Lévaiék nagy küzdelmei – Tamás a vb-ellenfelekkel, Zoltán a szívizomgyulladással vívott meg

Felemás hónapokon van túl a Lévai család. Vérbeli birkózófamília az övék, generációról generációra öröklődik a sportág szeretete: a három fiú korosztálya legjobbjai közé tartozik, maga a büszke édesapa, idősebb Lévai Zoltán kezei alatt pallérozódtak, aki a legendás dorogi műhely egykori edzőjeként immár a kisebb „szupercsapatot” építő Budapesti Honvéd és a magyar utánpótlás sikereiért dolgozik.

A legidősebb fiút, a „kis” Lévai Zoltánt, a középsőt, Tamást és a legifjabbat, Leventét is a nagy ígéretek között tartották, tartják számon – előbbi kettő az utánpótlás-világsikerek után már a felnőttmezőnyben is letette névjegyét, a kicsiről pedig tulajdon apja találta mondani korábban, hogy benne egyesül majd a két báty összes tudása.

Lévai Zoltán tavaly élete első felnőtt Európa-bajnokságán rögtön a döntőig menetelt, és ezüstérmet szerzett a kötöttfogású 77 kilogrammosok között. Ez ugyebár Lőrincz Tamás kategóriája, a súlycsoport magyar utódlása tehát máris kipipálható – nyugodhatott meg akkor minden sportágszerető.

Csakhogy az élet más forgatókönyvet írt.

Az immár szintén a Honvédban versenyző 25 éves kiválóság május végén rosszul lett edzésre tartva, a kórházi vizsgálat pedig lesújtó eredményt hozott. Kiderült, sokkal rosszabbul is járhatott volna: Zoltánnál szívizomgyulladást állapítottak meg, ezzel ígéretes pályafutása is veszélybe került.

Szerencsére a múlt hónapban elvégzett kontrollvizsgálatok után már biztatóbb lett a kép. A legrosszabb forgatókönyvtől valószínűleg nem kell tartani, mi több, a négyhavi teljes kényszerpihenőt követően Lévai Zoltán már elkezdhetett egyéni erősítőgyakorlatokat is végezni.

Így jött el az október eleje s vele együtt az oslói világbajnokság – amelyen az öcs, Lévai Tamás bátyjáért is küzdött. Szó szerint és képletesen is: Tamás lefogyott 77 kilóra, és mintegy beugrott Zoltán szerepébe, ami olyan jól sikerült, hogy élete első felnőttvilágversenyén egyből bronzmeccset birkózhatott, többek között a vajdasági világbajnok Nemes Viktort is legyőzve! Tamást csak a súlycsoport két extraklasszisa, az elődöntőben a kétszeres olimpiai és világbajnok orosz ikon, Roman Vlaszov, a bronzmérkőzésen pedig az iráni Mohammadali Geraej tudta felülmúlni, akiről Lőrincz Tamás emlékezetes tokiói elődöntője után nemes egyszerűséggel csak annyit mondott, szerinte páratlan pályafutása legkeményebb meccsét birkózta ellene.

„Jól éreztem magam végig, örülök, hogy ilyen jó meccseket tudtam birkózni  – mondta a Nemzeti Sportnak Lévai Tamás. – Vlaszov ellen kicsit már kijött, hogy egy felnőttverseny más, mint az utánpótlás, az ilyen klasszisok elleni sorozatterhelés elsősorban fejben fárasztja el az embert. Az iráni ellen túl passzív voltam, jobban kellett volna erőltetnem a támadóbirkózást. Sajnálom, mert maximalista vagyok, és egy érem múlt rajta, de ahhoz, hogy a jövőben világ- vagy olimpiai bajnok legyek, kellenek az ilyen meccsek. Ügyességben nem tartom magam kevesebbre nála, de agresszívabbnak kellett volna lennem, ezt utána apával is sokszor megvitattuk.”

Természetesen rengetegszer átbeszélték családilag a báty, Zoltán helyzetét is, ami érződik is: a 22 éves Tamás fiatal kora ellenére elismerésre méltó érettséggel tudott beszélni az ijesztő esetről.

„A birkózás az életünk, de azért nem szó szerint. Sokkal fontosabb, hogy mindenki boldog és egészséges legyen, szülessenek gyerekek, és később, amikor apa már nagypapa lesz, mi pedig édesapák, át tudjunk menni egymáshoz a testvérekkel, gyerekekkel, unokákkal, s mindannyian együtt legyünk. Ez bármilyen címnél vagy éremnél értékesebb. Próbáltuk nem dramatizálni Zoli esetét: úgy voltunk vele, ha ez tényleg olyan súlyos lesz, hogy ne adj' isten, nem folytathatja a pályafutását, akkor is örülünk, és boldogok vagyunk, hogy itt lehet velünk. Szerencsére az orvosok most azt mondták, mégsem olyan nagy a baj, bízom benne, a következő hónapokban is ugyanilyen pozitív visszajelzések jönnek.”

Lévai Tamás ugyanakkor leszögezte, ha testvére visszatér a szőnyegre, ő már lép is feljebb a 77 kilóból – azt ugyanis megfogadták, éles meccsen sohasem birkóznak egymás ellen, még csak válogatót sem.

„Ilyet sosem tennénk, legfeljebb edzéseken segítjük egymást – ebből a szempontból még szerencsénk is van, hiszen nekünk van a legjobb edzőpartnerünk a másik személyében. Én eleve magasabb vagyok öt-hat centivel Zolinál, a vázam nagyobb. Amint megerősödöm, és rám jön még egy kis férfierő, a váz is kiteljesedik, a súly is nő, tehát az elképzelés változatlanul az, hogy ő indul majd hetvenhét kilóban, én nyolcvanhétben.”

Oslóban egyébként brillíroztak a fiatal kötöttfogásúak, Lévai Tamás mellett az egyaránt első felnőtt-vb-jén szereplő Takács István is ötödikként, az olimpiai ötödik Szőke Alex pedig ezüstérmesként zárt.

Ezzel kapcsolatban Lévai megjegyezte: roppant ígéretes társaság van kialakulóban, ezt most már többen is bizonyították. „Lekopogom, de könnyen lehet, hogy egy újabb aranygeneráció van készülőben – nagyon remélem, hogy a bátyámmal együtt!”