Száz húron pendül az élet – ma 100 esztendős Keleti Ágnes

Rövidke, Mikuláskor készült videó. Rafael fiával lejt táncot lakása nappalijában. Mozgása laza, nem törik meg, érzi a ritmust. Bohókás, mégis furcsa, elnehezült pillanatok és másodpercek. Kizökkent világ valahol a belvárosban. A zenét mintha már nem is hallanám, csak őt és a körülötte – nem is telő, hanem – fátyolszerűen elomló időt érzékelem, az immár végtelennek tűnő száz év lomha hullámzását. A megolvadt térben táncoló alakja körül letűnt korok és rendszerek szereplőit vetik fel a hullámok és nyelik el; diktátorok és demokraták rég nem látott arcai gurulnak ide-oda; korlátok, gerendák, tornaszőnyegek, ugrószekrények, győzelmi dobogók, arany-, ezüst- és bronzérmek mint sorsát hordozó minibolygók keringenek súlytalanul. És egyre kivehetőbben ott vibrál egy „világeleji”, neonfényű felirat, akár egy reklám a szürreális kép felett: 1921. január 9. A levegőben úszó tárgyak ekkor egyszerre lehullanak...

Visszazökken az idő, vége a táncnak, Keleti Ágnes mosolyogva huppan le az ágy szélére, és néz bele a kamerába. Nem csalás, nem ámítás, itt van köztünk – bolondozva, immár százévesen.

Atyavilág...


Kifejezetten enyhe januárban látta meg a napvilágot 1921-ben a Klein család Rákóczi tér 14. alatti, negyedik emeleti lakásában: a hónap második öt napjában (pentádjában) 4.4 Celsius-fok volt a napi középhőmérséklet Budapesten, 5.3 fokkal haladta meg az 1871 óta mért átlagot. Ami a politikai klímát illeti, az Egyesült Államokat a demokrata Woodrow Wilson, Nagy-Britanniát a liberális David Lloyd George, a katolikus egyházat XV. Benedek irányította, Magyarországon Teleki Pál miniszterelnök igyekezett állni a sarat. A megelőző napokban sűrűn vakarhatta is a fejét, mert nem elég a világháborút, a Tanácsköztársaságot és a trianoni békediktátumot követően előállt áldatlan gazdasági és pénzügyi helyzet, a francia külügyminiszter elnöklete alatt álló Nagykövetek Tanácsa 1920. december 23-án jegyzékben követelte a nyugat-magyarországi területek átadását. De a magyar kormány nem adta, ehelyett január 13-án válaszjegyzékben tiltakozott a párizsi döntés ellen.

PABLO CASALS ÉS A MENNYEI CSELLÓHANG

Az ekkor négynapos Ágnes Klein Ferenc feltörekvő húsipari vállalkozó, szegedi születésű self-made man és Gyárfás Rózsi második gyermekeként született, több mint hét évvel nővére, Vera után. Fiút váró apja állítólag nem repesett az örömtől, amit oly módon kompenzált, hogy kifejezetten sportosan nevelte, így aztán otthon érezte magát a vízen, a vízben, a havon és a jégen. Rendszeresen kirándultak a Börzsöny Turista Egyesület tagjaival (például a Los Angelesben és Berlinben olimpiai bajnok kardozóval, Kabos Endrével), a Duna-kanyar térsége, főleg Nagymaros állandó célpontnak számított. A Dunán evezve gyakran gondolt egyet, összekötötte a lapátokat, és magára hagyva a csónakot átadta magát a folyónak, az úszásnak – persze szeme sarkából figyelte, nehogy túl messzire sodródjon tőle a hajó. A fizikai mellett nem hanyagolta el a lelki „tréninget” sem, második elemista kora óta csellózott, és csodálattal hallgatta a hangszer legnagyobbja, a katalán Pablo Casals játékát. Rendszeresen jártak a Vigadóba, a Zeneakadémiára vagy a Városi Színházba (a mai Erkelbe), nemegyszer élvezhette a helyszínen a Budapesten 1926 és 1937 között minden évben (akár kétszer is) megforduló Casals varázslatát. Úgy lehetett vele, mint a Zeneakadémián is tanító cseh csellóművész és zeneszerző, David Popper, aki állítólag kijelentette, ha tudná, hogy már csak egy óráig él, Pablo Casals hangversenyére vitetné magát. Az előadásain (világ)harmóniát, szépséget teremtő művész és csellójának mennyei hangja óhatatlanul érzékennyé tette Keletit az artisztikumra, amely művészi karakterű tornájában nyilvánult meg sportpályafutása alatt.

Hogy mégis acélkeménység, edzett, férfias lélek jellemezte? Ez már későbbi sorsából fakad...
Az egyetlen zsidó sportegyesületből, a Vívó és Atlétikai Clubból azért ment el 1938-ban, mert a lehető legmagasabb szinten szeretett volna sportolni, ami megadatott neki a Szentkirályi utcában működő, patinás Nemzeti TE-ben. Nem más, mint a magyar kardvívás megalapozója, a vívómesteri címet 1842-ben elnyerő Keresztessy József ugyancsak József nevű unokája edzette, és ha – elmondása szerint – nem is tőle tanulta a legtöbbet, Jóska bácsi kiválóan kezelte a buzogányt, márpedig az általa átadott buzogánytechnikának nagy hasznát vette a kéziszercsapat-gyakorlatokban a válogatottban. Első csapatbajnoki címét 1940 májusában Nagykőrösön, egyéni elsőségét (szabadgyakorlatban) decemberben az NTE termében szerezte. „Végül is sikerült a sasszemű sarokkutatóknak egy kályhát felderíteni, amelyben – horribile dictu – tűz lobogott. Ezt a kályhát azonban még cukorjegyért sem lehetett megközelíteni” – írta a Képes Sport a jéghidegben, bundákban, télikabátokban didergő nézők előtt megrendezett eseményről.

FAGYOS LEHELET, TÚLÉLÉS ÁLNÉVEN

Még fagyosabb levegőt leheltek a zsidótörvények. A vallás- és közoktatásügyi miniszternek a zsidó egyesületekről 1941 júniusában megjelent rendeletét félreértelmező Országos Testnevelési Tanács (OTT) határozatára hivatkozva Péter Dénes, az NTE művezetője szabadkozva volt kénytelen elbocsátani a klubtól Keleti Ágnest: „…nagyon szeretjük és meg vagyunk magával elégedve. Igazán sajnáljuk, de…” (Csak a VAC, valamint a visszacsatolt Észak-Erdélyben működő egy-két egyesület, így a Haggibor számított zsidó klubnak, azaz Keleti a jog szerint folytathatta volna a versenyzést…) Ezzel eldördült a rajtpisztoly, és öt évig tartó kegyetlen akadályverseny vette kezdetét. Az 1936-ban alapított, sertésfeldolgozással, zsír- és hústermékek előállításával, valamint forgalomba hozatalával, dobozossonka-gyártással foglalkozó (Angliába és Amerikába exportáló) Exporco cégben társtulajdonos Klein Ferenc gondjai megszaporodtak a zsidóellenes intézkedések miatt, Ágnest nem vehették fel az egyetemre, és elment szakmát tanulni Venczel Ferenc szűcsmester Fehérhajó utcai műhelyébe. Két évig inaskodott, két évig segédként szolgált; szőrmét gépelt, bundát bélelt, sőt mestere a szőrmeszabásra is megtanította. Házasságba menekült 1944 tavaszán, hogy elkerülje a munkaszolgálatot, a német megszállás után, a deportálások alatt nem varrta fel a sárga csillagot, nem költözött be a kijelölt zsidó házak valamelyikébe – hanem megvásárolta a keresztény Juhász Piroska iratait. Piroskává változva szolgálta fél évig Varga szűcsmestert és családját Szalkszentmártonban, fényképes igazolvánnyal dolgozott fegyvergyárban, cselédnek szegődött egy kétgyermekes családhoz – mint később kiderült, a férj a nyilas városparancsnok helyettese volt… Aggódott édesanyjáért, nővéréért, unokaöccséért, édesapját elnyelte Auschwitz rettenete, férje legyengülve, de élve hazatért Mauthausenből, és még sorolhatnánk.

Nem kereste a bajt, mégis öt évig tréningezett keményen az élet sötét oldalán. Hogy is írta a magát hangsúlyozottan magyar költőnek valló Radnóti Miklós Komlós Aladárnak 1942. május 17-én, már túl egy három hónapos munkaszolgálaton? „A zsidóságom »életproblémám«, mert azzá tették a körülmények, a törvények, a világ.” Az 1943. május 2-án a Bazilikában megkeresztelkedett Radnóti nem élte túl a vérzivataros időket, Keleti Ágnes viszont megszabadulva a Juhász Piroska-álarctól újrakezdhette életét – a tornát. Megannyi bajnoki címtől, az 1940-es és 1944-es olimpiától fosztotta meg a történelem, de ő már a következő alkalomra figyelt: 1945-ben kéziszerben és szabadgyakorlatban előzött meg mindenkit a bajnokságon, 1947 elején pedig mint első számú versenyzőről beszélt róla Csillik Margit, a válogatott vezetőedzője: „Minden szeren és a talajon is ő az első. Valóban a tökéletest közelíti meg.” Ebben az évben először diadalmaskodott összetettben, ám az 1948-as londoni olimpia (amelynek programján csak csapatverseny szerepelt a nőknél) mintha korábbi balszerencsés élete folytatását – vagy inkább utolsó stációját – jelentette volna. Két nappal a verseny előtt a lengőgyűrűről leugorva külsőbokaszalag-szakadást szenvedett... Még négy év várakozás, ráadásul a szovjet „főnökök” döntése miatt ugrott a magyar részvétel a világháború utáni első, bázeli világbajnokságon is 1950-ben. Akadály akadály után.

ANYASÁG NEGYVEN FELETT, ÚJRA CSÓNAKBAN

A helsinki nyári játékokat 31 évesen várta, és bár – ha nem is faji, hanem politikai okokból – újra „karanténban” érezhette magát (a szocialista országok sportolói elkülönítve, Otaniemiben laktak), július 23-án megtörtént a csoda: talajgyakorlata végre bearanyozta pályáját. Akár abba is hagyhatta volna ezen a ponton, de nem nyughatott, imádott utazni, világot látni és betelni vele. Első és utolsó vb-jén, 1954-ben Rómában sérülten is diadalmaskodott felemás korláton, az 1956-os olimpián egy hónap híján 36 esztendősen (!) oktatta a mezőnyt. A nőknél kizárólag magyar és szovjet győzelmek sorjáztak Melbourne-ben, egyéniben Keleti Ágnes és az új csillag, a magyar klasszisnál 13 évvel fiatalabb Larisza Latinyina osztozott a dobogó felső fokán. Keleti a sikernapon, december 7-én három arannyal gazdagodott, délelőtt talajon, délután felemás korláton és gerendán győzött – egy olyan éjszaka után, amikor csak pillanatokra tudta lehunyni a szemét, mert gondolataiban óhatatlanul pályája kezdete és a megaláztatás évei villantak fel. Miután december 8-án a kéziszercsapat tagjaként is a mennybe ment (a gyakorlatot szinte teljes egészében ő tervezte Bartók ötnyolcados ütemű zenéjére), négy aranyéremmel térhetett volna haza.

De inkább maradt. (Nővére évek óta Ausztráliában élt, és az olimpia után hamarosan édesanyja is csatlakozhatott hozzájuk.) Más kérdés, hogy 1957-ben – rövid németországi tartózkodás után – végül Izraelt választotta új hazájának, ahol meghonosította a tornasportot, a müncheni tévéfellépésért kapott gázsiból ő vásárolta meg az első tornaszereket, több mint húsz éven át vezette a válogatottat. Herclijában, közel a tengerhez lakott, kilencvenéves kora felett is naponta egy órát sétált, rendszeresen úszott és persze tornázott. Öt esztendeje költözött végleg haza Keleti Ágnes, aki 1989-ben – nem feledve rossz élményeit – még nem tudta kimondani, hogy: „itthon”. „Nekem az otthont több mint harminc éve már Izrael jelenti” – nyilatkozta, amikor mint a Deák téri Evangélikus Gimnázium egykori diákja ötvenéves érettségi találkozója alkalmából járt Budapesten. Ha rendre nagy késedelemmel is, mindig részesült a jóból, így az anyaság érzéséből is. Másodszor 1959-ben kötött házasságot, már Izraelben, 41 és 43 évesen szülte Danielt és Rafaelt, akihez különösen szoros kapcsolat fűzi. 2015 májusában Rafi kérte meg Wichmann Tamást, hogy szervezzen meg édesanyjának egy kis dunai evezést Vácon, és ő tíz percig mártogathatta a lapátokat gyermekkora életvizébe.

A legendás kenus hosszú szenvedés után 72 évesen hunyt el februárban – a számok helyett mindig az életre gondoló Keleti Ágnes százesztendős. „Ameddig lehet, élvezem az életet. Amennyi van, van” – mondta az öt éve e hasábokon megjelent interjúban.

Nos, száz már biztosan van. Hogy mennyi lesz még?

Nincs, aki megmondja.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. január 9-i lapszámában jelent meg.)