Csupasport: a futó, akit a holtpontok motiválnak

N. ZS.N. ZS.
Vágólapra másolva!
2021.05.28. 22:18
Hét évvel ezelőtt vágyott új kihívásokra Strifler Attila, aki sokáig könyvből edzett, ám ma már szakemberrel, Szabó Gáborral készül, és egyre jobb eredményeket ér el. Hosszú távon – és hosszú távokon – tervez a futásban.

Harmadik helyen zárt az 50 mérföldes országos bajnokságon Strifler Attila, aki az első érmét gyűjtötte be országos megméretésen. Strifler Attila, aki az első érmét gyűjtötte be országos megméretésen.

„A verseny előtt a harmadik-negyedik helyet éreztem reálisnak, aztán két esélyes feladta a versenyt, és akkor már sejtettem, hogy tényleg összejöhet a dobogó. Ráadásul a csapat sikeréért is futottam – kezdte az ELTE Sashegyi Gepárdok 35 éves futója, aki 2014-ben kezdett ismerkedett meg jobban a sportággal. – Életemben először a müncheni maratonifutás közben jött el a holtpont, amelytől féltem, de nagyon vártam is. Hatalmas élmény volt, azóta is keresem a hasonlókat. Szeretem a futásban, az ultrákban, hogy mentálisan le kell küzdeni ezeket a helyzeteket. Jó eljutni abba az állapotba, amelyben azt érzed, hogy nem bírod tovább, mégis megcsinálod.”

A Strifler Attila készült beszélgetés folytatása a csupasport.hu oldalán olvasható.

Legfrissebb hírek

Kós Hubert és Milák Kristóf is aranyérmes az ob-n; interjú az FK Csíkszereda edzőjével

E-újság
2025.04.10. 23:39

Már 30 derbi óta veretlen a Fradi; 70 éves Skaliczki László

E-újság
2025.04.06. 23:50

A statisztika nem a Fradi mellett szól; a vb-pótselejtező is kemény lenne

E-újság
2025.03.31. 23:30

Bruna de Paula: Sikerülhet bajnokságot és BL-t is nyerni; Portugálián át vezethet az út a vb-re

E-újság
2025.03.24. 23:35

Hétfői sportműsor: folytatódnak a vb-selejtezők, pályán az angol válogatott

Minden más foci
2025.03.24. 00:21

PSG–Liverpool: a legnagyobb gólgyárak csatája; Báder Márton: Nem vagyunk reálisak, ha kötelezőnek tartjuk az Eb-szereplést

E-újság
2025.03.04. 23:45

Exkluzív interjú Sallai Rolanddal; bemutatták Miskolcon a DVTK új edzőjét

E-újság
2025.02.27. 23:50

Rossi a pillanatnyi forma alapján dönt; Okorn szívesen maradna a kosárválogatott élén

E-újság
2025.02.24. 23:13
Ezek is érdekelhetik