Hétfőn volt 125 éve, hogy 1896. április 6-án Athénban megnyitották az első újkori olimpiát, jövő szerdán a visszaszámláló kereken száz napot mutat az idei nyári játékokig. Ettől még kedden is születtek ötkarikás hírek, s jó, ha felkészülünk rá, hogy ez most már folyamatosan így lesz a július 23-i tokiói megnyitóig, aztán a verseny tartama alatt még inkább. Az egyéves halasztás (pontosabban a kiváltó oka, a világot megbénító koronavírus-járvány) jó időre elnyomta, a szőnyeg alá söpörte olimpiai érzéseinket, érzelmeinket, ám a „nagytakarításnál”, amikor újra előkerülnek, annál nagyobb lesz a hatásuk, ebben biztos vagyok. Főképp nálunk, Magyarországon, ahol a sport mindig sikerágazat, közösségi élményforrás és nemzeti összeforrasztó erő volt, s ép ésszel, no meg teljes szívvel ennek így is kell maradnia.
Egyelőre azonban maradjunk ennél a keddnél, amikor két, enyhén szólva sem pozitív ötkarikás hír látott napvilágot. Azt még valahogy elviseljük, hogy súlyos testi sértésért őrizetbe vették a Mongol Olimpiai Bizottság elnökét, de ha belegondolunk, hogy 2008-ban Pekingben épp Najdangijn Tuvsinbajar szerezte meg hazája első aranyérmét a játékok történetében, akkor bizony egy idol ledőlésének lehetünk tanúi. Igaz, az egykori nehézsúlyú cselgáncsozó is ledöntött valakit, mégpedig vb-győztes volt sporttársát, Erdenebileg Enkbatot, akit azóta is kórházban ápolnak súlyos fejsérüléssel. Az újkori olimpizmus atyja, Pierre de Coubertin Óda a sporthoz című versében békének, az embereket és népeket összefűző szép szalagnak aposztrofálja a sportot: „...és testvérré lesznek mind általad, / önuralomban, rendben és erőben.” A mongol fordítás nyilván nem Devecseri Gábor munkája, mint a magyar, ettől függetlenül Tuvsinbajar úr enyhén szólva sem a költemény emelkedett szellemében cselekedett.
Még jobban megtépázta az olimpizmus glóriáját a Koreai NDK friss bejelentése sportolói tokiói távolmaradásáról. Az indoklás („megvédjük versenyzőiket a világméretű egészségügyi válságtól, amelyet a Covid okozott”) legfeljebb a helyi hivatalos adatközlés alapján lehetne érthető, amely szerint egyetlen (!) koronavírusos sincs Észak-Koreában. Az igazság persze ettől azért távolabb áll, s nem belemenve politikai játszmákba, egyszerű célzott vakcinációval megoldható lenne a tokiói résztvevők védelme, ám a cél bizonyára más... Ha valaki diktatúrát kiált, itt és most tegye, ráadásul az észak-koreaiak távolmaradása néhány sportág erőviszonyait is átírja. Ami még szomorúbb, hogy a 2018-as közeledés – a két Korea delegációja egy zászló alatt vonult a pjongcsangi téli játékok megnyitóján, s közös női jégkorongcsapatot indított – léket kapott. Az olimpiának béke helyett ezt a békát kell lenyelnie.
A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!