Birkózó Eb: Lőrincz Tamás döntőbe jutott 77 kilogrammban

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.04.23. 17:54
null
Lőrincz Tamás ismét ott lesz az Eb-döntőben (Fotó: Martin Gábor)
A kötöttfogásúak 77 kilogrammos kategóriájában szereplő Lőrincz Tamás fináléba jutott a Varsóban zajló birkózó Európa-bajnokságon, miután az elődöntőben simán legyőzte német riválisát.

 

A háromszoros Eb-győztes, világbajnoki címvédő magyar klasszis, Lőrincz Tamás nagyon meggyőző teljesítményt nyújtott az előcsatározások során. A román Ilie Cojocarit, a horvát Antonio Kamenjasevicet és a fehérorosz Csimur Bergyiut is fölényesen verte, a papírforma pedig a négy között is az ő sikerét ígérte a vb-ötödik Michael Felix Widmayerrel szemben.

A német sportoló az elődöntőben egészen sajátságos stratégiával ment fel a szőnyegre, ugyanis nem kapaszkodott össze, látszólag fogást sem keresett, hanem tulajdonképpen hat percen át verekedett és fejelt. Ennél talán csak az volt furcsább, hogy a szőnyegbíró egyszer sem figyelmeztette, még akkor sem, amikor a második menetben Lőrincz – a sokadik pofon és fejes után – fájdalmasan az arcához kapott.
Lőrincz Tamás nemzetközi szinten is az elmúlt közel másfél évtized egyik legnagyszerűbb kötöttfogású birkózója, s ezt ismét bizonyította: nem jött ki a sodrából, végig koncentrált maradt, és kétszer megvillant. Az első menet közepén egy villámgyors válldobást mutatott be (4–0), majd a második elején gyönyörűen tette ki a szőnyegről kellemetlenkedő ellenfelét, így összességében magabiztosan, 5–0-ra győzött.
A szombati fináléban a törökök U23-as Eb-győztese, Yunus Emre Basar vár majd rá.

A nap másik két magyar kötöttfogásúja közül Lőrincz Tamás öccse, a selejtezőben vereséget szenvedett Lőrincz Viktor (87 kg) a vigaszágra került, a negyeddöntőig jutott Torba Erik (63 kg) ugyanakkor kiesett.

A versenynap magyar szempontból utolsó összecsapásán Sastin Marianna 62 kilogramm ezüstérmét szerezte meg. Részleteket ide kattintva olvashat.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Birkózás: Lőrincz Tamás szerint szép jövő előtt áll a hazai női szakág

Utánpótlássport
15 órája

Megkezdődött a negyedik tanév a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián

Birkózás
2024.09.09. 18:36

Birkózás, cselgáncs: hogyan hat a párizsi szereplés az utánpótlásra?

Utánpótlássport
2024.09.04. 09:05

„Ami a csövön kifér” – kötetlen beszélgetés a KIMBA-n a párizsi olimpikonokkal, sztárvendéggel

Birkózás
2024.06.05. 19:11

Két magyar érem is született az U23-as birkózó Eb-n kedden

Birkózás
2024.05.21. 19:36

Birkózás: Az a feladatunk, hogy olvassunk a jelekből – Bácsi Péter

Birkózás
2024.02.21. 09:13

Kuramagomedov Murad az ötödik helyen zárt a birkózó Eb-n

Birkózás
2024.02.18. 17:02

Kuramagomedov Murad bronzmeccses a birkózó Eb-n

Birkózás
2024.02.17. 16:21
Ezek is érdekelhetik