Olimpia 2032: megválasztották a NOB koordináló bizottságának vezetőjét

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.10.07. 16:33
null
Thomas Bach szerint Kirsty Coventrynek 38 éves kora ellenére megvan a kellő tapasztalata (Fotó: AFP)
A kétszeres olimpiai bajnok úszó, Kirsty Coventry lett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 2032-es nyári játékokat koordináló testületének vezetője – közölte az MTI.

 

Thomas Bach NOB-elnök szerint a bizottság célja az lesz, hogy a brisbane-i szervezőkkel szorosan együttműködve fenntartható és gazdaságilag is sikeres olimpiát rendezhessen az ausztrál város. A német sportvezető kifejtette, a zimbabwei Coventry a NOB-tagok új generációját képviseli, és 38 éves kora ellenére megvan a kellő tapasztalata ehhez a fontos poszthoz, mivel korábban a NOB végrehajtó bizottságának is tagja volt.

A 12 fős testületben nyolc nő kapott helyet, a bizottság tagjainak átlagéletkora meglehetősen alacsony, 48 év.

„Ötszörös olimpikonként és a sportolói bizottság korábbi vezetőjeként mindig a versenyzőket fogom a játékok középpontjába állítani" – fogalmazott a zimbabwei Coventry.

A háromszoros világbajnok Coventry a 2004-es, athéni és a 2008-as, pekingi játékokon is 200 méter háton diadalmaskodott, emellett négy ezüstöt és egy bronzot is nyert. Egerszegi Krisztina legendás, 1991-ben felállított világcsúcsát 200 méter háton ő döntötte meg 2008 februárjában.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Az emberek elnökei – Deák Zsigmond publicisztikája

Egyéb egyéni
3 órája

Gyorskorcsolya: Kim Minseok elégedetlen a vb-szereplésével, de az olimpián dobogóra állna

Téli sportok
16 órája

Brisbane 2032: mégis új stadion épül, tiltakozik a lakosság

Egyéb egyéni
17 órája

Sebastian Coe: az atlétika továbbra is jó partnere lesz az olimpiai mozgalomnak

Atlétika
2025.03.24. 12:13

Hősként fogadták otthon a NOB új elnökét – videó

Egyéb egyéni
2025.03.24. 10:32

Az igazán meglepő az volt, hogy az első körben eldőlt – Csurka Gergely a NOB-elnökválasztásról

Úszás
2025.03.23. 12:16

Megint elmehet a falig – Bobory Balázs jegyzete

Egyéb egyéni
2025.03.21. 23:21

Fürjes Balázs: Egy nem európai NOB-elnök könnyebben dönthet európai olimpiai helyszín mellett

Egyéb egyéni
2025.03.21. 20:52
Ezek is érdekelhetik