A kardvívás időtálló bibliáját írta meg Arlow Gusztáv

Az eredeti elképzelés szerint a tanítványoknak írt rövid vezérfonal helyett nagy terjedelmű, egyedülálló, hiánypótló szakkönyv látott napvilágot 1902-ben az Athenaeum Rt. nyomtatásában. „A kardvívás” című kötet szerzője, a volt császári és királyi százados, a BEAC, az Arlow Vívó Club és a Szolnoki Vívó Club vívómestere, lovag Arlow Gusztáv „lelkiismeretesen és szeretettel csüggve” munkáján vetett papírra egy komplett vívórendszert, mert – ahogy ő fogalmazott az Előszóban – „az elmélet ismerete nélkül a vívó gép lesz, mely munkáját lélek nélkül végzi, helyette más gondolkozik, és nem ismeri saját mozgása okát és célját”.

Az éppen 160 éve, 1861. július 14-én Eszéken született Arlow egyike volt azon legelső magyar vívómestereknek, akik elsajátították és tanítani kezdték az olasz iskolát, sőt az 1909. július 17-i Nemzeti Sport szerint az itáliai stílus az ő Erzsébet körúti termében kapott leg­hamarabb lábra. „Arlow lovag maga külföldre sietett és teljesen magáévá tette az új tudományt. Olasz segédeket is fogadott, teljesen olasz rendszerben tanított és a Kardvívás című könyve ma is a kardvívás legjobb tankönyve, nemcsak nálunk, de az egész világon” – írta a lap. Figyelemre méltó szavak, s hogy nem túlzóak, bizonyítja, munkáját 1922-ben újra kiadták, és az 1930-as években is a modern magyar vívás alapvetésének tartották. Arlow kiváló könyve az olasz kardvívórendszert tartalmazza, ám a szerző nem fogadta el azt kritika nélkül, nem dobta ki az ablakon, amit addig helyesnek és jónak vélt, a magyar rendszer előnyeit sem mulasztotta el megemlíteni. A könyv stilisztikai és nyelvi szempontból is értékes, amennyiben Arlow – főleg az egyszerűbb akciók esetében – régi, elfeledett magyar kifejezéseket elevenített fel, vagy újakat alkalmazott. Könyvét mint a lelkesedés, a jóakarat és a hazaszeretet szülöttét ajánlotta az olvasók figyelmébe, és a római elégiaköltő, Propertius sorával jellemezte hozzáállását: „in magnis et voluisse sat est”, azaz nagy dolgokban elég az akarat is, a 18. századi híres magyar tudós, Bél Mátyás megközelítésében: „nagy dolgokban elég érdem a puszta merés” – mármint merészség...

S hogy ki volt ez a lelkiismeretes, bátor lovag?

Apja, Arlow Sebestyén az 1848–1849-es szabadságharcban – még mint katonanövendék – a magyarok ellen harcolt a császári seregben, és az évek múltával igen magasra jutott a ranglétrán. Ferenc József lovagi címet adományozott neki 1867-ben, őrnaggyá (1866), alezredessé (1873), ezredessé (1877) léptették elő, később vezérőrnagyi (1882) és altábornagyi rangra (1887) emelkedett. Miután a Lipót-rend lovagkeresztjének birtokosa volt, temetésén (1903) Őfelsége is részt vett. Gusztáv atyjához és három öccséhez hasonlóan a katonai pályát választotta, 1882-ben mint hadnagy legfelső dicsérő elismerésben részesült, 1886 októberében főhadnaggyá, 1893 áprilisában 2. osztályú századossá nevezték ki a Pécsen állomásozó 52. gyalogezredtől a budapesti 32. gyalogezredhez. Magánéletének alakulása azonban hamarosan éles váltásra késztette: 1894-ben kilépett a hadseregből, lemondott tiszti rangjáról. Állítólag azért fordított hátat a katonai pályának, mert a feleségnek kiszemelt Zsille Etelka kevéssé tehetős családja nem tudta letenni a frigyhez szükséges kauciót. Csakhogy ennek a magyarázatnak ellentmondanak az akkori szabályok, amelyek éppen hogy fordítva osztották ki a szerepeket: oly módon akadályozták a tisztek házasodását, hogy egyrészt meghatározták, az ezred hányad része léphet frigyre, másrészt a férjjelölt tisztnek (nem az arának!) kellett kauciót letétbe helyeznie. Nem kevés pénzt, évi jövedelmének sokszorosát! Vagyis Arlow a csapdahelyzetből menekülve hagyhatta ott a hadsereget, és 1895 novemberében – immár nevet szerző vívómesterként – a horvátországi Dijanesben feleségül vette Etelkát.

Vélhetően 1894-ben szerzett oklevelet az olasz stílust már integráló bécsújhelyi császári és királyi katonai vívó- és tornatanár-tanfolyamon, az év végén pedig megnyitotta „fényesen berendezett” vívótermét a Pesti Hazai Első Takarékpénztár 1892-ben az Erzsébet körút 1–3. alatt felhúzott, ma is álló épületének első emeletén. Az ugyanott 1894 márciusától, azaz rövid ideig oktató Kükemezey Árpádtól vette át a helyiséget, amely 1909 áprilisáig adott helyet az iskolájának – a 48 éves mester május elsejével csukta be maga mögött a kaput.

„Őfelsége a király Arlow Gusztáv lovagot századosi rangban, a hadsereg nyugállományába helyezte. Tizenöt éve már, hogy a fiatal, heves vérű kapitány le­mondott tiszti rangjáról, most azonban a királyi kegy visszahelyezte a rajongásig szeretett hadsereg kötelékébe, melybe családi tradíciói révén is úgy vissza vágyott. Előrelátható, hogy a nyugállományban sem marad soká, hanem képességeit, tetterejét megfelelő módon értékesíteni fogják” – írta a Nemzeti Sport 1909. július 17-én.

Szeptembertől a MAC és a Wesselényi VC vívómestere, Italo Santelli költöztette be iskoláját a terembe, ahol a sportág hazai hírességeinek sora asszózott a következő 24 évben. De ez egy másik történet...

Kulcsszerepe ellenére Arlow a magyar vívás elfeledett alakja, éppen ezért érdemes felvillantani néhány epizódot vívómesteri és versenyzői pályafutásából. Például az 1895. május 12–13-án a MAC által megszervezett első országos vívóverseny előtt másfél hónappal Bécsbe és Bécsújhelyre utazott, hogy hírverést csapjon az eseménynek, valamint agitálta a bécsi amatőr és a bécsújhelyi tiszti vívókat, hogy minél többen lépjenek pástra a Vigadóban. Ott tartózkodásakor Arlow igyekezett tökéletesíteni a tudását is, Luigi Barbasettivel és Angelo Torricellivel egyaránt megmérkőzött.

A mesterek tőrversenyében a harmadik helyen végzett Budapesten, míg az 1896. májusi millenniumi megméretésen botránytól kísérve kapott ki a kardverseny második fordulójában. Giuseppe Nadi támadását Arlow elővágással fogadta, mindketten találtak, ám míg a zsűri magyar tagjai szerint Nadi vágása nem tempóra történt, az olaszok az ellenkezője mellett kardoskodtak. A Nadi oldalára álló Barbasetti – visszaidézendő a történteket – vívóállásba helyezte magát, mire az olaszok akadékoskodása miatt ideges zsűrielnök, kisbaári Kiss Ferenc odaszólt neki: „Ne tessék itt komédiát csinálni!” Az olaszok erre sértődötten elvonultak, a zsűri felfüggesztette az asszót, majd hosszú vita után Nadit hozta ki győztesen.

Arlow a BEAC, az 1899-ben megalakított Arlow VC és a Szolnoki VC vívómestere volt, 1907 és 1909 között tartott tanfolyamokat a Selmecbányai Főiskolai Athletikai Clubban, de egyes források szerint az 1890-es évek derekán a BTC-ben és a Népligettel határos Tisztviselőtelep egyletében, a Telepi TE-ben is ő oktatta a vívást. Tagja, majd titkára volt a Magyar Vívómesterek Egyesületének (MVE), amely azért jött létre, hogy kiszűrjék a szaporodó kókler oktatókat, és helyreállítsa a vívómesterek hitelét. A vizsgabizottság tagjaként 1905 márciusában részt vett az MVE első vívómester-vizsgáztatásán.
Mint említettük, terme bezárásakor, 1909-ben visszakerült a hadsereg kötelékébe, de az ezt követő mintegy nyolc évről keveset tudunk. A lakcímjegyzék alapján 1910-ben a Medve, 1911-ben a Kacsa utcában lakott Budán, illetve 1914-ben – vagyis két évtized után – ismét Pécsett tartózkodott, az 52. gyalogezredben szolgált. Megbízható adat, hogy kinevezték a városban 1917 júniusában megalakuló katonai rendőrség parancsnokának, 1918 májusában pedig nyugalmazott őrnagyi rangot kapott. Baranya vármegye (így Pécs) 1918 végi szerb megszállása után Eszékre költözött, ott is halt meg 1926. október 27-én. Gyermekei valószínűleg nem születtek, a gyászhír utolsó mondata legalábbis erről árulkodik: „Felesége, Zsille Etti és rokonsága gyászol­ják.”