Csupasport: Rakonczay Gábor hat nap alatt 800 km-t futott

Vágólapra másolva!
2021.09.12. 22:12
Megnyerte a Balatonfüreden rendezett nemzetközi ultrafutóversenyt a kétszeres Guinness-rekorder óceánevezős, aki száznegyvennégy óra alatt a legtöbb kilométert futotta.

Rakonczay Gábor extrém sportoló újabb elképesztő teljesítménnyel hívta fel magára a figyelmet. A sportember megnyerte a Balatonfüreden rendezett tizedik EMU 6 Day Race World Trophy elnevezésű nemzetközi ultrafutóversenyt. A magyar sportoló száznegyvennégy óra alatt 801.778 kilométert futott, mögötte második helyen a német Michael Bohm 755.434 kilométerrel, a harmadikon pedig a román Mariana Nenu 728.917 kilométerrel ért célba.

„Ezen az eseményen nem a távolság, hanem az idő van megadva – mondta a verseny győztese, Rakonczay Gábor. Ebből létezik például hatórás, huszonnégy órás vagy a balatonfüredi verseny esetében a hatnapos. Ez a leghosszabb ilyen jellegű esemény, amelyen tizenhét ország hatvanegy sportolója vett részt. A verseny száznegyvennégy órán át tart, ez idő alatt egy kilencszázhuszonhat méteres körpályán kell gyűjteni a kilométereket. A pálya mellett mobilházak vannak, amelyben a sportolók és a kísérők pihenhetnek. Fontos a taktika, muszáj táplálkozni és aludni, ezeket jól felépített terv alapján kell beépíteni a futásba. A nagy meleg miatt érdemes volt nappal tartani a kis pihenőt, éjjel optimálisabb idő volt a sportoláshoz. A pálya mellé ki van helyezve egy nagy kijelző, ahol fel van tüntetve az összes versenyző pillanatnyi pozíciója körszámmal, külön jelölve, hogy éppen ki aktív a mozgásban. Izgalmas követni a riválisokat, lehet számolgatni a különbséget.”

A teljes cikket elolvashatja a csupasport.hu oldalon.

Legfrissebb hírek

Visszavonul az Atlanti-óceánt is átevező magyar extrém sportoló

Egyéb egyéni
2025.03.09. 19:35

Rakonczay Gábor átevezte az Atlanti-óceánt

Egyéb egyéni
2025.03.08. 22:38

Rakonczay Gábor 1300 kilométerre a céltól az óceán-átkenuzáson

Egyéb egyéni
2025.02.19. 13:37

Rakonczay Gábor utolsó expedíciója: kenuval átevezni az óceánt

Egyéb egyéni
2024.11.27. 12:56

Csupasport: lehet ütni, lökdösni, leteperni, rohanni, cselezni – ez a shinty

Csupasport
2024.10.11. 18:38

Csupasport: kilenc magyar aranyérem a szkander-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2024.08.25. 13:07

Csupasport: gyúrással lazít a spanyol sikerkapitány, De la Fuente

Csupasport
2024.07.20. 12:57

Csupasport: Borissza Johanna immár az országútra koncentrál, bizakodó a jövőre nézve

Csupasport
2024.07.10. 15:29
Ezek is érdekelhetik