Mindenre volt válasza az Ormai-birodalomnak – fejezetek a Statisztika fénykorából

A tökéletesre sikerült 1969–1970-es idény után – az együttes veretlenül nyerte meg a Bajnokcsapatok Európa-kupáját és a magyar bajnokságot – magasra került a léc, nagy kérdés volt, meg lehet-e ismételni azt az akkor még kivételesnek hitt évadot. Aztán gyorsan kiderült, a csapatért aggódóknak nem lett igazuk, a hibátlan teljesítmény a következő években olyan természetessé vált, mint másoknak a levegővétel. Már az is elismerést érdemel, hogy idehaza ettől kezdve hosszú ideig megszorongatni sem tudták a Statisztika asztaliteniszezőit, de hogy éveken át a nemzetközi porondon sem akadt jobb náluk, már igazán extra, tapsot érdemel: az 1970–1971-es idénytől Kisházi Beatrix és Magos Judit mellett egyre inkább a fiatal Lotaller Henriette számított alapembernek, s ez a trió a következő négy európai kupaidényben legyőzhetetlennek bizonyult. Az Ormai László irányította együttes fölényére jellemző, hogy ebben az időszakban a legszorosabb mérkőzést 1974 tavaszán, a BEK-döntő első mérkőzésén játszotta a csapat, „csak” 5:3-ra győzött az angol TTC Gainsford otthonában. Ezt leszámítva csupa 5:0-s, 5:1-es, alkalmanként 6:3-as sikerek kísérték a Statisztika útját, míg itthon természetesen nem akadt kihívó, amely akár csak megszorongatta volna a bajnokot.

Aztán 1975 tavaszán történt valami, amire gyaníthatóan nem volt felkészülve senki: a svéd Varberg BTK vendégeként a BEK elődöntőjében 5:3-ra kikapott a címvédő. A vereséget követően Ormai meglehetősen indulatosan nyilatkozott: „Bosszantóan rosszul játszottak a mieink. Kisházi ugyan minden dicséretet megérdemel, Magos azonban változatlanul rossz formában van, Lotaller pedig felelőtlenül és fegyelmezetlenül játszott. Kikaptunk, de nagyon tanulságos a vereség.”

Különösen a záró mondat volt sokat sejtető: a megingást – már amennyire a harmadik helyet a BEK-ben annak lehet tekinteni – figyelmeztető jelként értékelő szakvezető a meglévő Kisházi, Magos, Lotaller mag mellé elkezdte a legtehetségesebb fiatalokat beépíteni a csapatba. Nagy választék volt, az előző évek hangos sikerei valósággal vonzották a gyerekeket a klubhoz, egyre többen szerettek volna hasonlítani az akkoriban igencsak kedvelt Statisztika-játékosokhoz, akik közül talán az Európában különlegességnek számító tollszárfogásos játékával és külsejével is kitűnő Magos volt a legnépszerűbb. Ormai számos alkalommal bebizonyította, hogy kiváló szeme van a tehetségek kiszúrásához, s ezúttal sem nyúlt mellé: a hetvenes évek közepétől Szabó Gabriella és Oláh Zsuzsa évről évre nagyobb szerepet kapott, ami egyben azt is jelentette, hogy az ellenfelektől függően az edzőnek mélyebb volt a merítési lehetősége, aminek meg is lett az eredménye. A következő kiírásban újra a Statisztikáé lett a BEK-trófea, a csehszlovák Sparta Praha elleni fináléban – miután Magos egy időre kiesett az együttesből – Kisházi és Lotaller mellett már az új ifjú reménység, Szabó Gabriella kapott lehetőséget.

„Őszintén szólva jobban féltünk a svéd Varberg elleni elődöntő előtt, mint most. Talán mondanom sem kell, mennyire örülünk a győzelmünknek, hiszen ezt Magos Judit nélkül harcoltuk ki”      – nyilatkozta a győztes finálét követően Ormai, egyben üzenve a legnagyobb vetélytársaknak, hogy az akkorra már az együttes legjobbjának számító Magossal még ennél is erősebbek lesznek.

A következő évek a hazai és a nemzetközi színtéren is megunhatatlan egyhangúsággal teltek. Ahol asztalhoz állt, ott nyert a Statisztika, pedig a csapat teljesen átalakult: az első nagy generáció tagjai kezdtek kikopni – Lotaller az 1976-os, Magos az 1982-es, Kisházi az 1983-as BEK-döntőn szerepelt utoljára –, a Szabó és Oláh nevével fémjelzett korosztály pedig futószalagon szállította a sikereket.

Az együttes már régen kinőtte a Jurányi utcai általános iskola tornatermét, a körülmények azonban 1980-ig nem változtak. Az addigra már tíz BEK-sikernél és tizenkét bajnoki címnél járó Statisztika edzője, vezetője, mindenese, Ormai László addig járt hivataltól hivatalig, funkcionáriustól funkcionáriusig – ne feledjük, még bőven a pártállami időket élte az ország –, amíg sikerült „összegründolnia” az új és a kor igényeinek megfelelő asztalitenisz-csarnokot a Marczibányi téren. A március 5-i ünnepélyes átadóról a Népsport a címlapján számolt be, kiemelve, hogy „az 1603 négyzetméter alapterületű csarnokban 16 asztal állítható fel, emellett van kondicionáló helyiség, oktató- és tanulószoba, társalgó, sok öltöző és szertár”. A színe miatt „Kék palotának” is nevezett létesítmény az elmúlt évtizedek során több változáson ment át, kibővítették, vendégszobákat, új öltözőket alakítottak ki, s ettől valóban a Statisztika igazi otthona lett a létesítmény, amely néhány éve Ormai László nevét viseli.

A nyolcvanas évek elején a korábbiakkal összehasonlíthatatlanul jobb körülmények még intenzívebb munkára ösztönözték a vezetőedzőt, akit egyre több szakember vett körbe. Mások mellett az első generáció tagjai közül Kisházi és Lotaller is beszállt az utánpótlás-nevelésbe, sőt a csarnok átadásának évében az azóta is a Statisztikához tartozó Fülöp István is feltűnt a szakmai stábban.

A sorminta pedig nem változott, automatikusan jöttek a veretlenül megszerzett bajnoki címek és BEK-sikerek, így hát a hírt inkább már az jelentette, amikor becsúszott egy baki. Mint például 1985. március 17-én, amikor a második számú hazai női együttes, a többek között Urbán Editet, valamint a még csak 16 éves Bátorfi Csillát foglalkoztató BSE 13:12-re legyőzte a Marczibányi térieket. A bajnoki arany persze ettől még a Statisztikához került, ám a tény, hogy a hazai közegben több mint tíz éve veretlen Statisztika kikapott, kis túlzással nagyobb hírverést kapott, mint három hónappal később az, hogy a csapat a tizenötödik BEK-győzelmét is megszerezte.

Miközben a határokon belül Ormaiék továbbra is egyeduralkodónak számítottak, megkezdődött az európai női asztalitenisz lassú átalakulása. A hagyományosan erős országok mellett olyan új vetélytársak jelentek meg, mint a Bettine Vriesekoop révén egyéni Európa-bajnokot adó hollandok vagy az évtized végétől mind több pénzből gazdálkodó németek. Sorozatban tizenegy, összességében pedig tizenhat BEK-siker után a Vriesekopp-pal felálló holland Avanti Dextro Hazerswoude elvitte a trófeát, a németek pedig a szabályokban megbúvó kiskaput kihasználva, Kínából honosított asztaliteniszezőkkel próbálkoztak. Utóbbi annyira meglepett mindenkit, hogy az olyan, Ázsiából „importált” játékosokra építő, és azóta már feledésbe merülő német klubok, mint például az Spvg. Steinhagen (1992) vagy Galaxis Lübeck (1998) neve is felkerült a serlegre. A köztes éveket azért még mindig a Statisztika uralta, de a külföldi és a hazai ellendrukkerek – bizony, utóbbiból is akadt jócskán – egyre sűrűbben és hangosabb mondogatták: „Repedeznek az Ormai-birodalom falai, vége a Statisztika-korszaknak.”

Ám hiába, Ormainak az új kihívásokra is volt válasza: a klub újabb, ki tudja már hányadik generációjának legjobbjai, Nagy Krisztina, Tóth Krisztina, Éllő Vivien, Wirth Gabriella és Wirth Veronika mellett 1992 őszén megjelent az egyesület történetének első légiósa, az orosz védő, Irina Palina, 1996 januárjában pedig a legnagyobb dobásnak számító, Szöulban a sportág első egyéni olimpiai bajnoki címét szerző, emellett vb-ezüstérmes tajvani Csen Jing is csatlakozott a Statisztikához.

„Örülök, hogy végül sikerült megegyeznünk Csen Jinggel, akinek a következő hetekben bizonyára nagy hasznát vesszük. Nemcsak a meccseken számítunk rá, az edzéseken is” – nyilatkozta lelkesen Ormai, aki gyaníthatóan pontosan tudta, mit nyertek a tajvani szerződtetésével. A magyar együttes a döntőben oda-vissza megverte a TSG Dülment, így 1996 tavaszának végén Ormai elégedetten dőlhetett hátra: a 29. bajnoki cím mellett meglett a 22. BEK-győzelem is.

A kérdés azonban ettől függetlenül ott volt a levegőben: a megváltozott világban, az átalakuló erőviszonyok között meddig lehet még ezt a rengeteg energiát és pénzt igénylő versenyfutást bírni?

Egyáltalán megéri az erőfeszítés?

(A következő részben: a Statisztika alkonya)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. június 26-i lapszámában jelent meg.)