Evezés: a kvalifikáció csak egy állomás volt, Pétervári-Molnár célja az olimpiai döntő

– Mi a legjobb az evezésben?
– A sportolói lét, hogy nap mint nap feszegethetem a határaimat – mondta Pétervári-Molnár Bendegúz, aki egypárban tokiói indulási jogot szerzett. – Ha hiszi, ha nem, az intenzív edzéseket szeretem, ha bírná a szervezetem, csak azt csinálnék. Furcsa lehet egy evezős szájából, de nehezen tűröm a monotonitást, persze muszájból azt is elviselem. Meg aztán az is jó, hogy a természet közelében vagyunk, gyönyörű helyekre jutunk el, amit nagyon élvezek.

– Gondolom, a leggyönyörűbb hely most Varese, ahol másodszor is kiharcolta az olimpiai indulás jogát...
– Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült. A verseny után rögtön összepakoltunk, elindultunk haza, és arra gondoltam, sokkal jobb kvótával végigcsinálni a tízórás utat, mint anélkül.

– Nehéz volt?
– Nagyon. Rio után volt egy kisebb hullámvölgyem, amiből 2019-ben nagyobb lett – az az év minden tekintetben katasztrofálisan alakult. Kipróbáltunk egy edzésmódszert, ami egyrészt bejött, mert jó alap-állóképességet szereztem, másrészt az intenzív erő-állóképességet nem erősítette, így a versenyeken leszerepeltem.

– Megfordult a fejében, hogy abbahagyja?
– Meg. A világbajnokságon nem sikerült a kvótaszerzés, sőt olyan vashiányom volt, hogy mindennap fájt a fejem, a versenyzést sem volt értelme folytatni. Akkor feltettem magamnak a kérdést: hogyan tovább? Aztán abban maradtam magammal, hogy szeretek evezni, de ha folytatom, rendesen akarom csinálni. Ennyi elég is volt a fordulathoz. Elkezdtem egyre többet edzeni a németekkel és a horvátokkal, ők is segítettek, hogy rátaláljak a sikerre vezető útra, hogy megtapasztaljam, mi az, ami működik.

– És mi az?
– Régen az volt a módi, hogy délelőtt és délután is eveztünk, meg valamikor kondiztunk, és ennyi… Vagyis túlnyomórészt evezésből állt a felkészülés. Most már naponta csak egyet evezünk – többnyire kora reggel vagy délelőtt –, délután pedig kerékpáros vagy súlyzós edzést tartunk. Van olyan nap, hogy egyáltalán nem is evezünk, hanem biciklizünk egy hosszabbat.

– Önnek jól jött az egy év halasztás?
– Igen is, meg nem is. Tavaly év elején rátaláltunk a helyes arányokra az edzésben, aminek köszönhetően nagyon megindult alattam a hajó, megnyertem a válogatót, és úgy tűnt, minden rendben lesz. Ehhez képest eltörölték először a kvalifikációs versenyt, aztán lassan a többit is, végül elhalasztották az olimpiát, ami nálam nagyon durva motivációvesztést okozott. Elkényelmesedtem, nem volt mérce, amihez mérhettem volna magam, nem adódtak feszült helyzetek, amelyek az agyamat is edzették volna, így nem tudtam magam összeszedni az Európa-bajnokságra. Ott megint belekerültem egy gödörbe, amelyből ki kellett mászni, de abból is nagyon sokat tanultam – meg az utána következő időszakból is.

– Olvastam, hogy elkapta a koronavírus-fertőzést.
– Igen. Elment a szaglásom, két-három napig furán éreztem magam, és fél napig lázas voltam. Azt hittem, ennyivel megúsztam, ehhez képest olyan ramaty fizikai állapotba kerültem, hogy a séta is nehezemre esett: néhány száz méter gyaloglás után százhúsz volt a pulzusom, és amikor végre elkezdhettem futni, az összes babakocsis anyuka lehagyott. Októberben kaptam el a betegséget, s január közepére küzdöttem vissza magam arra a szintre, ahonnan indultam. Éppen időben, mert február közepén volt a válogató. Sok pályát „húztunk”, sok napon keresztül, de utólag ez nagyon jól jött az olimpiai kvalifikációs versenyen, amelyen a rossz időjárási körülmények miatt két órán belül zavartuk le a középdöntőt és az A-döntőt. Utóbbit szerettem volna megnyerni, de a rajt előtt éreztem, reálisan nézve nem vagyok olyan állapotban, hogy legyőzzem a görögöt és az oroszt, ám bíztam benne, hogy három vetélytársamat így is meg tudom előzni. Így is lett. A görögön meg majd revansot veszek legközelebb.

– Most kezdődhet a felkészülés az olimpiára.
– Már zajlik. Megterveztünk mindent előre, hiszen számoltunk vele, hogy megszerzem a kvótát. Felépítettük a stratégiát, éppen jól ki tudjuk használni a hátralévő nemzetközi versenyeket. Rióba úgy utaztam el, hogy a kvalifikációs versenyen felhasználtam az összes mentális energiámat, most azonban a kvalifikáció csak egy állomás volt, a valódi cél az olimpia. Előnyt jelent majd, hogy versenyeztem már olimpián, a célom, hogy döntőbe jussak, ott pedig már bármi megtörténhet.