Cselgáncs: Karakas túl van a betegségen, de az idén már nem versenyez

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2021.10.06. 11:31
null
Karakas Hedvig valószínűleg a jövő évi Eb-n tér vissza (Fotó: Dömötör Csaba)
Túl van rejtélyes betegségén, de az idén már nem versenyez Karakas Hedvig, aki tavaly aranyérmet nyert a cselgáncs Európa-bajnokságon – közölte a Magyar Távirati Iroda.

 

A tokiói olimpia 57 kilogrammos küzdelmeit egy vereséggel záró dzsúdós szerdán az M4 Sport Sporthíradójában elmondta, az ötkarikás játékok előtt három nappal lett rosszul.

„Egyszerű fejfájással kezdődött, amit a fogyasztásnak tudtam be, aztán a versenyem után másfél hónapig küzdöttem kettős látással, féloldali arcbénulással, kaptam infúziót, és felkelni is alig bírtam. De úgy érzem, hogy túl vagyok rajta, sok vizsgálaton voltam, konkrét dolog nem derült ki, csak találgatunk. Most már aktív életet tudok élni, és elkezdtem edzeni is” – mesélte a 31 éves versenyző, aki, mivel alig tudott enni, öt kilót fogyott az elmúlt hetekben.

Ami a folytatást illeti, a BHSE világbajnoki bronzérmese közölte, az idén már nem lép tatamira.

„A jövő áprilisi Európa-bajnokságot tűztem ki célul, amelyen várhatóan egy súlycsoporttal feljebb, hatvanhárom kilóban indulok. Egy évet adok magamnak, hogy eldöntsem, belevágok-e a kétéves olimpiai kvalifikációba, vagy más irányba kezdek el nézelődni” – tette hozzá Karakas Hedvig.

Legfrissebb hírek

Tóth László: Új csapatot építünk a magyar dzsúdóban

Egyéb egyéni
2025.02.17. 08:53

Özbas Szofi először nyert aranyérmet a World Touron

Egyéb egyéni
2025.02.15. 16:16

Olimpiai bronzérmes cselgáncsozó hosszabbított az MTK-val

Egyéb egyéni
2025.02.14. 14:28

A szövetségi kapitány szerint a magyar dzsúdónak ki kell másznia a gödörből

Egyéb egyéni
2025.02.12. 12:45

A cselgáncsozó Pupp Réka az azeri Grand Slamen lép először tatamira idén

Egyéb egyéni
2025.01.28. 20:58

„A szívem azt mondja, hogy induljak” – Mészáros Anett a cselgáncs-vb-ről

Egyéb egyéni
2024.11.29. 13:17

Cselgáncs: Máthé Bence ezüstérmet szerzett Prágában

Egyéb egyéni
2024.09.28. 18:43

Japán edző kellett az áttöréshez – Tuncsik József 75 éves

Egyéb egyéni
2024.09.23. 08:37
Ezek is érdekelhetik