UFC: McGregor megint kikapott – végleg ledőlt egy bálvány?

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2021.01.24. 08:07
null
McGregor egy jobbegyenestől padlót fogott, ami után Porier könnyedén befejezte a meccset(Fotók: Getty Images<br />
Volt időszak, amikor a könnyűsúlyú Conor McGregort a küzdősportok aktuálisan legnagyobb alakjai között tartották számon, ám az ír MMA-harcos Abu-Dzabiban (UFC 257) UFC-s pályafutása harmadik vereségét is elszenvedte, ezúttal Dustin Poiriertől szenvedett vereséget.

Conor McGregor addig felfelé ívelő karrierje 2018-ban az orosz Habib Nurmagomedov elleni vereséggel tört meg, ami után kétszer is bejelentette a visszavonulását, igaz, közben azért visszatért a ketrecbe, és nagyon simán megverte Donald Cerronét, tavaly januárban.

Aztán megint kihagyott egy évet, és a UFC 257-es, Abu-dzabi gálájának főmeccsénDustin Poirier ellen húzott kesztyűt, akit 2014-ben egyszer már legyőzött első menetes TKO-val – de már nem idézte korábbi önmagát a korábbi pehely- és könnyűsúlyú világbajnok.

Az addig is aktívabb Poirier (McGregornak a lába is megsérült az amerikai rúgásaitól, a mérkőzés után mankóval távozott az öltözőből), aki korábban szintén kikapott Nurmagomedovtól, a második menetben az ütéseivel a ketrechez szorította a meccs előtt most is felettébb magabiztos, gyors kiütést ígérő McGregort. Az ír egy jobbegyenestől lement, majd a földön is ütni kezdte őt Poirier, amikor a mérkőzésvezető leállította az egyenlőtlenné váló küzdelmet. Poirier TKO-val győzött.

Poirier ünnepelhet, visszavágott a 2014-es vereségért
Poirier ünnepelhet, visszavágott a 2014-es vereségért

McGregor a meccs után arról beszélt, ez egy olyan üzlet, amiben néha muszáj aktívnak lenni, tehát nem zárta ki a folytatást, de az újabb vereség után azokba a magasságokba már aligha tud visszatérni a 32 éves harcos, melyekben korábban járt…

Legfrissebb hírek

A legendás Conor McGregorral is találkozott a washingtoni magyar nagykövet – fotó

Egyéb egyéni
2025.01.22. 13:26

Conor McGregor a pályán szórakozott az Arsenal–PSG után

Bajnokok Ligája
2024.10.02. 11:35

A szombathelyi nemzetközi küzdősportgálán búcsúzik Veréb István

Birkózás
2024.09.20. 15:19

Conor McGregor is üzent a büntetőt rontó Cristiano Ronaldónak

Foci Eb 2024
2024.07.02. 18:40

McGregor húszmillió forintnak megfelelő összeget tett fel, minden CR-en múlik

Foci Eb 2024
2024.06.20. 13:44

MMA: Borics Ádám június 28-án lép újra ketrecbe

Egyéb egyéni
2024.05.05. 14:44

Videó: az iráni MMA-harcos megrúgta a ringlányt, örökre eltiltották

Egyéb egyéni
2024.04.24. 19:13

MMA: Borics Ádám győzelemmel tért vissza sérülése után – videó

Egyéb egyéni
2024.04.20. 09:41
Ezek is érdekelhetik