felkészülést követően és az időjárás függvényében vág bele a kísérletbe, amelyet a világon elsőként próbál meg teljesíteni kabin nélküli vízi járművével. Hozzátette: számításai szerint körülbelül 60-65 nap kell az 5200 kilométeres táv megtételéhez.

„Januárban a tőkesúly felfüggesztése megsérült, és három nap után vissza kellett térnem. Ez pont az a határ volt, hogy még vissza lehetett jönni a szigetre, biztonságosan fel lehetett adni az utat” – mondta Rakonczay, aki korábban egyik expedíciója során – három társával – az Antarktiszon a peremtől elment a Déli-sarkig. Kiemelte: eddig fizikailag azt tartja a legnehezebb vállalkozásának, a veszélyességi faktort tekintve viszont ez a mostani felülmúlja azt is.

„Az Antarktiszon 917 kilométert gyalogoltam 44 nap alatt, ami fizikailag eddig magasan a legmegterhelőbb expedícióm volt, de veszélyességi faktorban egyértelműen ez a mostani lesz az, amelyik kimagaslik a többi közül. Korábban már kétszer áteveztem az Atlanti-óceánt, 2007-ben párosban, majd 2012-ben szólóban. Az egy 77 napos út volt, ami súrolta a kivitelezhetőség határait, és akkor nem is gondoltam volna, hogy ez egy kabin nélküli hajóval is megvalósítható” – nyilatkozta. Hozzátette: közben viszont eltelt pár év, rengeteg út van mögötte, miközben másokat is felkészített óceánátkelésekre és hajókat is épített.

„Így azért szakmailag erről a kérdésről azóta már másként gondolkodom, és felkészültnek tartom magam egy ilyen útra” – közölte.

Az extrémsportoló első magyarként érte el a Déli-sarkot, futóként rendszeresen teljesít ultramaratoni távokat, ilyen volt a 680 kilométeres országfutás, vagy a tengerszintről felfutás a Mont Blanc-ra.

Legfrissebb hírek

Átalakítja a világversenyek programját a Nemzetközi Evezősszövetség

Egyéb egyéni
2025.03.20. 14:43

Visszavonult a párizsi olimpiai bajnok

Egyéb egyéni
2025.03.18. 13:16

A világ legjobb edzője támogatja a magyar evezős szövetségi kapitányok munkáját

Kajak-kenu
2025.03.17. 17:08

Visszavonul az Atlanti-óceánt is átevező magyar extrém sportoló

Egyéb egyéni
2025.03.09. 19:35

Rakonczay Gábor átevezte az Atlanti-óceánt

Egyéb egyéni
2025.03.08. 22:38

Bácskai Máté és Gadányi Zoltána nyert a normálsúlyúaknál az evezős ergométeres ob-n

Egyéb egyéni
2025.02.22. 16:30

Rakonczay Gábor 1300 kilométerre a céltól az óceán-átkenuzáson

Egyéb egyéni
2025.02.19. 13:37

A kilencven éve elhunyt Manno Miltiadesra emlékeztek

Egyéb egyéni
2025.02.17. 13:57
Ezek is érdekelhetik